A lucfenyő és a betűzőszú „története”: ökológiai krízis és trauma

A lucfenyő és a betűzőszú „története”: ökológiai krízis és trauma

A lucfenyő és a betűzőszú „története”: ökológiai krízis és trauma

Megnyitó: 2024. augusztus 30., 18.00
Helyszín: 1111 Galéria (1111 Budapest, Kende u. 1.)
Megtekinthető: 2024. augusztus 31 – szeptember 13.

A nemzetközi művészek kiállítása egy kertből indul, a helyi lakosokat személyesen érintő traumatikus veszteség és egy jól ismert faj eltűnésének jelenségét elemezve mutatja meg az ökológiai változások mindenkit érintő problémáját lokális, regionális kontextusban. A kutatás alapú kiállítás a lucfenyők kihalásához kapcsolódó összetett ökológiai, kertészeti, társadalmi kérdéseket vizsgálja, különös tekintettel az emberi és a more-than-human (több –mint- emberi) kapcsolódásának kortárs kérdésére. A kiállító művészek kutatását szakemberek segítették, akik a félév során előadásokat tartottak, olyan példák bemutatásával, mint a fák pótlásának új stratégiái, vagy a működő ökoszisztémák létrehozásának városi lehetőségei.

Kiállító művészek: Ania Jopp (PL), Manuel F. Contreras (CO), Audette Hyder (SYR) , Danny Foley (IR), Yeasir Arafat (DB) és Marta Massa (IT), Georg Winter (D), Van Duursen Luna Elín (NL) és Subotic Barbara (SRB)

Kurátorok: Varga Tünde, Keszegh Ágnes,
Közreműködők: Nyerges Márton, faápoló szakértő, Mark Richards, Auróra klímakert, Bojár Iván András, 10 millió fa, miyawaki minierdő, Borhy Balázs, szakértő

Arculat: Visnyai Zoltán

ÁRNYÉK:FORMA – Szabó Ádám szobrászművész előadása az MKE Közösségi terében

Időpont: 2026.02.24., 11:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

ÁRNYÉK:FORMA – Szabó Ádám szobrászművész előadása az MKE Közösségi terében

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.13.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.30.,  16:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.20.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Patrick Tagoe-Turkson, a Ludwig Alapítvány vendégprofesszorának kurzusa

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Érvényes és eredményes volt a November 25. Bizottság hallgató tagjainak február 10-én tartott megismételt választása.

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Szabó Klára Petrával, a Művészeti Anatómia Tanszék oktatójával jelent meg interjú...

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Búcsúzunk Maurer Dórától

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Dóra Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, intézményünk professor emeritája 2026. február 14-én hajnalban, életének 89. évében elhunyt.

Búcsúzunk Maurer Dórától

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

A Delhiben megrendezett India Art Fair keretében a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ február 6-án nyitotta meg Erőss István...

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. FEBRUÁR 15– 28.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Kalmár János: μεταξύ metaxu.

Megnyitó: 2026.02.16. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem, Epreskert
A kiállítás megtekinthető: 2026.02.17– 27.

Kalmár János: μεταξύ metaxu.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Megnyitó: 2026.03.25., 18:00
Helyszín: Eötvös10
Megtekinthető: 2026.03.25– 04.29.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Daumier parafrázisok

Megtekinthető: 2026.03.09-ig
Helyszín: Grafika Tanszék - Kondor Béla Galéria

Daumier parafrázisok

Művészeti előadások és workshopok az IMDK keretében!

Epreskert
2026.02.13– 27.

Művészeti előadások és workshopok az IMDK keretében!

Elhunyt Rigó Mária (1943. április 4. − 2026. február 5.)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2026. február 5-én elhunyt Rigó Mária,...

Elhunyt Rigó Mária (1943. április 4. − 2026. február 5.)

Barcsay Jenő Tanulmányi Jutalom Pályázat kiállítást | 2025/2026-os tanév

Megnyitó: 2026.02.12., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.02.12– 24.

Barcsay Jenő Tanulmányi Jutalom Pályázat kiállítást | 2025/2026-os tanév

KórházSuli – Önkénteskedj nálunk!

A tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van...

KórházSuli – Önkénteskedj nálunk!

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.18., 19:00
Helyszín: ISON
Megtekinthető: 2026.02.18. –04.11.

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

Nincs térerő címmel nyílik Ötvös Zoltán kiállítása

Megnyitó: 2026.02.06., 18:00
Helyszín: Óbudai Társaskör Pincegaléria
Megtekinthető: 2026.02.06 – 03.06.

Nincs térerő címmel nyílik Ötvös Zoltán kiállítása

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.19., 18:00
Megnyitja: Kallós Judit, művészettörténész
Helyszín: Paloma Artspace Galéria
Megtekinthető: 2026.02.20. – 03.27.

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET 

a 2026/2027-os tanévre 
az Aulában rendezendő kiállítások 
megvalósítására 
Pályázati határidő: 2026.02.28. éjfélig.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

a 2026/2027-es tanévre 
a Barcsay Teremben rendezendő kiállítások megvalósítására 
Pályázati határidő: 2026.02.28-án éjfélig

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására