Bronzba öntötték Barcsay Jenő portréját

Bronzba öntötték Barcsay Jenő portréját

Bronzba öntötték Barcsay Jenő portréját

A Kultúra c. folyóirat márciusi számában képes beszámoló jelent meg Barcsay Jenő mellszobrának öntéséről.

Az alkotó, Tyurin Dániel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős szobrászhallgatója a Barcsay portré pályázaton nyert el megbízást, hogy mellszobrot készítsen Barcsay Jenőről. A munkafolyamat során mestere, Karmó Zoltán iránymutatásával dolgozott, míg a bronzöntést és az utómunkálatokat Ecsedi Zsolt, a bronzöntőműhely vezetője segítette.

A kész alkotást április 5-én avatják fel Erdélyben, Barcsay Jenő szülőfalujában, Katonán, a Barcsay 125 jubileumi emlékév keretében.

“Szenvedélyem a rajzolás, a mintázás, és régi vágyam volt, hogy az egyik alkotásom köztéren legyen kiállítva – mondta el lapunknak Tyurin Dániel. Mint ahogy minden művészben, bennem is van bizonytási vágy. Főként ez volt a motivációm, amikor jelentkeztem a pályázatra. Ugyanakkor Barcsay Jenő számomra is nagy példakép, az a szemléletmód, ahogy festett és alkotott.” Részlet a cikkből.

A cikk a csatolt fájlban olvasható.

Írta: Gergály Judith
Fotók: Iszka Ferenc

„Where the Wild Roses Grow”

Benkovics Virág és Szabó Zita közös kiállítása
Megnyitó időpontja: 2025.11.29., 18:00
Helyszín: ISBN+ Galéria
Megtekinthető: 2025. 2025.11.29 – 12.23.

„Where the Wild Roses Grow”

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Kovács Zoltán: Metszéspont

Megnyitó: 2025.11.25., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.06 – 12.05.

Kovács Zoltán: Metszéspont

Új oktatónk Suplicz Gergely

Suplicz Gergely 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszékének képgrafika specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Suplicz Gergely

The Thin Line Between Shame and Rage

Sophia Süßmilch előadása
Időpont: 2025. november 19., 17.00–18.30
Helyszín: Ludwig Múzeum, Foglalkoztató, 2. emelet

The Thin Line Between Shame and Rage

Beke 80+1. Tükör/képmás

Megnyitó: 2025.11.26., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.11.26 – 2026.01.17.

Beke 80+1. Tükör/képmás

I. Intermédia Fesztivál

Időpont: 2025. november 29., 18:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

I. Intermédia Fesztivál

„the_print_fest Budapest”

Megnyitó: 2025.11.28., 18:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2025.11.12 – 2026.01.31.

„the_print_fest Budapest”

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Szabó Andrea, a Képző Tervezőgrafika specializációjának oktatója RED-díjat nyert az idei versenyen.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Légy te is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója!
Időpont: 2025.12.03., 10:00–14:00
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek