Art Weekend Budapest a Magyar Képzőművészeti Egyetem részvételével

Art Weekend Budapest a Magyar Képzőművészeti Egyetem részvételével

Art Weekend Budapest a Magyar Képzőművészeti Egyetem részvételével

2023. december 1–2.

A Nyugat-Európában már igen népszerű, de nálunk először útjára indított Art Weekend Budapest december első hétvégéjén három napon át tárlatvezetésekkel, kiállításokkal és extra programokkal várja ingyenesen a látogatókat. Pénteken és szombaton a Képzőművészeti Egyetem is becsatlakozik a rendezvénybe.

Programjaink:

  • december 2., szombat 15 óra – Szabó Andrea tárlatvezetése a Mozgásban című kiállításon| MKE Aula

In movimento / Mozgásban
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula
1062 Budapest, Andrássy út 69–71.
2023. november 23. – december 6.

A tárlatunkon bemutatott művek a Magyar Képzőművészeti Egyetem és az Accademia di Belle Arti di Roma műtermi gyakorlatának keretében készültek, több vizuális művészeti szakot reprezentálva.

A műhelymunka során a hallgatók új utakat kereső megoldásokkal ismerkedhettek meg, szem előtt tartva a kortárs nyelvezetet, hiszen a betű, mint szavakat formáló „rajzolt” jel folyamatosan változó, mozgásban lévő, jelenkort meghatározó vizuális elem. A kiállításra zömében kísérleti tipográfiák, illetve a nyomatokhoz applikációval beolvasható animációk kerültek kiválasztásra.

A kiállítók a két egyetem hallgatói. Accademia di Belle Arti di Roma: Adele Pennetta, Agnese Simotti, Andrea Bolzetti, Andrea Varì, Benedetta Tisi, Cosimo Patronella, Costantina Fiscarelli, Flavio Di Francesco, Ierardi Mariantonietta, Jie Liu, Lisa Di Domenico, Mariapia Ottodo, Natalia Synowiec, Pecce Lorenzo, Shuyue Yan, Xueyao Li, Yishan Ji. Magyar Képzőművészeti Egyetem: An Zhengxin Tímea, Bácsi Benjámin, Bibó Dániel, Borsi Panna, Csordás Flóra, Tóth Melinda, Druzsin Nikoletta, Farkas Bence Márk, Fellegi Nóra, Gábos József, Kalmár Csenge, Kincses Gergő, Mezei Tamás, Réti Virág, Schmidt Antal, Szabó Ráhel, Torkos Barbara, Üveges Máté.

A projekt az EU4ART, az Európai Egyetemek Szövetsége programjának keretében valósult meg, Szabó Andrea és Kovács Olivér Artúr, a Grafika Tanszék oktatóinak vezetésével.

A kiállítás december 6-ig látogatható.

  • december 1., péntek 17 óra – Don Tamás tárlatvezetése az Álmainkban valóra válnak az álmaink című kiállításon | MKE Barcsay terem
  • december 2., szombat 16 óra – Tóth Boglárka tárlatvezetése az Álmainkban valóra válnak az álmaink című kiállításon | MKE Barcsay terem

Álmainkban valóra válnak az álmaink
Egy utópisztikus képzőművészeti egyetem
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem
1062 Budapest, Andrássy út 69–71.

2023. október 18. – december 16.

Az Álmainkban valóra válnak az álmaink című tárlat az elképzelt, ideális, utópisztikus képzőművészeti egyetemen fennálló körülmények elgondolására, valamint felépítésének lehetőségére koncentrál. A közös gondolkodásra öt hazai művészeti intézmény – a Budapesti Metropolitan Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem – oktató művészei, elméleti szakemberei kaptak felkérést, mivel fontos szempont volt, hogy a projekt résztvevői valós pedagógiai tapasztalattal is rendelkezzenek. Mellettük ugyanakkor egy nyílt pályázat keretében olyan hallgatók is jelentkezhettek, akik jelenleg a magyar felsőfokú képzőművészképzésben vesznek részt.

A kiállítás előkészítésének központi eleme egy műhelymunka-sorozat volt, amelynek az eseményein a hallgatók és a tanárok közösen gondolkodhattak egy elképzelt, ideális művészeti egyetemről. A találkozások során négy nagy téma – az emberi tényező, a struktúra/statement, a kommunikáció/együttműködés, valamint a tér – körvonalazódott. A projektben résztvevők e problémákra koncentráló csoportokba szerveződve folytatták a munkát. A folyamat során az egyik kulcskérdés az volt, hogy hogyan lehet műtárgy formájában bemutatni a felmerülő gondolatokat.

Az Álmainkban valóra válnak az álmaink kiállítást a képzőművészeti oktatásban résztvevő hallgatók számára kiküldött szociológiai felmérés teszi teljessé, amelynek vizualizációja a kiállítótérben jelenik meg. A közös munkafolyamat, a kérdések megvitatásának állomásai, fordulópontjai egy idővonal formájában válnak láthatóvá a kiállításon.

A kiállítás december 16-ig látogatható.

  • Vezetett túra (ARTtour): ArtHAB → MKE
    A csoport 2023. december 2., szombat 14 órakor indul a Hungarian Art and Business kiállítóhelyről (1062 Budapest, Andrássy út 112.)
    (A vezetett művészeti sétákra az https://www.artnesz.hu/ oldalon szükséges regisztrálni!)

Kiállításaink az Art Weekend Budapest keretében december 1-jén és 2-án 10–18 óra között egyénileg is látogathatók.

ugrás
1 - 30 | 7.514 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

Best of Diploma 2026

Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem legjobb diplomaműveiből
Megtekinthető: 2026.07.10 – 08.09.
Helyszín: HAB – Hungarian Art & Business

Best of Diploma 2026

Az alkotás kulisszái – Múzeumok Éjszakája a Képzőn

Időpont: 2026. június 20. szombat

Az alkotás kulisszái – Múzeumok Éjszakája a Képzőn

Mini galériákká alakulnak a Magyar Képzőművészeti Egyetem műtermei

A Képző tanév végi kiállításai
Helyszínek: az MKE főépülete, MKE Epreskert, MKE Feszty Ház, MKE Intermédia Tanszék
Megtekinthető: 2026.05.28. – 06.07.

Mini galériákká alakulnak a Magyar Képzőművészeti Egyetem műtermei

Diploma 2026 #JövőKÉPZŐ

Május 19-én indul a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak nagy hagyományú diplomakiállítás-sorozata.

Diploma 2026 #JövőKÉPZŐ

Kis-Tóth Ferenc temetése

Kis-Tóth Ferenc festőművész végső nyugalomba helyezése a Garai temetőben lesz 2026. június 6-án (szombaton) 12 órakor.
2026. április 30-án elhunyt Kis-Tóth Ferenc (1949. június 14.), Munkácsy Mihály- és Kortárs-díjas festőművész.

Kis-Tóth Ferenc temetése

MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ! A PETER ÉS IRENE LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Határidő: 2026. április 16. (csütörtök) 12:00 óra.

MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ! A PETER ÉS IRENE LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

A nevezés határideje: 2026. április 01.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Meghívó Kovács Gyula András doktori védésére

Időpont: 2026.09.21., 16:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Kovács Gyula András doktori védésére

Tárlatvezetés a Halhatatlanság forrása című kiállításon

Időpont: 2026.09.17., 16:15
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula

Tárlatvezetés a Halhatatlanság forrása című kiállításon

Tárlatvezetés a Halhatatlanság forrása című kiállításon

Időpont: 2026.09.16., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula

Tárlatvezetés a Halhatatlanság forrása című kiállításon

Hungarian Startup University Program 2026/2027

Jelentkezési határidő Neptunon keresztül 2026.09.18. péntek.

Hungarian Startup University Program 2026/2027

A Furmintavillámtól a Furmint-szőlőlevélig

Újjászületett az MKE mádi installációja

A Furmintavillámtól a Furmint-szőlőlevélig

MEGHÍVÓ AGG LILI DOKTORI VÉDÉSÉRE

Időpont: 2026.09.18. 10:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

MEGHÍVÓ AGG LILI DOKTORI VÉDÉSÉRE

Megjelent az MKE 2026-os online diplomakatalógusa

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2026-ban végzett hallgatóinak munkái mostantól online diplomakatalógusban is elérhetők

Megjelent az MKE 2026-os online diplomakatalógusa

Két fontos társadalmi kérdés, két végzős diplomaprojekt

Az MKE Kortárs Művészetelméleti és Kurátori Ismeretek mesterszakos hallgatóinak 2026-os diplomakiállításai, a 65 +/- és a Lelkes gyakornokot keresünk!

Két fontos társadalmi kérdés, két végzős diplomaprojekt

In Parallel in Progress – A Képző mentoráltjai Bécsben 

Időpont: 2026. szeptember 9–13.
Helyszín: Otto Wagner Areal, Wien

In Parallel in Progress – A Képző mentoráltjai Bécsben 

Nyilvános pályázat a Kisképző büféjének üzemeltetésére

Helyszíni bejárás: 2026.09.03., 10:00 óra
Pályázatok beadási határideje: 2026.09.08., 12:00

Nyilvános pályázat a Kisképző büféjének üzemeltetésére

Urban Dialogues – Pályázat falfestmény készítésére Belgrádban

Jelentkezési határidő: 2026.09.20.

Urban Dialogues – Pályázat falfestmény készítésére Belgrádban

Meghívó Chinchilakashvili Erekle angol nyelvű doktori védésére

Időpont: 2026. 09.03, 17:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Chinchilakashvili Erekle angol nyelvű doktori védésére

Tudományos konferencia Strobl Alajos születésének 170. és halálának 100. évfordulója alkalmából

Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Időpont: 2026.09.17.

Tudományos konferencia Strobl Alajos születésének 170. és halálának 100. évfordulója alkalmából

Meghívó Bartha Sándor habilitációs előadására

Időpont: 2026.09.02. 10:00
Helyszín: MKE , Doktori Iskola, Feszty ház, előadóterem

Meghívó Bartha Sándor habilitációs előadására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Zaklatási Ügyeket Vizsgáló Bizottság és a Fellebbviteli Testület tagi névjegyzékébe történő jelentkezésre

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. szeptember 10. (23:59)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Zaklatási Ügyeket Vizsgáló Bizottság és a Fellebbviteli Testület tagi névjegyzékébe történő jelentkezésre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a zaklatás megelőzésével és kezelésével kapcsolatos oktatási feladatok ellátására

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. szeptember 10. (23:59)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a zaklatás megelőzésével és kezelésével kapcsolatos oktatási feladatok ellátására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Zaklatási Ügyeket Vizsgáló Bizottság szakértői tisztségére

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. szeptember 10. (23:59)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Zaklatási Ügyeket Vizsgáló Bizottság szakértői tisztségére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Fellebbviteli Testület szakértői tisztségére

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. szeptember 10. (23:59)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Fellebbviteli Testület szakértői tisztségére

ÁTMENET - A XXV. Országos Érembiennále díjazott művészeinek kiállítása

Dátum, időpont: 2026.08.14. 14:00
Helyszín: Lábasház, Sopron
Megtekinthető: 2026.08.15 – 09.11.

ÁTMENET - A XXV. Országos Érembiennále díjazott művészeinek kiállítása
ugrás
1 - 30 | 7.514 items