MKE DLA képzés 2014/2015 őszi szemeszter

MKE DLA képzés 2014/2015 őszi szemeszter

MKE DLA képzés
ELMÉLETI ELŐADÁSOK
2014/2015-ÖS TANÉV I. SZEMESZTER

Az előadások helyszíne:
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola
Feszty-ház, 1063 Budapest Kmety Gy. u. 27.
(Esetleges más helyszínt külön jelzünk, valamint a programváltoztatás jogát fenntartjuk.)

Az előadások helyszíne:
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola
Feszty-ház, 1063 Budapest Kmety Gy. u. 27.
(Esetleges más helyszínt külön jelzünk, valamint a programváltoztatás jogát fenntartjuk.)

A 2014/2015-ös doktori tanév előadás tematikája:
első félév: A művészet autonómiája az akadémizmus és a modernitás történetében

A 2014/2015-ös tanév első szemeszterében az MKE Doktori Iskolájának tematikus előadásai az akadémizmus és a modernitás ellentmondásos kapcsolatát vizsgálják, különös tekintettel a művészi autonómiára gyakorolt hatásuk szempontjából. Az előadások egyrészt a téma társadalmi és történelmi gyökereit rekonstruálják, másrészt a modernizmus és az akadémizmus intézményesülését elemzik a kortárs képzőművészet összefüggésében. Hagyomány és újítás, haladás és megőrzés, szakrális és profán, ráció és irracionalitás kettőssége meghatározta a 20. század társadalmi és művészeti mozgalmait, illetve megfogalmazódtak a modernitás és az akadémizmus vitájában is. Az intézményesült művészeti életben, művészeti oktatásban az akadémizmus és modernitás vitája továbbra is kitapintható, ennek elméleti és művészeti értelmezéséhez kíván segítséget nyújtani az MKE Doktori Iskolájának tematikus előadás sorozata.

2014. szeptember 16. kedd

10.00-12.00: félévkezdés, megbeszélés Szegedy-Maszák Zoltánnal, a Doktori Iskola vezetőjével, Kicsiny Balázzsal, Kőnig Frigyessel, a Doktori Tanács elnökével és Szűcs Rékával, a doktori titkárral

12.00-14.00: ebédszünet

14.00-16.00: A Magyar Nemzeti Galéria Dada és szürrealizmus című kiállításának megtekintése a kiállítás kurátoraival

MKE Doktori Iskola program

2014. szeptember 23. kedd

10.00-11.00: Reggeli megbeszélés aktuális témákról

11.00-13.00: Az I. évfolyam 3 kép - 3 mondat programja

Az program keretében az I. éves hallgatók bemutatkoznak a Doktori Iskola közösségének. Három saját alkotás bemutatására van lehetőség. Ez lehet reprodukció vagy eredeti műalkotás (festmény, installáció, talált tárgy stb., de ne legyen mozgókép). A három munkához kérjük a hallgatót, hogy olvasson fel három, általa kiválasztott mondatot. Ez a három mondat lehet másoktól vett idézet is. Arra kérjük a hallgatót, hogy se több se kevesebb ne hangozzék el a három alkotás bemutatása és a három mondat felolvasásakor. Ezt követően azonban kérdéseket tehet föl a hallgatóság.

13.00-14.00: ebédszünet

14.00-16.30: 2. és 3. éves hallgatók beszámoló előadása a múlt félévben végzett kutató és alkotó munkáról.

Időtartam hallgatónként: 15 perc előadásra és 10 perc kérdésekre.

A program keretében az előző szemeszterben végzett alkotó és kutató munkáról számolnak be a 2. és 3. éves hallgatók. A témavezető számára írott félévi beszámoló ismertetése mellett lehetőség van kötetlenebb beszámolóra, a félév során szerzett benyomásokról, a munkatervetekben megjelölt kutatási téma alakulásáról vagy saját, illetve más művész műveinek ismertetéséről, amely hatást gyakorolt a hallgató múlt félévben végzett munkájára.

Sass Valéria témavezető hallgatói:

14.00-14.30: Hecker Péter

Peternák Miklós témavezető hallgatói:

14.30-15.00: Surányi Nóra

Radák Eszter témavezető hallgatói:

15.00-15.30: Szabó Károly

Beke László témavezető hallgatói:

15.30-16.00: Kelemen Zénó

16.00-16.30: Haász Katalin

2014. szeptember 30. kedd

10.00-10.30: reggeli megbeszélés aktuális témákról

10.30-16.30: 2. és 3. éves hallgatók beszámoló előadása a múlt félévben végzett kutató és alkotó munkáról.

Időtartam hallgatónként: 15 perc előadásra és 10 perc kérdésekre, a hallottak, látottak megbeszélésére.

A program keretében az előző szemeszterben végzett alkotói és kutató munkáról számolnak be a 2. és 3. éves hallgatók. A témavezető számára írott félévi beszámoló ismertetése mellett lehetőség van kötetlenebb beszámolóra, a félév során szerzett benyomásokról, a munkatervetekben megjelölt kutatási téma alakulásáról vagy saját, illetve más művész műveinek ismertetéséről, amely hatást gyakorolt a hallgató múlt félévben végzett munkájára.

Kicsiny Balázs témavezető hallgatói

10.30-11.00: Bögös Lóránd

11.00-11.30: Fischer Judit

11.30-12.00: Szemző Zsófia

Peternák Miklós témavezető hallgatói:

12.00-12.30: Szolnoki József

12.30- 13.30: ebédszünet

Szegedy-Maszák Zoltán és Sugár János témavezető hallgatói

13.30-14.00: Laczkó Juli

Sugár János témavezető hallgatói

14.00-14.30: Lénárd Anna

14.30-15.00: Pettendi Szabó Péter

Hantos Károly témavezető hallgatói

15.00-15.30: Brzózka Marek

15.00-15.30: Szeivolt Katalin

Somorjai-Kiss Tibor témavezető hallgatói

15.30-16.00: Mayer Éva

16.00-16.30: Sipos Levente

2014. október 7. kedd

10.00-11.00: Reggeli megbeszélés aktuális témákról

11.00-13.00: tematikus előadás: A művészet autonómiája az akadémizmus és a modernitás történetében I.

Mi a modern művészet számára a múzeum: temető vagy szülőhely?

Földényi F. László előadása

13.00-14.00: ebédszünet

14.00-16.00: Első éves hallgatók bemutatkozó előadása I.

Szarka Péter előadása

A program keretében felkérünk egy első éves hallgatót, hogy művészeti tevékenységét tekintse át a kezdetektől az aktuális állapotig. Ajánlott az előadás során figyelmet fordítani és magyarázatot keresni az alkotói folyamatban bekövetkező változásokra, a válságba vezető és az onnan kivezető alkotói magatartásra és tevékenységre. Az előadó eldöntheti, hogy a hallgatósággal folyamatos párbeszédet kíván fenntartani előadása közben vagy mondandója után alakulhat ki diskurzus a doktori iskola közösségével.

A hallgató számára 2 x 45 perc áll rendelkezésére.

2014. október 14. kedd

10.00-11.00: Reggeli megbeszélés aktuális témákról

11.00-13.00: tematikus előadás: A művészet autonómiája az akadémizmus és a modernitás történetében II.

Művészeti autonómia és esztétikai autonómia

Seregi Tamás előadása

A közös Dropbox MKE DLA olvasmányok, aktuális szemeszter mappában található az ajánlott olvasmány: Pierre Bourdieu: A művészet szabályai

13.00-14.00: ebédszünet

14.00-16.00: Az MKE Doktori Iskola kiállítás látogatási programja II.

A tárgynélküli világ és a pepita kétely

Kicsiny Balázs előadása az Inda Galériában rendezett kiállításáról

Helyszín: Inda Galéria, 1061 Budapest, Király utca 34. II/4.

http://www.indagaleria.hu/kiallitasok/aktualis

  • 2014. október 21. kedd

10.00-10.30: Sípos Levente előadása a múlt félévben végzett kutató és alkotó tevékenységéről

10.30-11.00: Reggeli megbeszélés aktuális témákról

11.00-13.00: tematikus előadás: A művészet autonómiája az akadémizmus és a modernitás történetében III.

Az autonómia fogalma

Horányi Attila előadása

13.00-14.00: ebédszünet

14.00-16.00: Első éves hallgatók bemutatkozó előadása II.

Süveges Rita előadása

A program keretében felkérünk egy első éves hallgatót, hogy művészeti tevékenységét tekintse át a kezdetektől az aktuális állapotig. Ajánlott az előadás során figyelmet fordítani és magyarázatot keresni az alkotói folyamatban bekövetkező változásokra, a válságba vezető és az onnan kivezető alkotói magatartásra és tevékenységre. Az előadó eldöntheti, hogy a hallgatósággal folyamatos párbeszédet kíván fenntartani előadása közben vagy mondandója után alakulhat ki diskurzus a doktori iskola közösségével.

A hallgató számára 2 x 45 perc áll rendelkezésére.

RESTAURÁTOROK DOKTORI ELŐADÁSAI 2014/2015 I. FÉLÉV

2014.10.29.

10:00-12:30

Kriston László

Sókivonás gyakorlati szempontból

14:00-16:30

Sajó István

Sók kémiája a műtárgyvédelem szemszögéből

2014.11.05.

14:00-16:30

Sajó István

Pigmenthasználat, pigmentvizsgálatok és autentikáció

2014.11.12.

Restaurátor Konferencia – Nemzeti Múzeum

2014.11.19.

10:00-12:30

Kriston László

Restaurátori anyagok használatáról (ennek lehet, hogy lesz valamilyen más címe menetközben)

14:00-16:30

Koppány András

Történeti épületek falkutatása, különös tekintettel a restaurátori feladatokra

2014.11.26.

10:00-12:30

Bóna István

Tradicionális kínai falképtechnikák

14:00-16:30

Bóna István

Korszerű fatábla konzerválási eljárások

2014.12.03.

10:00-12:30

Heitler András

Műanyag-diszperziók használata a restaurátori gyakorlatban, különös tekintettel a falképrestaurálásra

14:00-16:30

Héczey-Markó Ágnes

A ház anatómiája - alapvető épületszerkezettan. Az épületszerkezetek áttekintése, kialakításuk, szerepük és terminológiájuk megismerése.

2014.12.10.

10:00-12:30

Heitler András

“Észrevételek a festészetről” Cristoforo Sorte: egy kevéssé ismert festészeti értekezés

14:00-16:30

Héczey-Markó Ágnes

Épületfelmérés. Az épületfelmérés módszereinek áttekintése és gyakorlata egy órai feladat megoldásával.

A HVG Könyvek felhívása illusztrátorok és szerzők részére 

A jelentkezés határideje: 2024. május 31.

A HVG Könyvek felhívása illusztrátorok és szerzők részére 

A Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása

Megnyitó: 2024.04.24. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.04.25. – 05.07.

A Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása

„Szabadon járják át jelenidőnket”

Let Your Star Shine - Kiállítás Magyarország Európai Uniós csatlakozásának 20. évfordulóján

„Szabadon járják át jelenidőnket”

Tárlatvezetés

X=? – A kiszámíthatatlan kiszámíthatósága
Szabó Ádám osztályának kiállítása
2024. április 18. csütörtök 17:00
2024. április 26. péntek 18:00

Tárlatvezetés

MKE Doktori Iskola program

2024. április 23. kedd

MKE Doktori Iskola program

Gyász ­­– Elhunyt Cserép József

Emlékét megőrizzük.

Gyász ­­– Elhunyt Cserép József

ÉBREDÉS – Boros Dorina kiállítása

Megnyitó: 2024.04.16. 17:00
Helyszín: Epreskert, Kálvária
Megtekinthető: 2024.04.17–20. 

ÉBREDÉS – Boros Dorina kiállítása

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2023/24 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

A jelentkezés határideje: 2024. május 5.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2023/24 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére

X=? – A kiszámíthatatlan kiszámíthatósága

Szabó Ádám osztályának kiállítása
Megnyitó: 2024.04.09. 18:00
Megtekinthető : 2024.04.10.-25
Helyszín: ISBN könyv+galéria

X=? – A kiszámíthatatlan kiszámíthatósága

PRIMAVERA – Dorogi János kiállítása

Megnyitó: 2024.04.16. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2024.04.17–26.

PRIMAVERA – Dorogi János kiállítása

Let Your Star Shine

Kiállítás Magyarország Európai Uniós csatlakozásának 20. évfordulóján
Megnyitó: 2024.04.16. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2024.04.17. – 05.03.

Let Your Star Shine

Let Your Star Shine – 2 hetes programsorozat a Képzőn az uniós csatlakozás 20. évfordulóján

Időpont: 2024.04.16. – 05.03.
Helyszín: MKE (1062 Bp., Andrássy út 69–71.)

Let Your Star Shine – 2 hetes programsorozat a Képzőn az uniós csatlakozás 20. évfordulóján

MEZSGYE – Gálhidy Péter

Megnyitó: 2024.04.04. 18.00
Helyszín: B32 GALÉRIA
Megtekinthető: 2024.04.05–30.

MEZSGYE – Gálhidy Péter

Pályázati felhívás –  A LUDWIG  ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATÁRA

Külföldi tanulmányút támogatására
MÓDOSÍTOTT határidő: 2024. április 2. (kedd) éjfél.

Pályázati felhívás –  A LUDWIG  ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATÁRA

Ajánlja fel 1%-át a Képzőnek!

2024-ben is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1 százalékával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassa.

Ajánlja fel 1%-át a Képzőnek!

Interdisciplinary Puppetry Modules for Art Universities (IPMAU)

Projekt azonosítószáma: Project-Nr.: 2023-1-AT01-KA220-HED-000156007

Interdisciplinary Puppetry Modules for Art Universities (IPMAU)

Elhunyt Tölg-Molnár Zoltán

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem korábbi professzora...

Elhunyt Tölg-Molnár Zoltán

Gratulálunk Tayler Patricknak!

... aki a napokban sikeresen megvédte "Testutópiák – A kortárs emberábrázolás felvetései" című doktori értekezését...

Gratulálunk Tayler Patricknak!

C80 – A rák esztétikája?

Megnyitó: 2024.04.05
Helyszín: Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
Megtekinthető: 2024.04.05 – 05.31.

C80 – A rák esztétikája?

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2023/2024-es tanév, intézményünk versenyére

Nevezés határideje: 2024.03.27.
Az alkotások, dolgozatok elkészítési határideje: 2024.04.15.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2023/2024-es tanév, intézményünk versenyére

Pályázati felhívás – KOMMAGENE BIENNÁLÉ

Jelentkezési határidő: 2024.04.30.

Pályázati felhívás – KOMMAGENE BIENNÁLÉ

Differences – Artistic Research in the European Union ‘EU4ART_differences’

Projekt azonosítószáma: GA 101016460

Differences – Artistic Research in the European Union ‘EU4ART_differences’

Nyitott művtöri középiskolásoknak!

Köszönjük az érdeklődést, kapacitás hiányában nem tudunk több regisztrációt fogadni, szeptembertől újra várjuk a jelentkezéseket

Nyitott művtöri középiskolásoknak!

A Toolip Art Gallery pályázata

Jelentkezési határidő: 2024. május 20.

A Toolip Art Gallery pályázata

Az SCB Europe Régió felhívása a “A KÁRPÁTOK művészete”

Határidő: 2024. április 30.

Az SCB Europe Régió felhívása a “A KÁRPÁTOK művészete”

Pénzdíjas hallgatói pályázat

Logó- és arculattervezés a V4 Ipari Örökségének Népszerűsítésére
Határidő: 2024. május 15.

Pénzdíjas hallgatói pályázat

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

Az esélyegyenlőségi támogatás célja, hogy a kiegészítő támogatás segítségével egyenlő lehetőséget biztosítson

Az Erasmus+ programban külföldi mobilitásban részt vevő hallgatók esélyegyenlőségi kiegészítő pénzügyi támogatására

ERASMUS+ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Oktató és nem oktató munkatársak részére európai és Európán kívüli intézményekbe

ERASMUS+ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Promenadológia kurzus indul az Egyetemen!

2024. februártól érkezik egyetemünkre Georg Winter német vendégprofesszor, aki a Ludwig Támogatói Díj finanszírozásával tölt nálunk egy szemesztert.

Promenadológia kurzus indul az Egyetemen!

előKÉPZŐ

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ
JELENTKEZÉS FOLYAMATOSAN!

előKÉPZŐ