Nincsenek mesterek és nincsenek tanítványok? Ha nem a mester-tanítvány viszony, akkor mi az, ami megteremti az autonóm művészi hang megszületésének feltételeit? A Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében március 31-én nyíló, Párhuzamos autonómiák című kiállítás azt a kérdést vizsgálja, hogy a közös műhelymunka tapasztalata milyen módon válik önálló, karakteres alkotói praxissá.

Megnyitó: 2026. március 31., 18:00
Megnyitja: John Batki, író, műfordító, kilimnológus
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay terem (MKE, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)
A kiállítás 2026. május 2-ig tekinthető meg, keddtől szombatig 10-18 óra között.

Kiállító művészek: KLIMÓ Károly, Rita ACKERMANN, BARANYAI Levente, BATYKÓ Róbert, BENCZÚR Emese, GYŐRI Andrea Éva†, LAKNER Antal, NAVRATIL Judit

Kurátor: Tóth Ádám

A tárlat az idén kilencvenéves Klimó Károly és alkotótársai – Rita Ackermann, Baranyai Levente, Batykó Róbert, Benczúr Emese, Győri Andrea Éva†, Lakner Antal és Navratil Judit – munkáin keresztül mutatja be egy közösen kialakított szemléletmód alakulását, generációkon és médiumokon átívelő továbbélését, valamint sokirányú alkotói kibontakozását. A nyolc autonóm művész útja nyolc, a gondolkodásuk sokféleségéből fakadó eltérő irányon keresztül rajzol ki egy olyan hálózatot, amelyben az akadémiai struktúrával szorosan összefüggő, szokványos hierarchikus viszonyrendszert egy természetes dialógus vált fel.

Klimó Károly több mint hét évtizeden át következetesen épített életműve a magyar festészet egyik megkerülhetetlen és megismételhetetlen fejezete. Festőként az Európai Iskola hagyományait és az enformel attitűd szabadságát kitágítva jutott el a narratív absztrakció sajátos formájáig. Művészetében nem a formalizmus, hanem a fegyelmezettség és a következetesség, valamint a megalkuvásmentes esztétikai rendszer dominál. Kompozícióiban a formákat felülíró gesztusok és az anyagszerűség feszültsége, illetve erős irodalmi kötődése – pontosabban a közép-európai egzisztencialista és szubverzív szerzőkhöz való kapcsolódás – adja képei drámai, mégis precíz módon kimért karakterét.

Klimó Károly kiemelte: „A kortárs képzőművészetnek tulajdonképpen csak annyi az ambíciója, hogy egy hiteles mozaik-kockát elkapjon, és ezen a nagyon pici és hiteles részen keresztül próbáljon visszautalni az egészre. Vagy ebben a kis és hiteles részben megtalálhassa azt a reményt, hogy talán tükrözni tudja az egészet.”

A kiállító művészek mindegyike ebből a közös szemléletet teremtő, műhelyként definiálható közegből indult, mégis radikálisan különböző irányokba tágította e „szemléleti örökség” lehetőségeit. Ezáltal a kiállítás nem tisztelgés és nem is generációs áttekintés, hanem egy nyitott, kölcsönös tanulási folyamaton alapuló szellemi hálózat bemutatása, melynek alapja az autonóm gondolkodás és az alkotás szabadságát biztosító működésmód elsajátításának gyakorlata – mindez egy szimbolikusnak számító közös térben, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében.