Képregényfüzet-pályázat

Képregényfüzet-pályázat

Képregényfüzet-pályázat

Kezdő képregényes vagy? Első önálló képregényfüzeted idén fog megjelenni, esetleg idén tervezed kihozni a másodikat? Tudjuk, milyen nehéz a kezdeti kihívások között navigálni – segítünk az indulásban!

A 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál és a Magyar Képregény Szövetség elindítja a FRISSEN A NYOMDÁBA programját.

Segítünk, hogy új képregényfüzetedet a Képregényfesztivál minél több látogatója megismerje.
Várjuk pályájuk elején járó képregényalkotók és a közelmúltban alakult alkotócsoportok jelentkezését, a programba kerülő alkotókat kiemelt láthatósággal segítjük:

  • a programba került alkotókat szakmai együttgondolkodással és visszajelzéssel segítjük,
  • a kiválasztott képregényeket és alkotóikat bemutatjuk a Képregényfesztivál közösségi média felületein és honlapján, hogy munkáik könnyebben elérjék a közönséget,
  • a program résztvevői számára szakmai workshopot szervezünk Benczédi Anna Júlia, a 2020-as év legjobb képregényének választott A vízitündér rajzolójának vezetésével,
  • a program résztvevőinek a Képregényfesztivál zárónapján, 2023. május 14-én a Dürer Kertben, a FRISSEN A NYOMDÁBA asztalánál kiemelt helyet biztosítunk.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:

  • A programba olyan pályakezdő alkotók és induló alkotócsoportok jelentkezhetnek, akiknek korábban maximum egy képregénykötete vagy képregényfüzete jelent meg (bármely évben), vagy teljesen kezdők, és korábban nem jelent meg képregényfüzetük.
  • A Frissen a nyomdába programba olyan képregények nevezhetők, melyek 2022-ben vagy 2023-ban készültek, és még nem volt kaphatóak budapesti képregényes rendezvényen. Azaz budapesti debütálásukra a 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon kerül sor.
  • Legalább 20 oldalnyi terjedelmű képregényfüzettel lehet nevezni.
  • A képregényfüzet tartalmazhat egyetlen egybefüggő történetet és lehet rövid történetek gyűjteménye is.
  • Nevezhetők készülőfélben lévő képregényfüzetek is. Ez esetben a pályázó vállalja, hogy amennyiben nyer a pályázaton, képregényét befejezi és az megjelenik.
  • Természetesen már elkészült képregényfüzetek és képregénykötetek is nevezhetők, amenyniben a Képregényfesztiválon fognak debütálni.
  • A nyertes pályázók vállalják, hogy képregényüket legalább 50 példányban kinyomtatják és árusítják 2023. május 14-én a Dürer Kertben.

A pályázat tartalmazza pdf formában az alábbiakat:

  • az alkotó/alkotócsoport rövid bemutatását,
  • linkeket az alkotó/alkotócsoport oldalaira (honlap, közösségi média),
  • kész képregény esetén a képregényt magát,
  • készülőfélben lévő képregény esetén legalább a képregény 70%-át.
  • A küldött fájlokat így nevezd el: frissen_név_bemutatkozás.pdf; frissen_név_képregény.pdf

Nevezési határidő: 2023. április 22.

A nevezéseket az alábbi nyomtatványon várjuk. Ha kérdésed van, írj a kepregenyszovetseg kukac gmail pon com-ra.


NEVEZEM A KÉPREGÉNYEM!

A pályázatot a 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál szervezői bírálják el. A pályázókat 2023. április 26-ig értesítjük a pályázat eredményéről.

Gyakran ismételt kérdések

  • Minimális terjedelem: 20 oldal.
  • Gyűjteményes kötet esetén legalább a kötetbe foglalt képregények 60%-a újdonság kell, hogy legyen.
  • Ha korábban jelent már meg önálló rövid képregényed, de füzeted még nem, itt a helyed.
  • Ha korábban jelent már meg önálló rövid képregényed és egy füzeted is, itt a helyed.
  • Ha nem kerülsz be a programba, önálló alkotóként vagy alkotócsoportként képregényed akkor is árusíthatod a Képregényfesztiválon. Ennek mikéntjéről és költségeiről egyeztetünk.

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Légy te is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója!
Időpont: 2025.12.03., 10:00–14:00
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem

Nyílt Nap 2025: Vár a Képző!

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Az Epreskert rejtett arcai

– Exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval
Időpontok: November végéig meghatározott pénteki és vasárnapi napokon

Az Epreskert rejtett arcai

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

JELENTKEZZ A KÉPZŐ ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS PROJEKTJÉRE!
Határidő: 2025.11.15. éjfélig.

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Pályázati felhívás az Arts & Robots at ICRA 2026-ra
Jelentkezési határidő: 2025.12.22.
Konferencia időpontja: 2026.06.01–05.
Helyszín: Bécs, Ausztria

Bécsben találkozik a Művészet és a Robotika

Social Art Workshop

Skócia 2025
2016 nyarán a szervezők meghívták a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszéket, hogy szobrokkal gazdagítsuk a költészet...

Social Art Workshop

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

Megnyitó: 2025.10.23., 18:00
Megtekinthető: 2025.10.23. − 11.15.
Helyszín: Amzei Creativ Corner

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház)
Megtekinthető: 2025.10.11. – 11.16.

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Megtekinthető 2025.11.21-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Nap körül a csillagokban

Kiállításmegnyitó Gaál Józseffel
Megnyitó: 2025.10.12. 16:30
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria
Megtekinthető: 2025.10.12. – 2026.01.04.

Nap körül a csillagokban