Sikeresen zárult a Magyar Képzőművészeti Egyetemen meghirdetett HSUP Ösztöndíj Program

Sikeresen zárult a Magyar Képzőművészeti Egyetemen meghirdetett HSUP Ösztöndíj Program

Sikeresen zárult a Magyar Képzőművészeti Egyetemen meghirdetett HSUP Ösztöndíj Program

A Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusa, mely a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásából, illetve az Express Innovation Agency közreműködésével valósult meg.

A HSUP-ban való részvételhez egy 2 féléves kurzus tartozik, amelynek első szemesztere az elméleti ismeretek elsajátítását célozza meg, és a hallgatók által készített, innovatív ötleteket ismertető összefoglalókkal, onepagerekkel zárul. A második félévben – a projekt megvalósítására fordítható ösztöndíj elnyerése mellett – a vállalkozási ötletek megvalósítására nyílik lehetőség, egy verseny keretén belül. A hallgatóknak már az elméleti megalapozás során módjuk nyílik egyéni erősségeiknek megfelelően haladni. A kurzushoz kapcsolódó tananyagok, segédanyagok online elérhetőek, interaktív gyakorlatokkal teljesíthetőek.

Az MKE-n a 2022/2023-as tanév I. félévét 15 fő, II. félévét pedig 9 fő teljesítette sikeresen. Az egyetemen két nyertes projektötlet született, melyek gazdái mentorok támogatásával dolgoztak ötleteik megvalósításán.

A második félévben csapatban dolgozó 9 hallgatónak nyújtott 4 hónapon keresztül a program kiemelkedő ösztöndíj- és szakmai fejlődési lehetőséget, ezáltal is biztosítva a közös értékes alkotást és a vállalkozói szemlélet sikerélményét. A hallgatók a tavaszi félév zárásaként előrehaladásukat egy Progress Report jelentés leadásával zárták.

A projekt keretében 2023. június 24-én megrendezésre került az egyetem hallgatóit megcélzó közösségszervező rendezvény, melynek keretében a résztvevők Madácsy István (egyetemi docens, HSUP tantárgyfelelős) prezentálásában megismerkedhettek a HSUP által nyújtott lehetőségekkel, valamint részesei lehettek az Egyetem két nyertes – a "KORTÁRSKA" és az "Artee – Kreatív munkakereső/ajánló app” – című projektjeinek megismerésében.

Az Egyetem hallgatóinak munkáját Madácsy István egyetemi docens segítette.

A Programban való részvétel kiváló szakmai lehetőséget nyújt minden olyan hallgató számára, aki szeretne egy innovatív közösség tagja lenni és szívesen megvalósítaná saját vállalkozási ötletét. A kurzusra ősszel ismét lehetőség nyílik jelentkezni.

További információ a HSUP programról az alábbi linken érhető el.

A „STARTUP-2023-HSUP-016” azonosítószámú projekt a Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával valósult meg.

ugrás
1 - 30 | 6,430 items

Paul Mouginot: "ARTIFICIAL INTELLIGENCE TOOLS AS NARRATIVE PERCOLATORS, HISTORY AND APPLICATIONS IN ART"

2023. 11. 30, 18:00
MKE Intermédia Tanszék

Paul Mouginot: "ARTIFICIAL INTELLIGENCE TOOLS AS NARRATIVE PERCOLATORS, HISTORY AND APPLICATIONS IN ART"

Jelszó: FÉNY

2023. december 4. 19:00
Zeneakadémia, SOLTI TEREM

Jelszó: FÉNY

Art Weekend Budapest a Magyar Képzőművészeti Egyetem részvételével

2023. december 1–2.

Art Weekend Budapest a Magyar Képzőművészeti Egyetem részvételével

MKE Doktori Iskola program

2023. november 28. kedd

MKE Doktori Iskola program

A Grafika Tanszék hallgatóinak részvétele a VŠVU (Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola) körmöcbányai workshopján

A Grafika Tanszék hallgatóinak részvétele a VŠVU (Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola) körmöcbányai workshopján

Hogyan tanítható a művészet?

2023. 11. 27. 18:00
MKE Barcsay terem

Hogyan tanítható a művészet?

Szakmai út Argentínában

Egyetemünk rektora november 13. és 17. között argentin szakmai úton vett részt.

Szakmai út Argentínában

KEPES GYÖRGY: A TUDÓS AGYÁVAL + A FESTŐ SZEMÉVEL

Filmvetítés és beszélgetés
2023. 11. 27. 18:00
MKE Vetítő

KEPES GYÖRGY: A TUDÓS AGYÁVAL + A FESTŐ SZEMÉVEL

Claudia Presa Cesarini koncertje és a zene dimenzióinak vizuális megjelenítései Paula Castro Carralero által

Az esemény időpontja: 2023. november 23. 19.00

Claudia Presa Cesarini koncertje és a zene dimenzióinak vizuális megjelenítései Paula Castro Carralero által

Elkezdték a munkát a Zelenák Ösztöndíj nyertesei

Megkezdődött a közös munka a Zelenák Grafikai Ösztöndíj pályázat nyerteseivel az egyetemen.

Elkezdték a munkát a Zelenák Ösztöndíj nyertesei

A CZIFFRA GYÖRGY FESZTIVÁL PÁLYÁZATOT HIRDET EGYÉNI KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Jelentkezési határidő: 2023. november 30.

A CZIFFRA GYÖRGY FESZTIVÁL PÁLYÁZATOT HIRDET EGYÉNI KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA

XXIII. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

XXIII. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

MKE Doktori Iskola program

2023. november 21. kedd

MKE Doktori Iskola program

Kerekasztal-beszélgetés a művészetelmélet és a művészetmenedzsment utópisztikus távlatáról

Időpont: 2023. november 20. 18 óra
Helyszín: MKE, Barcsay terem

Kerekasztal-beszélgetés a művészetelmélet és a művészetmenedzsment utópisztikus távlatáról

REGNUM ET GLORIA – Albert Ádám

Megnyitó: 2023. 10. 24., 18:00
Helyszín: Kisterem
Látogatható: 2023. 10. 25. – 11. 24. 

REGNUM ET GLORIA – Albert Ádám

Tájékoztatás időközi szenátusi választás kiírásáról

Tájékoztatás időközi szenátusi választás kiírásáról

MKE Doktori Iskola program

2023. november 14. kedd

MKE Doktori Iskola program

el)Mondva Csinált Dolgok

Megnyitó: 2023.11.15. 18:00
Helyszín: 1111 Galéria

el)Mondva Csinált Dolgok

BAGUDA EGYESÜLET –  PISKÓTA

Megnyitó: 2023.11.14., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2023.11.15– 24.

BAGUDA EGYESÜLET –  PISKÓTA

Keressük Hököseinket!

Első forduló: 2023.11.14– 20. 14:00

Keressük Hököseinket!

Dél-Koreába látogatott egyetemünk rektora

Dél-Koreába látogatott egyetemünk rektora

MEGHÍVÓ / Gyere a KET-re!

Időpont: 2023. november 24., péntek, 17.00-18.00.
Helyszín: ISBN könyv + galéria

MEGHÍVÓ / Gyere a KET-re!

Temesváron nyílt kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak műveiből

Temesváron nyílt kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak műveiből

Sewonderlens – Sewonderlens Jogja International Photography and Film Competition

Jelentkezési határidő: 2023. november 7-e éjfél.

Sewonderlens – Sewonderlens Jogja International Photography and Film Competition

Élők és holtak

Filmvetítés. 2B Galéria, Budapest, Ráday u. 47. 11. 05. 18 óra

Élők és holtak

mŸṭ⁰pīª – a Győrffy osztály csoportos kiállítása

Megnyitó: 2023. 11. 09., 20:00
Helyszín: MKE Profil Galéria
Megtekinthető: 2023. 11. 10– 25.

mŸṭ⁰pīª – a Győrffy osztály csoportos kiállítása

Colony 4

Megnyitó: 2023. november 4. 18:00

Colony 4

Meghívó Kónya Ábel komplex vizsgájára

időpont: 2023. nov. 15. 12:30
helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Kónya Ábel komplex vizsgájára

MKE Doktori Iskola program

2023. november 7. kedd

MKE Doktori Iskola program

Hallgatói Innovációs Pályázatok

Pályázatok benyújtásának határideje 2023. november 10. (péntek).

Hallgatói Innovációs Pályázatok