ESSENTIALS

Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak műveiből

ESSENTIALS

ESSENTIALS

Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak műveiből

Ebben az évben Temesvár is Európa egyik kulturális fővárosa. A Temesvári Nyugati Tudományegyetem (UVT) Művészeti és Tervezőművészeti Karának galériájában 2023. november 3-től november 30-ig az MKE hallgatóinak műveiből látható kiállítás.

Megnyitó: 2023. november 3. (péntek) 18 óra
Helyszín: Mansarda Galéria, Románia, Temesvár, Oituz utca 4.

Köszöntőt mond:
prof. dr. Marilen Gabriel Pirtea, az UVT rektora
prof. dr. Erős István, az MKE rektora
prof. dr. Camil Mihaescu, a Művészeti és Tervezőművészeti Kar dékánja

A kiállítást megnyitja:
Uszkay Tekla művészettörténész

A kiállítás látogatható: 2023. november 4–30.

Essentials című tárlatunkon zömében frissen végzett diplomázók, kisebb részben DLA és MA képzésben résztvevő, még aktív tanulóink munkáit mutatjuk be. A Temesváron látható anyag nagyobb szelete a nagypresztízsű Best of Diplomán, a magyar művészeti felsőoktatás egyik legrangosabb kiállításán is szerepelt, melyre évente a diplomázók munkáinak legjava kerül beválogatásra. A művek egyfajta keresztmetszetét adják az intézményünkben folyó oktatásnak, a festészet, képgrafika, tervezőgrafika, szobrászat, látványtervezés és vizuális művészet szakokat reprezentálva.

Kiállítók:

Bárdi Dominik, Czene Márta, Czuczor Laura, Domokos Zoltán, Drótos Dominika, Erős Hanna, Friedrich Barnabás, Gacsályi Bíborka, Horváth Rita, Kakas Olívia, Korossy-Khayll Levente, Kovács Aliz Zsuzsanna, Laczkó Réka, Lőwenberger Patrik, Mihályi Bálint, Mikus Rebeka, Oroszi Renáta, Soltész Petra, Suplicz Gergely, Tóth Anna Eszter, Tőrincsi Krisztián Kálmán, Zatykó Borbála

Meghívó Ochirbat Enkhtaivan doktori védésére

Időpont: 2025. 10. 27., 09:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Ochirbat Enkhtaivan doktori védésére

Alexandra Pirici: Performativitás a nyilvános térben

Időpont: 2025.11.03., 11:00-12:15
Helyszín: MKE, Vetítő

Alexandra Pirici: Performativitás a nyilvános térben

PERFORMATIVITÁS, GONDOSKODÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS – SZOMATIKUS TAPASZTALÁSOK

Nemzetközi BIP hét a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2025. november 3-7.

PERFORMATIVITÁS, GONDOSKODÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS – SZOMATIKUS TAPASZTALÁSOK

Social Art Workshop

Skócia 2025
2016 nyarán a szervezők meghívták a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszéket, hogy szobrokkal gazdagítsuk a költészet...

Social Art Workshop

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

Megnyitó: 2025.10.23., 18:00
Megtekinthető: 2025.10.23. − 11.15.
Helyszín: Amzei Creativ Corner

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

Graduation Projects 2025

Mutassátok a szakdolgozatotokat!
Jelentkezési határidő: 2025. november 6.

Graduation Projects 2025

Epreskert rejtett arcai - exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjéban Bóka B. Lászlóval

Időpontok:
2025.10.24., 17:00
2025.10.26., 17:00
Helyszín: Epreskert

Epreskert rejtett arcai - exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjéban Bóka B. Lászlóval

Rejtett hommage

A Vizuális Művészet Tanszék BA3 osztályának kiállítása
Megnyitó: 2025.10.17., 18:00
Helyszín: Vajda Lajos Pinceműhely
Megtekinthető: 2025.10.18. -11.09.

Rejtett hommage

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház)
Megtekinthető: 2025.10.11. – 11.16.

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Megtekinthető 2025.11.21-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Együttműködési megállapodás a Guangzhou Academy of Fine Arts és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között

Október 13-án az MKE vendégeként üdvözölhettük a kínai Guangzhou Academy of Fine Arts (GAFA) delegációját...

Együttműködési megállapodás a Guangzhou Academy of Fine Arts és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Nap körül a csillagokban

Kiállításmegnyitó Gaál Józseffel
Megnyitó: 2025.10.12. 16:30
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria
Megtekinthető: 2025.10.12. – 2026.01.04.

Nap körül a csillagokban

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

A nevezés határideje: 2025.11.05.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

Test és lélek

Kiss Tibor festőművész, művészeti anatómia tanár emlékkiállítása
Megnyitó: 2025.10.14., 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.10.15– 28.

Test és lélek

Finom illesztések – Golden Repair

Chilf Mária a Ludwig Múzeum kiállításán
Időpont: 2025.10.09., 18.00
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2026.02.22-éig

Finom illesztések – Golden Repair

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

2024. szeptember 1. – 2025. november 30.

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Időpont: 2025.11.07., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Helyszín: Pécs, Zsolnay Negyed, m21 Galéria
Megnyitó: 2025.10.21., 18:00
Konferencia: 2025.10.22., 11:00
A kiállítás megtekinthető: 2025.10.22 – 11.23.

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

A Magyar Képzőművészeti Egyetem programsorozata
Időpont: 2025.10.08– 11.07.

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

Jelentkezési határidő: 2025. október 31.

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Leadási időpont: 2025.11.10–14.

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Győrffy László csoportos kiállítása Berlinben

Helyszín: CHB – Collegium Hungaricum Berlin
Megnyitó: 2025.09.12., 19:00
Megtekinthető: 2025.10.31-ig

Győrffy László csoportos kiállítása Berlinben

Pályázat fiatal kurátoroknak

MODEM & Vojtina Bábszínház
Beadási határidő: 2025. október 30.

Pályázat fiatal kurátoroknak