MKE delegáció Indonéziában: Sikeres kapcsolatépítés és hallgatótoborzás

MKE delegáció Indonéziában: Sikeres kapcsolatépítés és hallgatótoborzás

MKE delegáció Indonéziában: Sikeres kapcsolatépítés és hallgatótoborzás

2024. október 26. és november 3. között az MKE három fős delegációja, Dr. Erős István rekor, Dr. Dóczi Gergely kancellár és Tóth-Dolenszky Réka, Nemzetközi Mobilitási Iroda irodavezetője utazott Indonéziába. Az út célja az volt, hogy az MKE partnerintézményével, az Institut Seni Indonesia Yogyakarta-val a szakmai kapcsolatot elmélyítsék, illetve részt vegyenek a Tempus Közalapítvány szervezésében az EHEF (European Higher Education Fair) hallgatótoborzó vásárokon. A partneregyetemen tárgyaltak Dr. Irwandi-val az intézmény új rektorával a jelenlegi és jövőbeni együttműködési lehetőségekről, megismerkedtek a Recorded Media Kar kollégáival és munkájával és megbeszéléseket folytattak a jelenleg is futó Erasmus KA171 projektről és annak folytatásáról a Képzőművészeti Karral. A közel egy hetes yogyakartai program során két világszerte elismert indonéz művész, Nasirun és Heri Dono stúdiójába is ellátogatott az MKE delegációja. Heri Dono szobrászművész a Ludwig Alapítvány támogatásával a tavaszi félévben a Képzőn tart majd kurzusokat vendégoktatóként. Az EHEF egynapos yogyakartai és kétnapos jakartai megjelenésein is nagy érdeklődés övezte az MKE standját, mely az egyetlen európai művészeti egyetemként volt jelen a Vásáron. Az érdeklődő szülők és leendő hallgatók sorban álltak, hogy részletes információt kapjanak az MKE-n – kellő számú érdeklődő esetében induló - angol nyelvű művészeti képzésekről.
Tartalmas kapcsolatépítési és promóciós szempontból is rendkívül sikeres programot sikerült megvalósítani, amiért külön köszönet illeti a vendéglátó egyetem és a Tempus Közalapítvány közreműködő munkatársait.

ugrás
1 - 30 | 7.341 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Patrick Tagoe-Turkson, a Képző vendégprofesszora tart nyílt workshopot a HAB-ban

Időpont: 2026.03.19., 19:00
Helyszín: HAB

Patrick Tagoe-Turkson, a Képző vendégprofesszora tart nyílt workshopot a HAB-ban

Finisszázs és tárlatvezetés az AURA FARMING kiállításon

Időpont: 2026.03.18., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula

Finisszázs és tárlatvezetés az AURA FARMING kiállításon

MKE Doktori Iskola program

2026. március 17. kedd

MKE Doktori Iskola program

Felvételitől a diplomáig – Hogyan lesz a művész? Vendégek: Reining Vivien és Schell Réka

Időpont: 2026. március 12., 18:00
Helyszín: MKE, főépület, Hallgatói Közösségi Tér

Felvételitől a diplomáig – Hogyan lesz a művész? Vendégek: Reining Vivien és Schell Réka

Networking and not working 

Az AURA FARMING kísérő eseménye
Időpont: 2026. március 12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula

Networking and not working 

A Képző és az Artus közös performansza: 90. Kérész Művek – Tüzes nők

A Vizuális Művészet Tanszék ebben a szemeszterben másodjára indított egyhetes performansz kurzust, melynek ez az előadás a záróeseménye.
Időpont: 2026.03.08., 20:00
Helyszín: Artus Stúdió

A Képző és az Artus közös performansza: 90. Kérész Művek – Tüzes nők

Kovács Kristóf DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.16., 16:00
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Kovács Kristóf DLA-doktorjelölt doktori védése

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

Jelentkezés: 2026. március 15. éjfélig

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

MEDIOLOGY PREMIER VETÍTÉS

Időpont: 2026. 03.06., 18:00
Helyszín: MKE Intermédia

MEDIOLOGY PREMIER VETÍTÉS

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (1. rész)

Időpont: március 10. 18 óra
Helyszín: MKE Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (1. rész)

Salamon Gáspár a College Art Association konferencián tartott előadást Chicagóban

Salamon Gáspár, a Művészettörténet Tanszék adjunktusa The Pit-House as “Primitive Hut”: Archaic Exoticism of Roma Dwellings in Early 20th-Century Hungary címmel tartott előadást

Salamon Gáspár a College Art Association konferencián tartott előadást Chicagóban

A Képző ad helyet a 25. Országos Tervezőgrafikai Biennálénak

Időpont: 2026.03.05., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.03.05-19-ig

A Képző ad helyet a 25. Országos Tervezőgrafikai Biennálénak

Ismét az Apex Design Toplistájának élmezőnyében végeztek a Képző oktatói

Idén is remekül szerepeltek a képzős oktatók az Apex Design Toplistán...

Ismét az Apex Design Toplistájának élmezőnyében végeztek a Képző oktatói

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. MÁRCIUS 1-15.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

ÁLLATMENTÉS RESTAURÁTOR FOKON

BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁS Ifj. VASTAGH GYÖRGY állatszobrainak restaurálásáról
Megnyitó: 2026.03.03., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.03.03– 13.

ÁLLATMENTÉS RESTAURÁTOR FOKON

100 év – 1 kép – 1 nap

Kokas Ignácra emlékezünk születésének 100. évfordulóján
Időpont: 2026.03.04., 11:00
Helyszín: MKE, Grafikai Forduló és Könyvtár

100 év – 1 kép – 1 nap

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.03.05– 18.

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

ÁRNYÉK:FORMA – Szabó Ádám szobrászművész előadása az MKE Közösségi terében

Időpont: 2026.02.24., 11:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

ÁRNYÉK:FORMA – Szabó Ádám szobrászművész előadása az MKE Közösségi terében

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.20.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.13.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Érvényes és eredményes volt a November 25. Bizottság hallgató tagjainak február 10-én tartott megismételt választása.

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Szabó Klára Petrával, a Művészeti Anatómia Tanszék oktatójával jelent meg interjú...

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Búcsúzunk Maurer Dórától

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Dóra Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, intézményünk professor emeritája 2026. február 14-én hajnalban, életének 89. évében elhunyt.

Búcsúzunk Maurer Dórától

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

A Delhiben megrendezett India Art Fair keretében a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ február 6-án nyitotta meg Erőss István...

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

,,Material, Memory, and Becoming: My Journey as an Artist’’ címmel tart előadást Patrick Tagoe-Turkson

Időpont: 2026.02.16., 11:00
Helyszín: MKE, Főépület, Közöségi tér

,,Material, Memory, and Becoming: My Journey as an Artist’’ címmel tart előadást Patrick Tagoe-Turkson

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. FEBRUÁR 15– 28.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Kalmár János: μεταξύ metaxu.

Megnyitó: 2026.02.16. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem, Epreskert
A kiállítás megtekinthető: 2026.02.17– 27.

Kalmár János: μεταξύ metaxu.