Eva Kun – TakeOff

Fényinstalláció

Eva Kun – TakeOff

Eva Kun – TakeOff

Fényinstalláció

Megnyitó: 2024. szeptember 17. 16:00
Helyszín: MKE Epreskert, Parthenón-fríz terem (1063 Budapest, Kmety György utca 26-28.)
A kiállítás megtekinthető: 2024. október 4-ig, 10:00-18:00 óra között
A kiállítást megnyitja: Szabó Ádám

„Budapesten nőttem fel és a varsói Képzőművészeti Főiskola (Akademia Sztuk Pięknych)
szobrász szakán végeztem (1973-78), így képzettségem alapján szobrásznak hívhatom magam, annak ellenére, hogy nem készítek hagyományos értelemben vett szobrokat. 1979-ben posztgraduális tanulmányokat végeztem Wroclawban, a Képző és Iparművészeti Főiskola kerámia szakán. 1980 óta Norvégiában élek, ahol a képzőművészeti munkámon kívül a bergeni Építészeti Főiskola (Bergen School of Architecture) tanáraként dolgozom, érzékeléssel és vizuális kifejezéssel kapcsolatos témákban.

Munkáim nagy része helyspecifikus, leginkább a tér, a fény és a ’tárgyak’ viszonyából indul ki.
Az érdekel, hogyan teszi láthatóvá az anyag a fényt, hogyan kölcsönöz neki testet vagy éppen tükrözi azt. Hogyan érinti meg a fény a formát, hívja elő azt és a teret, hogyan él a fény az árnyékkal természetesen elválaszthatatlanul. Installációim főleg a helyszín adottságaira épülnek. A helyzet, a tér látható vagy rejtett értéke, energiája, karaktere döntő fontosságú a munkák alakulásában, létrejöttében.

Az anyagot – ami lehet építőanyagtól kezdve textilen keresztül, hagyományosabb művészeti- vagy természetes anyag, talált hulladék, vagy bármi más –, a helyszín és a téma függvényében választom. Ugyanígy lehet a fény természetes vagy mesterséges, és az aktuális ’tér’ kicsi vagy nagy. Gyakran dolgozom a fehér árnyalataival, de nem zárom ki egyéb színek használatát sem, ha a helyzet mást kíván. Munkáim érzékeken keresztül keresik a kapcsolatot, nem illusztrálnak semmit. A narratíva – ha ilyenről egyáltalán beszélhetünk – a látogatóban rejlik. Szeretem, amikor a látogató fizikailag is aktívan részt vesz az általam létrehozott térben. Ilyen értelemben nem is kiállításokról kéne beszélnünk, hanem inkább tér-eseményekről.

A TakeOff című munkám egy kimondottan a Magyar Képzőművészeti Egyetem Parthenón-fríz termére szabott fényinstalláció. Az ablak nélküli, kizárólag tetővilágítású helyiség arányai, 10x6 méteres alapfelülettel és majdnem 7 méteres magassággal nem szokványosak.
A tér alakításával próbálom artikulálni a természetes fényt. Azt lehetne mondani, hogy ’megvezetem’ a látogatót a térben a fényélmény kedvéért.”
Eva Kun

Kivitelezés: Berkes Kolos, Berkes Csanád, Erős Ágost Koppány
Támogató: NKA

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Légy te is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója!
Időpont: 2025.12.03., 10:00–14:00
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Az Epreskert rejtett arcai

– Exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval
Időpontok: November végéig meghatározott pénteki és vasárnapi napokon

Az Epreskert rejtett arcai

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

JELENTKEZZ A KÉPZŐ ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS PROJEKTJÉRE!
Határidő: 2025.11.15. éjfélig.

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Pályázati felhívás az Arts & Robots at ICRA 2026-ra
Jelentkezési határidő: 2025.12.22.
Konferencia időpontja: 2026.06.01–05.
Helyszín: Bécs, Ausztria

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Social Art Workshop

Skócia 2025
2016 nyarán a szervezők meghívták a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszéket, hogy szobrokkal gazdagítsuk a költészet...

Social Art Workshop

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház)
Megtekinthető: 2025.10.11. – 11.16.

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Megtekinthető 2025.11.21-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Nap körül a csillagokban

Kiállításmegnyitó Gaál Józseffel
Megnyitó: 2025.10.12. 16:30
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria
Megtekinthető: 2025.10.12. – 2026.01.04.

Nap körül a csillagokban

Finom illesztések – Golden Repair

Chilf Mária a Ludwig Múzeum kiállításán
Időpont: 2025.10.09., 18.00
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2026.02.22-éig

Finom illesztések – Golden Repair