Szemét, ne dobd el! – Grafikai ötletpályázat

Szemét, ne dobd el! – Grafikai ötletpályázat

Szemét, ne dobd el! – Grafikai ötletpályázat

A hübris sörfőzde grafikai ötletpályázatot ír ki:
Fenntarthatóság, Hulladékkezelés
témakörben, “Szemét, ne dobd el” címmel.

A pályázat apropója a 2024.január 1-től bevezetésre kerülő új betétdíjas rendszer, melynek keretében ezentúl minden sörösdoboz és üveg után díjat kell fizetni, ugyanakkor fogyasztás után, visszaváltást követően az összeget vissza is lehet kapni. Reményeink szerint ez az intézkedés segít csökkenteni a feldolgozatlan, rossz helyre kerülő csomagolóanyagok arányát.

A nagy átállásra mi úgy reflektálunk, hogy sörfőzőmestereink segítségével létrehozunk egy fenntartható, kizárólag helyi alapanyagokból készített sört, ahol a főzés során keletkező energiafelhasználásunkat is próbáljuk a lehető legjobban minimalizálni. Ehhez az új sörhöz keressük a legmegfelelőbb csomagolást, melyhez rendhagyó módon csomagolástervezői ötletpályázatot hirdetünk.

A nyeremény -többek közt- nem kevesebb, minthogy a beérkező alkotások közül, szakmai zsűri által kiválasztott győztes pályamű lehet e friss főzetünk címkéje. A főzeté, ami beltartalmán túl is a fenntarthatóságot, egy újfajta hulladékkezelést szimbolizálni hivatott hübris lesz.

Ez egy remek pillanat arra, hogy megmutasd a kreativitásodat, egyedi ötleteidet, amely így, a sör segítségével most eljuthat több ezer szomjas ember kezébe!

A pályázatokat grafika, festészet, rajz, illusztráció, digitális festmény, vagy bármely olyan digitalizálható, manuális grafikai eljárási technika, egyedi megvalósítási ötlet szerint várjuk, ami megfeleltethető a leadási formátumnál megszabott paramétereknek. AI és fotográfia kategórián belül nem várunk pályaműveket, az ily módon készült alkotások automatikusan törlődnek a versenyből. Pályázni egyénileg és csapatban is lehet.

Pályázni az alábbi altémákat megjelölve lehet:

· A, Az Én ökológiai lábnyomom

· B, Kocsma és Sörgyártás 2222-ben

· C, Absztrakt, mintázat

Részvételi feltételek

  • A pályázaton részt vehet minden magyarországi oktatási intézmény diákja, hallgatója, továbbá végzett kreatív szakember is.
  • A pályázatra fejenként vagy csoportonként egy grafikai alkotást lehet benyújtani.
  • Az alkotás szabadon választott technikával és stílusban készülhet.
  • Leadás formai követelménye: tabló 50X70cm, pdf formátumban

A pályázati határidő: 2023. szeptember 30.

Nyeremény:

díj: nagyszabású hübris piknik, soha nem látott mennyiségű sörrel, bulival egy általad választott helyszínen 250 000 Ft értékben, továbbá a győztes pályamunka kerül rá az új hübris sörre

Közönségdíj:

Minden pályázó egy kicsit győztesnek érezheti magát, mert minden résztvevőt egy hübris sörválogatással jutalmazunk, továbbá a pályaművek 1 hónapra egy ingyenesen látogatható kiállítás keretében kifüggesztésre kerülnek a főzdecsarnokunkban is.

A pályázat benyújtása:

A pályázatokat elektronikus formában kell benyújtani a palyazat@hubris.hu címre.
A pályázatokhoz mellékelni kell a pályázó nevét, e-mail címét és telefonszámát.

A pályázatok értékelése:

A pályázatokat egy szakmai zsűri fogja értékelni.

A zsűri a következő szempontokat fogja figyelembe venni:

  • Az alkotás kreativitása és ötletessége, alkalmazhatósága
  • Az alkotás technikai megvalósítása
  • Az alkotás összhangja a pályázat témájával

A pályázatra koncepciókat várunk, végleges technikai kivitelezés győztes pályamunka esetén szükséges

A díjátadó ünnepség

A díjátadó ünnepséget 2023. november 10-én tartjuk a hübris sörfőzdében

További információk

A pályázattal kapcsolatos további információkért kérjük, forduljon a palyazat@hubris.hu címre.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

Krizsán-díj 2026

Nemzetközi lehetőség végzős hallgatóknak
Pályázati határidő: 2026.07.06., 12:00

Krizsán-díj 2026

Interpretációs kísérlet – Niobé

Erős Apolka szobrászművész kiállítása
Megnyitó: 2026.05.07., 18:00
Helyszín: Etyeki Műhely Alapítvány
Megtekinthető: 2026.05.08– 06.12.

Interpretációs kísérlet – Niobé

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Megnyitó: 2026.04.29., 18:00 
Helyszín: MAMÜ Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30– 05.20.

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Borovi Dániel művészettörténész tárlatvezetésével nyílt meg a Strobl Alajos életét és munkásságát bemutató Képmás szobrokkal című szabadtéri tárlat.

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Kónya Béla Tamás DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.04.30. 14:00
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Kónya Béla Tamás DLA-doktorjelölt doktori védése

Beretvás Csanád: Főleg kövek (Organikus változatok)

Megnyitó: 2026.04.28., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2026.04.29– 05.08.

Beretvás Csanád: Főleg kövek (Organikus változatok)

IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: 2026.04.24., 18:00 
Helyszín: MAMÜ Galéria
Megtekinthető: 2026.04.24. – 05.15.


IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. ÁPRILIS 20-30.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázata – kiállítás és eredményhirdetés 

Eredményhirdetés: 2026.04.27., 10:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.04.20– 30.

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázata – kiállítás és eredményhirdetés 

GO! - a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének kiállítása nyílik

Időpont: 2026.04.16., 12:00
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30-ig

GO! - a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének kiállítása nyílik

A Magyar Képzőművészeti Egyetem e-learning platformja

onlineoktatas.mke.hu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem e-learning platformja

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Időpont: 2026.05.19., 18:00
Helyszín: MKE Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Megnyitó: 2026.03.25. 17:00
Megtekinthető: 2026.03.26– 05.02.

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

Megnyitó: 2026.03.18., 18:00
Megtekinthető:2026.03.19. – 04.27.
Helyszín: ALIBI Műgyüjtő és Mecénás Szalon

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Megnyitó: 2026.03.31., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.2026.03.31 – 05.02.

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Patrick Tagoe-Turkson, a Ludwig Alapítvány vendégprofesszorának kurzusa

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Megnyitó: 2026.03.25., 18:00
Helyszín: Eötvös10
Megtekinthető: 2026.03.25– 04.29.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására