Helyspecifikus művek a KEMKI-ben - helyszínbejárás, kerekasztal-beszélgetés

Helyspecifikus művek a KEMKI-ben - helyszínbejárás, kerekasztal-beszélgetés

Helyspecifikus művek a KEMKI-ben - helyszínbejárás, kerekasztal-beszélgetés

Az elmúlt csaknem másfél év alatt neves kortárs művészek közreműködésével zajlott az a projekt, amelynek eredményeképpen a KEMKI folyosóin és egyes tereiben reprezentatív műalkotások kerültek elhelyezésre.
Albert Ádám, Gróf Ferenc és Gyenes Zsófia faliszőnyegei és zománcmunkái a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiben illetve a KEMKI Archívum és Dokumentációs Központjában folytatott kutatásokra épülő helyspecifikus alkotások, melyek az emlékanyaggal való foglalkozás, a lehetséges kapcsolódási pontok felkutatása, a kortárs megközelítés keresése révén teremtenek lehetőséget az intézményi önreflexióra. A művek motívumokat, vizuális megoldásokat felidézve reflektálnak az érintett gyűjteményi egységekben (pl. a KEMKI ADK Archívumában, illetve lektorátusi anyagában) őrzött szöveges és tárgyi dokumentumokra.
A falakra került alkotások, a művészek korábbi, a művelődés-, intézmény- és gyűjteménytörténeti hagyományokat is játékba hozó (az MNG Jelenkori Gyűjteményében is megtalálható) kísérleteit, installatív munkáit, illetve a neoavantgárd más előképeit, például Bak Imre, Pinczehelyi Sándor vagy Lantos Ferenc (szintén a múzeum gyűjteményében található) zománcműveit is megidézve – reményeink szerint – további művek, kiállítások létrejöttét is inspirálhatják.
A falakon lévő alkotások megtekintésével párhuzamosan a látogatók egy QR-kód beolvasásával juthatnak hozzá a művekhez kapcsolódó információkhoz, melyek a KEMKI honlapján is elérhetők.
Az alkotásokat bemutató épületrészek bejárását a projektben közreműködő művészek és szakemberek kerekasztal-beszélgetése követi.
Program:
17:00: a helyszín bejárása, a művek megtekintése (KEMKI folyosók OMRRK kampusz, D épület)
17:30: Kerekasztal-beszélgetés a művészekkel és a KEMKI képviselőivel az OMRRK kampusz C épületében
Helyszín: 1135 Budapest, Szabolcs utca 33-35. (OMRRK kampusz, bejárat a Vágány utca felől is)
A részvétel a létszámkorlát miatt regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken lehet megtenni: https://docs.google.com/.../1bsfvTDcB.../edit

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Kevesebb jelenjen meg

ugrás
1 - 30 | 7.235 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025.12.01., 17:00–18:30
Helyszín: MKE, II/8. Anatómia Tanszék

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Időpont: 2025. december 1., 18:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2025. november 27., 13:30 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Meghosszabbított határidő: 2025. november 27. csütörtök éjfél
Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

MKE Doktori Iskola program

2025. november 25. kedd

MKE Doktori Iskola program

The Thin Line Between Shame and Rage

Sophia Süßmilch előadása
Időpont: 2025. november 19., 17.00–18.30
Helyszín: Ludwig Múzeum, Foglalkoztató, 2. emelet

The Thin Line Between Shame and Rage

I. Intermédia Fesztivál

Időpont: 2025. november 29., 19:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

I. Intermédia Fesztivál

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025. november 17, 17:00–18:30
Helyszín: MKE, Anatómia Tanszék

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Szabó Andrea, a Képző Tervezőgrafika specializációjának oktatója RED-díjat nyert az idei versenyen.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

prof. dr. Erős István rektor előadása Wuhanban

Újabb elismerés és nemzetközi kapcsolat Kínában

Fenntarthatóság és festőiség

Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművész előadása
Időpont: 2025.11.25. 11:00-12:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Fenntarthatóság és festőiség

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Vörös Botond tervezőgrafikus, az MKE Illusztráció specializáció oktatója újabb Red Dot-díjat vehetett át Berlinben.

Vörös Botond Red Dot-díjat nyert Berlinben

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Az eddigi legsikeresebb aukciójával zárta a jumpSTART programsorozatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Két oktatónk munkáját is beválogatták a rangos nemzetközi eseményre...

Balla Dóra és Rozmann Ágnes az idei EIPF dubai kiállításán

Place identity: In Between

Katarzyna Tereszkiewicz, a Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása
Megnyitó: 2025.11.12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025.11.13– 22.

Place identity: In Between

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

GÁLHIDY PÉTER
Megnyitó: 2025.11.07., 17:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ
Megtekinthető: 2025.11.30-ig

KÉNYTELEN EGYENSÚLY

A HORIZONT LÉNYEGE

Megnyitó: 2025.11.07., 19.00
Helyszín: MAMŰ Társaság
Megtekinthető: 2025.11.07–28.

A HORIZONT LÉNYEGE

Tasnádi József: Vanityssimo

Megnyitó: 2025.11.11., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.11.12– 21.
!!! 2025.11.14-én 14:00 és 16:00 óra között a kiállítás nem látogatható !!!

Tasnádi József: Vanityssimo

György Péter

(1954 – 2025)

György Péter

Hagyományos japán festészeti workshop Goto Mayumi művésznővel

Jelentkezési határidő: 2025.11.10.
Időpont: 2025.11.12., 9:00–12:00
Helyszín: Epreskert.

Hagyományos japán festészeti workshop Goto Mayumi művésznővel

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

JELENTKEZZ A KÉPZŐ ÉS A ZENEAKADÉMIA KÖZÖS PROJEKTJÉRE!
Határidő: 2025.11.15. éjfélig.

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

Pályázati felhívás: Barcsay-díj 2025

Beküldési határidő: 2025.11.10.
Díjátadó: Szentendre, 2026.01.

Pályázati felhívás: Barcsay-díj 2025

Az AnnART Nemzetközi Performansz Fesztivál digitális archívuma

Az AnnART Archívum bemutatója az Intermédia Tanszéken
Időpont: 2025.11.05., 20:00
Helyszín: MKE Intermédia Tanszék

Az AnnART Nemzetközi Performansz Fesztivál digitális archívuma

Meghívó Ochirbat Enkhtaivan doktori védésére

Időpont: 2025. 10. 27., 09:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Ochirbat Enkhtaivan doktori védésére

Alexandra Pirici: Performativitás a nyilvános térben

Időpont: 2025.11.03., 11:00-12:15
Helyszín: MKE, Vetítő

Alexandra Pirici: Performativitás a nyilvános térben

PERFORMATIVITÁS, GONDOSKODÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS – SZOMATIKUS TAPASZTALÁSOK

Nemzetközi BIP hét a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, 2025. november 3-7.

PERFORMATIVITÁS, GONDOSKODÁS ÉS HELYREÁLLÍTÁS – SZOMATIKUS TAPASZTALÁSOK

Gyenes Gábor: 113 LÖVÉS – A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése Könyvbemutató

Időpont: 2025.10.22., 10:00
Helyszín: MKE, Kiselőadó

Gyenes Gábor: 113 LÖVÉS – A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése Könyvbemutató