Pályázat – Határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezése

Pályázat – Határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezése

Pályázat – Határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezése

Beadási határidő: 2023. május 2. 17 óra

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) egy jelképes emlékhelyet kíván megvalósítani a Fiumei úti sírkertben, amely minden olyan egykori honfitársunk szimbolikus kegyeleti tere, akiknek nincs országhatárainkon belüli nyughelye, vagy azért, mert más országok területén található a sírhelyük, vagy pedig azért, mert a 20. század traumatikus eseményei nem tették lehetővé, hogy bárhol is sírhelyük lehessen.

Határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelyének tervezésére írt ki pályázatot a Nemzeti Örökség Intézete
A Fiumei úti sírkert egy nemzeti emlékhely, amely nem csupán az ott eltemetettek, hanem az egész nemzet szimbolikus kegyeleti helye: valamennyi egykori honfitársunké, a ma élőké és a jövő nemzedékeié egyaránt. Ugyanakkor történelmi vagy személyes okokból, de számos egykori honfitársunknak nincs sírhelye hazánkban. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) ezért egy jelképes emlékhelyet kíván megvalósítani a Fiumei úti sírkertben, amely minden olyan egykori honfitársunk szimbolikus kegyeleti tere, akiknek nincs országhatárainkon belüli nyughelye, vagy azért, mert más országok területén található a sírhelyük, vagy pedig azért, mert a 20. század traumatikus eseményei nem tették lehetővé, hogy bárhol is sírhelyük lehessen. A határon túli szókapcsolat alatt a NÖRI nem csupán a anyaországgal szomszédos, kárpát-medencei országokat érti, hanem minden olyan külföldi helyszínt, ahol magyar származású egykori honfitársunk nyugszik, illetve ahol természetes vagy erőszakos halálát lelte egykor.

Az emlékhely műfaja a temetőben nem előzmény nélküli. A Fiumei úti sírkert 30/2-es parcellájában 1931-től jelképes síremlék állt a határon túl elhunyt és ott eltemetett magyarokra emlékezve. Ezt, az elsősorban a trianoni döntésre utaló, arra emlékező emlékművet időközben lebontották, eredeti helyén azóta sírokat telepítettek. A Nemzeti Örökség Intézete nem ennek az emlékműnek a rekonstrukciójára törekszik, hanem annak eszmei kereteit meghaladva, az emlékezést mindazon egykori honfitársainkra szeretné kibővíteni, akiknek határainkon belül – történelmi vagy személyes okokból – nem lehet végső nyughelyük.

Az emlékhely létrehozásával ugyanakkor nem szimbolikus sírhely, hanem kegyeleti tér kialakítása a cél. Az emlékhely mindazon személyeknek emléket állít majd, akik Magyarország mai határain kívül nyugszanak, akik a traumatikus történelmi események hatására, személyes tragédiák miatt vagy más okból, akár saját szándékukon kívül vagy éppen azért hagyták el az országot. „A pályázat eredményeként megszülető emlékhely szolgálhat akár országos szintű rendezvények helyszíneként is, azonban elsődleges célja az, hogy a személyes emlékezésnek biztosítson méltó teret. Éppen ezért nem elsősorban egy síremlék tervezésére, hanem inkább az egyéni és közösségi emlékezés Fiumei úti sírkerthez méltó megfogalmazására várjuk a pályázók javaslatait. Fontos, hogy az emlékhely a közösségi összetartozás kifejezése mellett a személyességet biztosító atmoszféra építészeti-művészi megjelenítésére is törekedjen” – hangsúlyozta Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója a pályázat kiírása kapcsán.

A most megvalósuló emlékhely a sírkert 29/3-as parcellájában kap majd helyet. A Nemzeti Örökség Intézete nem kívánja sem az emlékhely formai, sem szimbolikus, sem narratív vagy anyaghasználati programját meghatározni, teljesen szabad kezet ad a pályázok számára a mind teljesebb művészi szabadság elérése érdekében. A Nemzeti Örökség Intézete elsősorban építészhallgatók és a társszakmák (pl. tájépítész-hallgatók) jelentkezését várja. A díjazott pályaművek összesen 6 millió forint díjazásban részesülnek. A pályázatokról 10 fős szakmai Bíráló Bizottság – a hazai építész szakma és társművészeti ágak jelentős képviselői – dönt majd.

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

Jelentkezési határidő: 2025. október 31.

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

HIBA 2.0

ERDŐDY JÓZSEF ATTILA KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.09.17., 18.30
Helyszín: Három Holló Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.09.18 – 10.17.

HIBA 2.0

„Azt a feketét ki kellett festeni” – egy életmű anatómiája

Időpont: 2025.09.27., 19:00
Helyszín: MKE | Aula

„Azt a feketét ki kellett festeni” – egy életmű anatómiája

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Leadási időpont: 2025.11.10–14.

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Mit jelent nekem a közösségem?

Westend kreatív pályázat művészeti hallgatóknak
Határidő: 2025. október 10. éjfél

Mit jelent nekem a közösségem?

A képnek van címe

OBRÁZOK MÁ NÁZOV
Megnyitó: 2025.09.12., 18:00
Helyszín: Limes Galéria
A kiállítás megtekinthető: 2025.09.13–30.

A képnek van címe

Győrffy László csoportos kiállítása Berlinben

Helyszín: CHB – Collegium Hungaricum Berlin
Megnyitó: 2025.09.12., 19:00
Megtekinthető: 2025.10.31-ig

Győrffy László csoportos kiállítása Berlinben

PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Hallgatók tanulmányi célú mobilitása 2025/2026 tanév tavaszi szemeszter

A pályázat benyújtásának határideje: 2025.09.22.  déli 12:00

PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Hallgatók tanulmányi célú mobilitása 2025/2026 tanév tavaszi szemeszter

Barcsay 125 Konferencia

Helyszín: MKE | Aula
Időpont: 2025.09.22., 9:00–19:30

Barcsay 125 Konferencia

KURZUS – Információbiztonság a mesterséges intelligencia korában

A digitális világ egyre több lehetőséget és kényelmet kínál, de ezzel együtt növekednek a kiberfenyegetések is.

KURZUS – Információbiztonság a mesterséges intelligencia korában

POSZTAMENS 7. rész

Piszok egy meló – Beszélgetés dr. Orosz Csaba DLA oktatási rektorhelyettessel

POSZTAMENS 7. rész

Radák Eszter: Elmúlt már végre a vasárnap?

Megnyitó: 2025.09.04., 17:00
Helyszín: Virág Judit Galéria
Megtekinthető: 2025.09.04-25.
Tárlatvezetés: 2025.09.17., 17:00

Radák Eszter: Elmúlt már végre a vasárnap?

Tanévnyitó és díszdiplomaátadó ünnepség – 2025/2026-os tanév

Szeptember 8-án, hétfőn került sor a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségére...

Tanévnyitó és díszdiplomaátadó ünnepség – 2025/2026-os tanév

Legjobb jelmez díjra jelölte Nagy Fruzsina és diákjai munkáját a Színikritikus Céhe

Nagy Fruzsina jelmeztervező, az MKE oktatója 2024-ben az MA1-es látványtervező osztállyal közösen tervezte A nyúl füle című előadás (Örkény István Színház) jelmezeit...

Legjobb jelmez díjra jelölte Nagy Fruzsina és diákjai munkáját a Színikritikus Céhe

VI. Országos Rajztriennálé

Meghosszabbított beadási határidő: 2025. szeptember 14. éjfél. 

VI. Országos Rajztriennálé

Pályázat fiatal kurátoroknak

MODEM & Vojtina Bábszínház
Beadási határidő: 2025. október 30.

Pályázat fiatal kurátoroknak

NEXT 25 KÉP- ÉS VIDEÓALKOTÓ VERSENY

A nevezési határidő: 2025. szeptember 22.

NEXT 25 KÉP- ÉS VIDEÓALKOTÓ VERSENY

Farkas Anna négy ezüstérmet nyert a Graphis Design 2026-on!

Farkas Anna, a Grafika Tanszék tanára és az illusztráció specializáció vezetője, négy ezüstérmet nyert az amerikai Graphis Design Award 2026 rangos, nemzetközi pályázaton.

Farkas Anna négy ezüstérmet nyert a Graphis Design 2026-on!

POSZTAMENS 6. RÉSZ

Egy világ a körben - Beszélgetés dr. Farkas Anna tervezőgrafikussal

POSZTAMENS 6. RÉSZ

A DS Automobiles képzőművészeti pályázata

Beadási határidő: 2025.10.01. éjfél

A DS Automobiles képzőművészeti pályázata

Szabó Andrea ezüstérmet nyert a Graphis Design 2026-on!

Szabó Andrea, egyetemünk adjunktusa, a tervezőgrafika specializáció oktatója, ezüst érmet nyert az amerikai Graphis Design Award 2026 rangos, nemzetközi pályázatán...

Szabó Andrea ezüstérmet nyert a Graphis Design 2026-on!

KórházSuli – Önkénteskedj nálunk!

A tanulásnak és a közösségnek gyógyító ereje van...

KórházSuli – Önkénteskedj nálunk!

POSZTAMENS 5. RÉSZ

Tiszteld az anyagot! – Beszélgetés dr. Polgár Botond szobrászművésszel

POSZTAMENS 5. RÉSZ