A bűnösök is isznak a borból

A bűnösök is isznak a borból

A bűnösök is isznak a borból

2024.február 5–14.
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula

Kiállítók:
Ajtay Mihály, Czár Anna, Kis Deli Zsombor, Kondás Réka, Lengyel Enikő

Konzulens: Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi docens

Megnyitó: 2024. február 5., hétfő, 18 óra

Megnyitja: Lits Levente közgazdász

Megtekinthető: 2024. február 14-ig, hétköznapokon és szombaton 10–18 között

A bűnösök is isznak a borból

A vallásos elképzelések, és az ezekhez idomított családi struktúra gyerekként sokszor törvényszerűen hatnak, holott a hit maga személyes asszociáció. Ahogy ébred az emberi tudat, repedések jelennek meg a mások által felépített, makulátlan világképen. Konzekvens válaszok talán betömhetnék falainkon a hibákat, de már a kérdések feltevése is tiltott, bűntudatot kelt.

A belső kételyek és a bizonytalanságból fakadó frusztráció elkezdi lebontani a fekete – fehér látásmódot. Az ezotéria ellen küzdve az egyén megannyiszor torzult képet alkot, miközben más vágya nincs, csupán betölteni az űrt.

A téma szenzitivitását szeretnénk kötetlenül kezelni, illetve fontosnak tartjuk, hogy minden kiállító saját szemszögből reflektálhasson, ha kell akár groteszk álláspontjának felvállalásával. Kitérünk arra továbbá, hogy kinek mit, illetve mit nem jelent a spirituális világ gondolata, hogy a keresztény folklór mennyire azonos az európai kultúrkörrel, miért idealizálódott ennek a megítélése és végül, hogy a döntéseink, amelyek jelen meggyőződéseinkhez vezettek, hogyan és miért alakultak úgy, ahogy. Mindennek a képzőművészettel való kifejezését fontosabbnak tartjuk a szavaknál.

Az összes nézőpont mögött külön történet van, épp ezért diverz a csapat összeállítása, hiszen nemcsak különbözőképpen közelítjük meg a koncepciót, hanem más–más technikai megoldást preferálunk ennek kifejezésére.

A résztvevők között grafikus, szobrász és restaurátor hallgató is található, eltérő évfolyamokból, eltérő világnézetekkel.

ÁTMENET - A XXV. Országos Érembiennále díjazott művészeinek kiállítása

Dátum, időpont: 2026.08.14. 14:00
Helyszín: Lábasház, Sopron
Megtekinthető: 2026.08.15 – 09.11.

ÁTMENET - A XXV. Országos Érembiennále díjazott művészeinek kiállítása

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2025/2026 – NTP-HHTDK-25-0052

2025. szeptember 1. – 2026. augusztus 31

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2025/2026 – NTP-HHTDK-25-0052

Újabb rektori megbízást kapott prof. dr. Erős István

A fenntartó döntése alapján prof. dr. Erős István rektor úr 2026. augusztus 1-jétől 2029. július 31-ig további megbízást kapott...

Újabb rektori megbízást kapott prof. dr. Erős István

Rudolf Arnheim-díjat kapott Salamon Gáspár  

Salamon Gáspár “Stilarchitektur? Transfer kunsthistorischen Wissens in der ungarischen Architekturlehre (1864–1914)” című doktori disszertációjáért elnyerte a Rudolf Arnheim-díjat.  

Rudolf Arnheim-díjat kapott Salamon Gáspár  

Keressük jubileumi diplomás alumnijainkat!

A Magyar Képzőművészeti Egyetem szeretettel várja azokat az egykori hallgatóit, akik 25, 50, 60, 65 vagy 70 éve szerezték meg diplomájukat

Keressük jubileumi diplomás alumnijainkat!

Árkádia REMAKE címmel nyílik Kelemen Dénes egykori hallgatónk önálló kiállítása 

Megnyitó: 2026.07.31., 18:00 óra 
Megtekinthető: 2026..07.31– 10.11.
Helyszín: Pataky László Városi Képtár

Árkádia REMAKE címmel nyílik Kelemen Dénes egykori hallgatónk önálló kiállítása 

Megvannak a 2026-os felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat...

Megvannak a 2026-os felvételi ponthatárok

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusai a 2026/27-es tanévben
MKE Core20 program – 20 alkalmas műtermi rajz és szakmai felkészítő kurzusok

előKÉPZŐ

A halhatatlanság forrása

Strobl Alajos (1856-1926)
Megnyitó: 2026.07.22., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2026.07.22 – 09.19.

A halhatatlanság forrása

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Megnyitó: 2026.06.20., 18:00
Helyszín: Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum
Megtekinthető: 2026.06.20– 2027.01.03.

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából

A pályaművek beadási határideje: 2026. augusztus 14.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Ülésezett az egyetem szenátusa december 10-én, melyen több, az intézmény jövőjét befolyásoló döntés született.

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására