HA INNEN NÉZEM FOTÓ, HA ONNAN SZOBOR – Bóka Krisztina

HA INNEN NÉZEM FOTÓ, HA ONNAN SZOBOR – Bóka Krisztina

HA INNEN NÉZEM FOTÓ, HA ONNAN SZOBOR – Bóka Krisztina

Megnyitó: 2023. 09. 19. (kedd), 18:00
Helyszín: Foton Galéria – 1053 Budapest, Képíró utca 6.
Látogatható: 2023.09.19. – 10.01., szerdától szombatig

Kurátorok: Szabó Annamária; Szakács Emese Bíborka, Capa Központ
A kiállítást megnyitja: Pettendi Szabó Péter

esemény:
https://www.facebook.com/events/3575317846047145?ref=newsfeed

(English below)

A kiállítás egy modellezési problematika kibontása számos elágazásban, ahol a képlet csak a “türelem” címszóban végződhet. Bóka Krisztina művei a szobrászat és fotográfia bizonytalan, egybemosódó határán egyensúlyoznak, ahol eltűnnek a műfaji negatívok, hogy helyüket maga az eredeti tárgy rejtett belső tere és tükröződő külső felülete vegye át. Eljárásában a fotográfia ősét, a lyukkamera technikáját használja az 1920-as évek avantgárd művészetétől kezdve jól ismert fotogram műfajával párosítva fényérzékeny papírokon. Ahhoz, hogy a zárt anatómiájú apparátus feltárhatóvá válhasson, a matematika egyik alaptételét hívta segítségül a művész. Az éleiben, élszögeiben és lapszögeiben egyenlő, 5 létező térbeli szabályos testet – a tetraédert, a hexaédert, az oktaéder, a dodekaédert és az ikozaédert – alakította át önmaga tükröződő “sötét kamrájává”, így az eredeti tárgy és a róla készített felvétel azonos. A kontemplatív folyamatú vizsgálat önmagára mutat vissza uroboroszként, önmaga farkába harapó kígyóként, hogy ezzel utasítsa el a kortárs, a TikTok pörgetési szintű képnézési szokást.

Bóka Krisztina (1997) Budapesten élő képzőművész, 2021 óta tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. A Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán idén szerezte meg diplomáját. Tanulmányai alatt Erasmus+ ösztöndíjjal az Accademia di Belle Arti di Macerata-n szobrászatot tanult, majd szabad művészetet az Akademie der Bildenden Künste Nürnbergben. 2023-ban CEEPUS ösztöndíjjal a prágai Academy of Fine Arts intermédia szakára hallgatott át.

Instagram: @kriszti_boka


/// ENG ///

FROM THIS SIDE: A PHOTOGRAPH, FROM THAT SIDE: A SCULPTURE – Krisztina Bóka

Opening: 19.06.2023 18:00
On view: 19. 09. - 01. 10. 2023 from Wednesday to Saturday 14:00-18:00
Venue: Foton Gallery – 1053 Budapest, Képíró Street 6.

Curated by: Annamária Szabó; Emese Bíborka Szakács, Capa Center

The exhibition unfolds a modelling problematic with many ramifications, where the formula can only end with the word "patience". Krisztina Bóka's works balance on the precarious, blurred border between sculpture and photography. The photographic negatives disappear, as they are replaced by the hidden interior space and reflective exterior surface of the original object itself. Her process uses both the technique of the pinhole camera (the ancestor of photography), and the photogram, a genre familiar from avant-garde art of the 1920s, on light-sensitive paper. To reveal the closed anatomical apparatus, the artist chose a fundamental theorem in mathematics. Equal in edges, dihedrals and dihedral angles, She transforms the five existing spatial regular solids - the tetrahedron, the hexahedron (also known as the cube), the octahedron, the dodecahedron and the icosahedron - into a self-reflecting 'dark chamber', so that the original object and the copy made of it are identical. The examination through this contemplative process reflects itself as an uroboros, a snake biting its own tail, in order to reject the contemporary habit of viewing images at the TikTok spin level.

Krisztina Bóka (1997) is a visual artist living in Budapest. She graduated from Sculpture MA at the Hungarian University of Fine Arts in 2023. She has been a member of the Studio of Young Photographers (FFS) since 2021. Prior to that, she studied sculpture at the Accademia di Belle Arti di Macerata for two semesters from 2019-20 on an Erasmus+ scholarship. Also on an Erasmus+ grant, she spent two semesters in Nuremberg, studying free art at the Academy of Fine Arts. In 2023, she studied one month at the Academy of Fine Arts in Prague, specialising Intermedia, under a CEEPUS Mobility Grant.

jumpSTARt 2026 / Hallgatói Aukció

Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem
Időpont: 2026. november 13., 18:00  

jumpSTARt 2026 / Hallgatói Aukció

jumpSTART 2026 / A Képző hallgatóinak kiállítása a Godot Art Expón

Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet / Godot Art Expó
Megtekinthető: 2026.10.07–18.

jumpSTART 2026 / A Képző hallgatóinak kiállítása a Godot Art Expón

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2026

A Magyar Képzőművészeti Egyetem programsorozata
Időpont: 2026. október 6–november 13.

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2026

Egyetemünk rektora is részt vett a szófiai Nemzeti Művészeti Akadémia jubileumi ünnepségén

Prof. dr. Erős István, a Képző rektora részt vett a szófiai Nemzeti Művészeti Akadémia fennállásának 130. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

Egyetemünk rektora is részt vett a szófiai Nemzeti Művészeti Akadémia jubileumi ünnepségén

Az illusztráció specializáció oktatói két arany- és két ezüstérmet szereztek a Graphis Design 2027 versenyen

Vörös Botond, a Grafika Tanszék tanára és az illusztráció specializáció oktatója és Farkas Anna, a Grafika Tanszék tanára és az illusztráció specializáció felelőse...

Az illusztráció specializáció oktatói két arany- és két ezüstérmet szereztek a Graphis Design 2027 versenyen

Tudomány a művészetben, művészet a tudományban 

Időpont: 2026.11.03. 9:00 
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tudomány a művészetben, művészet a tudományban 

A törékenység aspektusai – Zsigeri elfogadás

Megnyitó: 2026.10.15., 18:00 
Helyszín: MKE | Aula
Kiállítás nyitvatartási ideje: 2026.10.16– 22. 

A törékenység aspektusai – Zsigeri elfogadás

Kamarakiállítás és megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján

Időpont: 2026.10.21., 10:00
Helyszín: MKE, Rektori folyosó

Kamarakiállítás és megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján

Kendőzetlen

Megnyitó: 2026.10.16., 19:00
Megtekinthető: 2026.10.16– 30,
Helyszín: MAMŰ Galéria
Tárlatvezetéssel egybekötött záróesemény: 2026.10.30., 18:00 

Kendőzetlen

POSCA markerekkel kísérleteztek az Illusztráció Specializáció hallgatói 

Az Illusztráció Specializáció hallgatói a POSCA Hungaryvel együttműködésben próbálhatták ki a POSCA markereket saját munkáikon.

POSCA markerekkel kísérleteztek az Illusztráció Specializáció hallgatói 

Nyílt terek vágya – A gyaloglás formái: Chilf Mária is kiállít a Knoll Galériában 

Megnyitó: 2026.10.07.
Helyszín: Knoll Galéria Budapest
A kiállítás látogatható: 2026.10.08 – 11.28

Nyílt terek vágya – A gyaloglás formái: Chilf Mária is kiállít a Knoll Galériában 

K, mint Kiméra +30 címmel nyílik kiállítása a Festő Tanszék hallgatóinak

Megynyitó: 2026.10.18., 14:30
Helyszín: Szombathely, Új Irokéz Galéria
Megtekinthető: 2026.10.19 – 31.

K, mint Kiméra +30 címmel nyílik kiállítása a Festő Tanszék hallgatóinak

Czár Anna Csenge: Insomnia 

Grafikai Forduló X.
Megtekinthető: 2026 10.08 – 23.
Helyszín: MKE, Főépület, Grafikai forduló

Czár Anna Csenge: Insomnia 

MŰVÉSZET-MATEMATIKA-TERMÉSZET

Elindult a jegyvásárlás és regisztráció a 2. LÉT-KÉP Konferenciára
Időpont: 2026.11.06–07.
Helyszín: Balatonfüred, Modern Műtár és Vaszary Galéria

MŰVÉSZET-MATEMATIKA-TERMÉSZET

Fénylenyomatok címmel nyílik kiállítása a képgrafika specializációnak 

Megtekinthető: 2026.10-06 – 23.
Helyszín: Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria

Fénylenyomatok címmel nyílik kiállítása a képgrafika specializációnak 

További jelentkezőket várunk a zaklatásmegelőzési rendszer működtetéséhez 

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. október 19. (23:59)

További jelentkezőket várunk a zaklatásmegelőzési rendszer működtetéséhez 

Ingyenes pszichológiai konzultációk a mentális jóllétedért

Ha elakadtál életed valamelyik területén, ha szívesen beszélnél a nehézségeidről, kérdéseidről egy szakemberrel, akkor kérj időpontot

Ingyenes pszichológiai konzultációk a mentális jóllétedért

A szabadság előszobájában 

Megnyitó: 2026.09.16., 19:00
Helyszín: Horizont Galéria
Megtekinthető:  2026.09.16– 10.21.

A szabadság előszobájában 

Hungarian Startup University Program 2025/2026

Projekt azonosítószáma: STARTUP-2026-ÖSZTÖNDÍJ-034

Hungarian Startup University Program 2025/2026

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – „Antenna” szerepkörre történő jelentkezésre

A csatlakozási lehetőség folyamatos.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – „Antenna” szerepkörre történő jelentkezésre

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Megnyitó: 2026.06.20., 18:00
Helyszín: Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum
Megtekinthető: 2026.06.20– 2027.01.03.

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Ülésezett az egyetem szenátusa december 10-én, melyen több, az intézmény jövőjét befolyásoló döntés született.

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására