A FUTÁS IRÁNYA

A FUTÁS IRÁNYA

A FUTÁS IRÁNYA

A Magyar Képzőművészeti Egyetem másodéves doktori hallgatóinak vizsgakiállítása

A kiállítás címe Franz Kafka Kis meséjéből kölcsönzött fordulattal él, ahol a futás – az egér számára kezdetben nyíló, majd szűkülő térérzettel – az élet metaforájaként jelentkezik. A humán helyváltoztatás alap mozgásformája a gyaloglás, amely valamely belső vagy külső, tudatos vagy tudattalan késztetés hatására olykor magasabb fordulatszámra kapcsol. Innentől skálásan már sietős a lépés, kocogás, rohanás, sprint. Jelen csoportos prezentációs helyzetben ezek az egyéni, parallel alkotói hozzáállások, tempók sorakoznak fel mint az atlétikapályán a rekortánban húzott, fehérrel elválasztott sávok. Ahogy a doktori hallgatók esetében maga a négyéves képzési forma kínálja ezt az adott ideig azonos irányba tartó, de mégis egyéni útbejárással, a művészeti kutatás és alkotó munka vargabetűivel tűzdelt keretet.

A futás képénél elidőzve, a doktoranduszok és doktorandák akadémiai terepbejárása a tájfutóéhoz is hasonlítható, aki a felderítendő domborzati viszonyok közt saját térképére és tájolójára hagyatkozva jelöli ki az útvonalat, amelyet bejár. A doktori hallgató is magányosan határozza meg és köti össze a vizsgált terület releváns pontjait, hogy kirajzolja általuk a felismerések hálózatát, miközben folyamatosan korrigálja, finomhangolja alkotói kutatása irányát.

„Ellendülve a talajtól a magasba gördülök, aztán másik talppal érintem a földet, és a támaszba engedésből nyerek erőt, hogy a lefeléből újra felfelé legyen. A térképbe kapaszkodom, és úgy rugaszkodom el, hogy a lefeléből előre is legyen, ízületről ízületre haladó erő. Kifáradásig és tovább. A kételyig, hogy én futok előre, vagy az út szalad ki alólam? Távolodom valamitől vagy közeledek valami felé? Az ismétlődő visszapattanásban, a megannyi emelkedésben és zuhanásban kirajzolódó legfontosabb: a felfüggesztett pillanat tapasztalata, hogy repülök.” J. B.

S bár a hallgatók külön utakon, más ritmusban és eltérő stílusban mozognak a terepen, időnként egymás látóterébe érnek, találkoznak egy-egy módszertani dilemma, esztétikai vagy technikai kérdés apropóján. Ilyenkor, még ha ideiglenesen is, de a futásuk iránya közös.

A kiállítás a másodéves hallgatók képzési programjának felező számadása, ahol bemutatásra kerül az elmúlt két évében folytatott alkotó és kutató munka.

Kiállítók: AUGUSZTINYI Fruzsina, DONNÁK János, JOBBÁGY Bernadett, KALA Bence, KIS Judit, KOVÁCS Krisztián, MURÁNYI Mózes Márton, PAJOR Patrícia, PAPP Szilvia Vivi, PÓK Tímea, SŐRÉS Zsolt, SZABÓ Áron, TÓTH Anna Eszter

Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Doktori Iskola – Feszty-ház (1063 Budapest Kmety Gy. u. 27.)

Megnyitó: 2023. május 17. 18:00
A kiállítást megnyitja: Mucsi Emese kurátor, művészeti író

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. MÁRCIUS 1-15.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Megalakult a November 25. Bizottság

Február 24-én megalakult a Magyar Képzőművészeti Egyetem November 25. Bizottsága...

Megalakult a November 25. Bizottság

NYOMTATÁS FOLYAMATBAN 

SEPSISZENTGYÖRGYÖN NYÍLIK A KÉPZŐ KIÁLLÍTÁSA 
Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Megtekinthető: 2026.03.04. – 04.09.
Helyszín: EMŰK, Sepsiszentgyörgy

NYOMTATÁS FOLYAMATBAN 

ÁLLATMENTÉS RESTAURÁTOR FOKON

BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁS Ifj. VASTAGH GYÖRGY állatszobrainak restaurálásáról
Megnyitó: 2026.03.03., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.03.03– 13.

ÁLLATMENTÉS RESTAURÁTOR FOKON

100 év – 1 kép – 1 nap

Kokas Ignácra emlékezünk születésének 100. évfordulóján
Időpont: 2026.03.04., 11:00
Helyszín: MKE, Grafikai Forduló és Könyvtár

100 év – 1 kép – 1 nap

Új oktatónk Barabás Zsófi

Barabás Zsófi 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszék illusztráció specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Barabás Zsófi

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.03.05– 18.

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.20.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.13.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.30.,  16:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Patrick Tagoe-Turkson, a Ludwig Alapítvány vendégprofesszorának kurzusa

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Érvényes és eredményes volt a November 25. Bizottság hallgató tagjainak február 10-én tartott megismételt választása.

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Szabó Klára Petrával, a Művészeti Anatómia Tanszék oktatójával jelent meg interjú...

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Búcsúzunk Maurer Dórától

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Dóra Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, intézményünk professor emeritája 2026. február 14-én hajnalban, életének 89. évében elhunyt.

Búcsúzunk Maurer Dórától

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

A Delhiben megrendezett India Art Fair keretében a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ február 6-án nyitotta meg Erőss István...

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. FEBRUÁR 15– 28.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Megnyitó: 2026.03.25., 18:00
Helyszín: Eötvös10
Megtekinthető: 2026.03.25– 04.29.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Daumier parafrázisok

Megtekinthető: 2026.03.09-ig
Helyszín: Grafika Tanszék - Kondor Béla Galéria

Daumier parafrázisok

KórházSuli – Önkénteskedj nálunk!

A tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van...

KórházSuli – Önkénteskedj nálunk!

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.18., 19:00
Helyszín: ISON
Megtekinthető: 2026.02.18. –04.11.

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

Nincs térerő címmel nyílik Ötvös Zoltán kiállítása

Megnyitó: 2026.02.06., 18:00
Helyszín: Óbudai Társaskör Pincegaléria
Megtekinthető: 2026.02.06 – 03.06.

Nincs térerő címmel nyílik Ötvös Zoltán kiállítása

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.19., 18:00
Megnyitja: Kallós Judit, művészettörténész
Helyszín: Paloma Artspace Galéria
Megtekinthető: 2026.02.20. – 03.27.

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET 

a 2026/2027-os tanévre 
az Aulában rendezendő kiállítások 
megvalósítására 
Pályázati határidő: 2026.02.28. éjfélig.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET 

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

a 2026/2027-es tanévre 
a Barcsay Teremben rendezendő kiállítások megvalósítására 
Pályázati határidő: 2026.02.28-án éjfélig

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága  NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására