Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Remény show
Bábelőadás Örkény István Egypercesei alapján

Van úgy, hogy semmi nem jön össze. Tulajdonképpen elég gyakran. És van úgy is, hogy a legnagyobb erőfeszítések árán sem jutunk sehová. Hogy ezek szorongást okoznak, feloldhatatlan szorongást, amitől falra mászunk. Hogy a reménytelenség annyira hatalmába kerít, hogy minden feleslegesnek tűnik, mert az is. Hogy borús az ég, amíg a szem ellát, és eszünkbe sem jut, hogy valamikor kisüthet újra a nap.

Ilyenkor kell elmenni a Remény Showra, hogy hátha. Persze nem fogunk az örök optimizmusnak nevezett betegségbe esni tőle, nem kell aggódni, de egy kis reményt csihol mindenki szívébe, és nem mellesleg megmosolyogtatja nézőit.

Noha Örkény István egypercesei a hatvanas években íródtak, mondanivalójuk, egyedi stílusuk örök érvényűvé teszi őket. Ennek szellemiségében igyekszünk vizuálisan olyan megjelenítést találni, amely által az egypercesek érdekfeszítően és látványosan tudnak megelevenedni egy mai, kortárs esztétika szerint. A showműsorban különböző műsorszámok keretében elevenednek fel az egypercesek, a Kovász zenekar kíséretében. Lesznek meghívott szakértők, akik a magyar reményről fognak értekezni, de kanos hóemberrel is találkozhatunk óriásbáb formájában, ugyanakkor bizonyos egypercesek szövegbáb formájában is megjelennek, másoknak csak részletei élőszínészi játékban, megint mások videós formában kelnek életre. Örkény világának abszurditása és finom iróniája átszövi a Remény Showt, biztosítva azt, hogy aki egyszer belép a nézőtérre, máshogy menjen ki onnan - kicsit fanyarul, de mosolyogva.

Az előadás 14 éven aluliak számára nem ajánlott.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének produkciója

Rendező: Gardenö Klaudia
Zene: Kovász zenekar – Dénes Ábel (nagybőgő), Gyárfás Attila (dob és ütős hangszerek), Kováts Gergő (szaxofon), Pozsár Máté (zongora)
Színészek: Berény Nóra Blanka, Lestyán Attila, L. Nagy Attila
Dramaturg: Komán Attila
Látványtervezők és előadók (az MKE Látványtervező Tanszékének másod-és harmadéves, valamint mesterszakos hallgatói):
Bartal Csenge, Borsay Ágota, Darvay Botond, Décsi Anna, Derényi Janka, Diószeghy Balázs, Fóris Dominika, Kaliszky Kinga, Kasa Blanka Berta, Kovács Petra, Lányi Lilla Eszter, Lonkai Lilla, Lövei Dávid, Pápai Petra, Pruzsinszky-Plótár Dániel, Pruzsinszky-Plótár Péter, Racsmány Borbála Anna, Réthly Kamilla, Tárnoki Tamás Péter, Terhes Boldizsár, Tyler Szonja, Villányi-Nagy Panna, Wéber Zóra Hanna
Világítástervezés: Sokorai Attila
Koreográfia: Berényi Nóra Blanka
Produkciós asszisztens: Bácsics Regina
Oktatók: Hoffer Károly, Kiss Gabriella, Kocsis Eszter, Pajor Patrícia, Palya Dávid Gábor, Sánta Balázs, Zeke Edit
Támogatók: Jurányi Inkubátorház, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Nemzeti Kulturális Alap, Tiszta Formák Alapítvány

Az előadás az NKA támogatásával jött létre.

A Zürichi Képzőművészeti Egyetem oktatóinak látogatása az MKE-n

2024. november 12-13-án a Zürichi Képzőművészeti Egyetem (ZHdK) három oktatója – prof. dr. Florian Dombois, Claudia Schmid és dr. Thomas Schärer – tanulmányi látogatást tett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

A Zürichi Képzőművészeti Egyetem oktatóinak látogatása az MKE-n

PRESS PLAY

Megnyitó: 2024.12.04., 18:00
Helyszín: Eötvös10 Pincegaléria
Megtekinthető: 2024.12.05 – 2025.01.12

PRESS PLAY

Sport és művészet: egyetemes értékek találkozása

Megvannak az idei Ezüstgerely Művészeti Pályázat győztesei

Sport és művészet: egyetemes értékek találkozása

SALTPUNK – Boruzs Boglárka

Megnyitó: 2024.12.12. 19:00
Helyszín: Vámház körút 11.
Megtekinthető: 2024.12.12 - 22.

SALTPUNK – Boruzs Boglárka

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

– Remény show
Bábelőadás Örkény István Egypercesei alapján

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

2024/25-ös tanév Hallgatói Önkormányzat választási eredménye

A 2024/25-ös tanév Hallgatói Önkormányzat választása lezárult.

2024/25-ös tanév Hallgatói Önkormányzat választási eredménye

Martin Zetová: Mendelssohn a tetőn

Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy technikai okok miatt a program elmarad. Köszönjük megértésüket!

Martin Zetová: Mendelssohn a tetőn

Képzős hallgatók az ikonikus FontFront 2024-es versenyén

Az illusztráció specializáció óraadó tanára, Szász Veronika Sára sujtást idéző, finom vonalvezetésű verzál "P" betűterve...

Képzős hallgatók az ikonikus FontFront 2024-es versenyén

Az új, illusztráció specializáció oktatója a RGB Pro legjobbjai között

Vörös Botond tervezőgrafikust, az Illusztráció specializáció oktatóját két díjjal is elismerték a Kreatív RGB Pro versenyén

Az új, illusztráció specializáció oktatója a RGB Pro legjobbjai között

Red Dot díjat nyert a Badacsony című könyv

Farkas Anna tervezőgrafikus, az Illusztráció specializáció oktatója negyedik Red Dot díját vehette át Berlinben...

Red Dot díjat nyert a Badacsony című könyv

Szilák Andrea és Csorba-Simon István: Le van hullva a gyümölcs

Megnyitó: 2024.11.21., 18:00
Helyszín: CEU
Megtekinthető: 2024.11.22 – 12.07.
Finisszázs: 2024.12.07.

Szilák Andrea és Csorba-Simon István: Le van hullva a gyümölcs

Cipősdoboz ajándékgyűjtés a biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola gyermekeinek

Kedves Kollégák, Hallgatók, Barátok!

Cipősdoboz ajándékgyűjtés a biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola gyermekeinek

Hiányzó Tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve

2024. november 15.–2025. június 1.
Megnyitó: 2024. november 14., csütörtök, 18:00

Hiányzó Tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve