Red Dot-díjak – 2023

A Red Dot Design Award a világ egyik legnagyobb grafikai és designer versenye, melynek díjait minden évben három kategóriában ítélik oda: termékdesign; márka és kommunikációs design; koncepciótervezés.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem volt hallgatói által alapított Graphasel Design Studio a korábbi években nyert már elismerést többek között csomagolástervezési, látogatóirányítási rendszer tervezési munkáiért. A 2023-as Red Dot kicsit többet is adott a tervezői csapatnak.

Ukrán menekültek traumafeldolgozásával kapcsolatos projekttel nyerték el az idei Red Dot Design Award versenyének díját. A Graphasel Design Studio idén először kapott vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) keretében végzett tevékenységeikért szakmai díjat.

További három díjat is kapott a budapesti Graphasel: a Furmint Vodka csomagolástervezése, a Cecei sör csomagolástervezése és a Fina Image videojának elkészítése is díjat érdemelt a Red Dot szakmai zsűrijének megítélése szerint.

A „Brands and communication design” szekció Tipográfia kategóriájában Simon Péter Bence, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egykori hallgatója kapta a díjat Typo Lanterns (Beautiful Seoul) plakátjával.

A plakát koncepciója: A KECD (Korea Ensemble of Contemporary Design) felkérésére, a „Beautiful Seoul” tematikára készült.

„Miközben olyan vizuális élményt kerestem, amely a legjobban jellemzi és egyben meg is különbözteti a többi modern várostól a szöuli régiót, a Szöul Lámpás Fesztivál látványos kavalkádja volt a legerősebb és legimpozánsabb hatású” – vallja Simon Péter Bence.

„A buddhista hagyomány szerint Dél-Koreában lámpásokat gyújtanak és ezeket felfüggesztik a házakra, utcákra és templomokra. A szöuli lámpás felvonulás során az utcákat színes lámpásokkal díszítik. Sokan gyűlnek össze erre az ünnepi felvonulásra.

Ezen az eseményen a lámpások ívelt, gömb alakú teste sűrűn egymás mellett és felett szinte teljesen befedi a látóteret. A plakát erre a kavalkád szerű vizuális hatásra tipográfiai megoldással reflektál.”

A Red Dot: Best of the Best a kiváló tervezési minőség megkülönböztetése. Csak azok a projektek kapják a Red Dot: Best of the Best díjat, amelyek nagyon magas tervezési minőségükkel és kreatív teljesítményükkel megnyerik a zsűrit. A Magyar Képzőművészeti Egyetem volt hallgatói, Orbán Péter és Nagy Dániel kapták a díjat. A Hej fiúk, az élet mégiscsak szép! című hadinapló egy katona életét dolgozza fel.

Gratulálunk a díjakhoz!

ugrás
1 - 30 | 7.239 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Az érzelmek kunyhója

Megnyitó: 2025.12.04., 18:00
Helyszín: Epreskert 1. épületében, a vendéglakásban

Az érzelmek kunyhója

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

A kialakult helyzetre való tekintettel a nyílt napot későbbi időpontban tartjuk meg.

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

MKE Doktori Iskola program

2025. december 2. kedd

MKE Doktori Iskola program

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025.12.01., 17:00–18:30
Helyszín: MKE, II/8. Anatómia Tanszék

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Időpont: 2025. december 1., 18:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2025. november 27., 13:30 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Meghosszabbított határidő: 2025. november 27. csütörtök éjfél
Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

MKE Doktori Iskola program

2025. november 25. kedd

MKE Doktori Iskola program

Új oktatónk Suplicz Gergely

Suplicz Gergely 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszékének képgrafika specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Suplicz Gergely

The Thin Line Between Shame and Rage

Sophia Süßmilch előadása
Időpont: 2025. november 19., 17.00–18.30
Helyszín: Ludwig Múzeum, Foglalkoztató, 2. emelet

The Thin Line Between Shame and Rage

I. Intermédia Fesztivál

Időpont: 2025. november 29., 19:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

I. Intermédia Fesztivál

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025. november 17, 17:00–18:30
Helyszín: MKE, Anatómia Tanszék

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Szabó Andrea, a Képző Tervezőgrafika specializációjának oktatója RED-díjat nyert az idei versenyen.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Hagyományos japán festészeti workshop Goto Mayumi művésznővel

Jelentkezési határidő: 2025.11.10.
Időpont: 2025.11.12., 9:00–12:00
Helyszín: Epreskert.

Hagyományos japán festészeti workshop Goto Mayumi művésznővel

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

JELENTKEZZ A KÉPZŐ ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS PROJEKTJÉRE!
Határidő: 2025.11.15. éjfélig.

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

Pályázati felhívás: Barcsay-díj 2025

Beküldési határidő: 2025.11.10.
Díjátadó: Szentendre, 2026.01.

Pályázati felhívás: Barcsay-díj 2025

Az AnnART Nemzetközi Performansz Fesztivál digitális archívuma

Az AnnART Archívum bemutatója az Intermédia Tanszéken
Időpont: 2025.11.05., 20:00
Helyszín: MKE Intermédia Tanszék

Az AnnART Nemzetközi Performansz Fesztivál digitális archívuma