el)Mondva Csinált Dolgok

el)Mondva Csinált Dolgok

el)Mondva Csinált Dolgok

A kiállítás az MKE Doktori Iskolájának hallgatói által közösen létrehozott, négy helyszínen (Glassyard Galéria, AQB, ISBN Könyv+Galéria és 1111 Galéria) zajló kiállításegyüttes soron következő állomása.

Az egyes kiállításokat összefogó főcím (Mondva Csinált Dolgok) utal a doktori képzés során felmerülő legalapvetőbb dilemmára: a tudományos és a művészeti megközelítés között lappangó ellentmondásokra, a nyelvi (szöveges) és a vizuális leképezés viszonyának problematikusságára. A koncepció alaposabb vizsgálatára, továbbgondolására és művészeti leképzésére, több értelmezési mező alakult ki, melyek négy különböző térben kerülnek bemutatásra. A különböző kiállítások az adott csoportot alkotó művészek alkotói praxisában felfedezhető párhuzamok, valamint az általuk vizsgált témák összefüggései mentén alakultak ki.

Az 1111 Galériában bemutatott munkák témájukban változatosak, fókuszukban egy-egy közösséggel, csoporttal zajló kutatói és/vagy alkotói folyamat áll, ahol az alkotás maga e folyamat megteremtése, melynek lenyomatait a kiállítás során a látogatók (el)mondva-csinálva ismerhetik meg.

Kiállító művészek: Bubla Éva, Pamuki-Balogh Viktória, Papp Szilvia Vivi

Megnyitó: 2023. november 15. 18 óra
A kiállítást megnyitja: Csatlós Judit, antropológus, a Kassák Múzeum muzeológusa

A kiállítás két hete folyamán az alkotók különböző aktivitásokkal várják az érdeklődőket.

2023. november 22. (szerda) Papp Szilvia Vivi: összeFONÓ

2023. november 24. (péntek) Bubla Éva: Microbial Futures Lab - a jövő gyógyszerei workshop

2023. november 28. (kedd) Pamuki-Balogh Viktória: Kerekasztal-beszélgetés és finisszázs

ugrás
1 - 30 | 7.084 items

Szavazzunk együtt: Barta János az Év Oktatója Díj közönségdíjáért versenyez

Szavazási határidő: 2025. július 8.

Szavazzunk együtt: Barta János az Év Oktatója Díj közönségdíjáért versenyez

Indul az Év Oktatója Díj 2025

A JELÖLTEK KÖZÖTT BARTA JÁNOS, AZ MKE OKTATÓJA 
A szavazás 2025. július 8-ig tart.

Indul az Év Oktatója Díj 2025

Vizuális Művész BA Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Helyszín: MKE | Barcsay terem és Aula
Megtekinthető: 2025.06.30– 07.03.

Vizuális Művész BA Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Képzőművész-tanár MA Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Helyszín: Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
Időpont: 2025.06.26– 27., 10:00–16:00

Képzőművész-tanár MA Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Meghívó Ulbert Ádám doktori védésére

Időpont: 2025.06.30. 10:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Ulbert Ádám doktori védésére

Képzőművész MA Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Védés: 2025.06.24., 9:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem és Aula
Megtekinthető: 2025.06.24– 26.

Képzőművész MA Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Amadeus Művészeti Díj – Short List II. rész

A megújult AMADEUS Művészeti Díj a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik legrégebben működő alapítványi kezdeményezése...

Amadeus Művészeti Díj – Short List II. rész

Erasmus+ oktatói mobilitás: Farkas Roland a Tajvani Nemzeti Művészeti Egyetemen

Farkas Roland, a Vizuális Művészet Tanszék adjunktusa 2025. április 21–25. között az Erasmus+ Oktatói Mobilitási Program keretében látogatást tett a Tajvani Nemzeti Művészeti Egyetemen.

Erasmus+ oktatói mobilitás: Farkas Roland a Tajvani Nemzeti Művészeti Egyetemen

Nemzetközi művészeti workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

2025. május 12–17. között az Erasmus+ BIP program keretében...

Nemzetközi művészeti workshop a tihanyi művésztelepen Erasmus+ BIP program keretében

Lezárult a „Researching Imaginaries” nemzetközi kutatóprogram Göteborgban

BESZÁMOLÓ

Lezárult a „Researching Imaginaries” nemzetközi kutatóprogram Göteborgban

Csatolva küldjük – Kiállítás a kapszulában

Tárlatvezetés + Oláh Norbert lecture performance a Múzeumok Éjszakáján
Időpont: 2025. június 21.

Csatolva küldjük – Kiállítás a kapszulában

KIPÖRÖG

Helyszín: Bakáts Bunker
Megnyitó: 2025.06.26., 18.00
Megtekinthető: 2025.06.26 – 07.24.

KIPÖRÖG

Fehér Ildikó előadása Barcelonában, "How can the Quality Assurance System help the Internationalisation of the Higher Arts Education?”  címmel

Fehér Ildikó előadást tartott az ELIA szervezésében június 6 és  9 között megrendezett...

Fehér Ildikó előadása Barcelonában, "How can the Quality Assurance System help the Internationalisation of the Higher Arts Education?”  címmel

Intermédia-művész Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Védés: 2025.06.16., 10:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem és Aula
Megtekinthető: 2025.06.16– 19.

Intermédia-művész Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Meghívó Horváth Tibor Gyula ismétlő komplex vizsgájára

Időpont: 2025.06.24. 16:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Horváth Tibor Gyula ismétlő komplex vizsgájára

Meghívó Szitt Melinda doktori védésére

Időpont: 2025.06.23. 14:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Szitt Melinda doktori védésére

Meghívó Kristóf Gábor doktori védésére

Időpont: 2025.06.25. 14:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, a Feszty-ház előadóterme

Meghívó Kristóf Gábor doktori védésére

Könyvbemutató és dedikálás

Megjelent Sturcz János új monográfiája Barcsay Jenő festészetéről
Időpont: 2025.06.13., 17:00
Helyszín: Vörösmarty tér

Könyvbemutató és dedikálás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – az MKE aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói részére

Jelentkezési határidő: 2025. június 18. (szerda) 15:00

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – az MKE aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói részére

Amadeus Művészeti Díj

Short List I. rész

Amadeus Művészeti Díj

Tradíció és transzformáció a Képzőn: kalligráfia workshop, kínai bronzok és Heri Dono a Múzeumok Éjszakáján

Időpont: 2025. június 21. szombat
Helyszín: MKE | Főépület, Epreskert

Tradíció és transzformáció a Képzőn: kalligráfia workshop, kínai bronzok és Heri Dono a Múzeumok Éjszakáján

Szobrászművész Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Védés: 2025.06.13., 9:00
Helyszín: MKE, Epreskert
Megtekinthető: 2025.06.13– 20.

Szobrászművész Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

HOGYAN CSINÁLJAM JÓL, HA FALAKBA ÜTKÖZÖM?

EGY RÉSZVÉTELI PROJEKT TANULSÁGAI
Helyszín: Bura Galéria
Időpont: 2025.06.11., 18:00
A kiállítás megtekinthető: 2025.06.30-ig

HOGYAN CSINÁLJAM JÓL, HA FALAKBA ÜTKÖZÖM?

TV-től a Stream-ig

A Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszakos hallgatók diplomaprojektje
Időpont: 2025. június 13. 18:00
Helyszín: 1111 Galéria

TV-től a Stream-ig

Molnár Rozina sikere a Sportlövő Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságon

Molnár Rozina sikere a Sportlövő Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságon

Tervezőgrafikus Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Védés: 2025.06.12.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.06.10– 12.

Tervezőgrafikus Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

MKE Doktori Iskola program

2025. június 10. kedd

MKE Doktori Iskola program

The Animism of Metamorphosis

HERI DONO KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.06.12., 17:00
Helyszín: Kálvária, Epreskert
Megtekinthető: 2025.06.13 – 21.

The Animism of Metamorphosis

Pályázat az ELTE Innovatív Kutatója Díj elkészítésére

Beküldési határidő: 2025. július 1.

Pályázat az ELTE Innovatív Kutatója Díj elkészítésére

POSZTAMENS 4. RÉSZ

Beszélgetés Zeke Edit DLA látványtervezővel

POSZTAMENS 4. RÉSZ