Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja
Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

2025. május 22–23. között sikeres nemzetközi esemény zajlott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének szervezésében.

A találkozón a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a bécsi Academy of Fine Arts Vienna hallgatói mutatták be a 2024/2025-ös tanév tavaszi szemeszterének báboktatási eredményeit. A bemutatott kurzusok az IPMAU (Interdisciplinary Puppet/ry Modules for Art Universities – Puppetry) című nemzetközi projekt keretében valósultak meg, amely egy sikeres EU-s pályázat eredményeként jött létre.

A Látványtervező Tanszék bábkurzusa szabadon választható tantárgyként került meghirdetésre az Erasmus-program hallgatói számára.

A program részét képezte Barna Zsombor bábelőadása, amelyet a megvalósítás technikai bemutatója követett. Emellett a résztvevők meglátogatták a Budapest Bábszínház bábkivitelező műhelyeit Palya Gábor vezetésével, valamint megtekintették az egyetemünkön jelenleg is zajló, év végi Kipakolást.

A rendezvény partnerintézményei:

Theater LILARUM
Academy of Fine Arts Vienna
INTERPLAY HUNGARY Egyesület
Magyar Képzőművészeti Egyetem

Successful programme of Department of Scenography 22-23 May 2025

The international event organised by Department of Scenography on 22-23 May 2025 has been successfully concluded.

Students from two universities (Hungarian University of Fine Arts, Academy of Fine Arts Vienna) presented the results of their puppet teaching in the spring semester of the academic year 2024/2025. The courses are part of the successful EU project IPMAU (Interdisciplinary Puppet/ry Modules for Art Universities - Puppetry). The Department's course has been advertised as an elective among Erasmus students. The programme included a puppet performance and technical presentation by Zsombor Barna, a visit to the puppet making workshops of the Budapest Puppet Theatre led by Gábor Palya and a visit to the exhibitions of Hungarian University of Fine Arts

Students and faculty from participating partner institutions: Theater LILARUM; Academy of Fine Arts Vienna; INTERPLAY HUNGARY association; Hungarian University of Fine Arts

Agnieszka Ziemiszewska kiállítása nyílik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megnyitó: 2026.09.30., 17:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.10.01 – 09.

Agnieszka Ziemiszewska kiállítása nyílik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Meghívó Gál-Kovács Dávid doktori védésére

Időpont: 2026.10.02. 10:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Gál-Kovács Dávid doktori védésére

NATUREBASE

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Vizuális Művészet Tanszékének kiállítása
Megnyitó: 2026.09.25., 18:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2026.09.25 – 10.09.

NATUREBASE

Második alkalommal rendeztük meg a Nyitott Könyvek Napját

Szeptember 16-án második alkalommal rendezte meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, Levéltára és Művészeti Gyűjteménye  a Nyitott Könyvek Napját...

Második alkalommal rendeztük meg a Nyitott Könyvek Napját

Idén 9. alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét

Kilencedik alkalommal rendezik meg idén ősszel a Székelyföldi Grafikai Biennálét (G9), amely az elmúlt években a kortárs grafika egyik fontos nemzetközi fórumává vált.

Idén 9. alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét

Képzős hallgatóink díjai a Székelyföldi Grafikai Biennálén

Örömmel gratulálunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem tavaly diplomázott hallgatójának

Képzős hallgatóink díjai a Székelyföldi Grafikai Biennálén

Reometria – Veres Balázs kiállítása

Megnyitó: 2026.09.22., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.09.22–10-02.

Reometria – Veres Balázs kiállítása

Tanévnyitó és díszdiplomaátadó ünnepség 

Elkezdődött a 2026/2027-os tanév

Tanévnyitó és díszdiplomaátadó ünnepség 

Borsos Miklós 120 – közös kiállítás nyílik

Megnyitó: 2026.09.17., 18:00
Helyszín: Tér-Kép Galéria
Megtekinthető: 2026.09.18– 10.16.

Borsos Miklós 120 – közös kiállítás nyílik

Első alkalommal mutatkoztak be a Képző mentoráltjai a Vienna Parallelen 

Idén először mutatkozott be a Magyar Képzőművészeti Egyetem tíz, kiváló minősítéssel diplomázott mentorált művésze a Vienna Parallel nemzetközi kortárs művészeti eseményen

Első alkalommal mutatkoztak be a Képző mentoráltjai a Vienna Parallelen 

Ingyenes pszichológiai konzultációk a mentális jóllétedért

Ha elakadtál életed valamelyik területén, ha szívesen beszélnél a nehézségeidről, kérdéseidről egy szakemberrel, akkor kérj időpontot

Ingyenes pszichológiai konzultációk a mentális jóllétedért

RAJZOLT TEREK

Raszler Károly grafikáiból nyílik kiállítás
Megnyitó: 2026.09.17., 16:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2026 09.14 - 10.02.

RAJZOLT TEREK

A Képző titkos terei

Séta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Főépületében

A Képző titkos terei

A szabadság előszobájában 

Megnyitó: 2026.09.16., 19:00
Helyszín: Horizont Galéria
Megtekinthető:  2026.09.16– 10.21.

A szabadság előszobájában 

Prof. dr. Erős István átvette a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori megbízási okiratát 

>Prof. dr. Erős István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora 2026. szeptember 7-én a Sándor-palotában, ünnepélyes keretek között vette át rektori megbízási okiratát Baka András köztársasági elnöktől.

Prof. dr. Erős István átvette a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektori megbízási okiratát 

SUBLIMES 2.0  

Megnyitó: 2026.09.09., 18:00 
Helyszín: Bakáts Bunker
Megtekinthető: 2026.09.10 – 10.02.

SUBLIMES 2.0  

Epreskert rejtett arcai – exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval

A Magyar Képzőművészeti Egyetem különleges kultúrtörténeti sétára várja az érdeklődőket: megnyitja kapuit az Epreskert!

Epreskert rejtett arcai – exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjében Bóka B. Lászlóval

Hungarian Startup University Program 2025/2026

Projekt azonosítószáma: STARTUP-2026-ÖSZTÖNDÍJ-034

Hungarian Startup University Program 2025/2026

Változtass egy gyerek életén heti 1–2 órával!

Önkénteseket keres a KórházSuli

Változtass egy gyerek életén heti 1–2 órával!

Járai Anna: Habitus 

Megtekinthető: 2026.09.04.– 10.14.
Helyszín: Cairo Contemporary

Járai Anna: Habitus 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – „Antenna” szerepkörre történő jelentkezésre

A csatlakozási lehetőség folyamatos.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – „Antenna” szerepkörre történő jelentkezésre

Árkádia REMAKE címmel nyílik Kelemen Dénes egykori hallgatónk önálló kiállítása 

Megnyitó: 2026.07.31., 18:00 óra 
Megtekinthető: 2026..07.31– 10.11.
Helyszín: Pataky László Városi Képtár

Árkádia REMAKE címmel nyílik Kelemen Dénes egykori hallgatónk önálló kiállítása 

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem felvételi előkészítő kurzusai a 2026/27-es tanévben
MKE Core20 program – 20 alkalmas műtermi rajz és szakmai felkészítő kurzusok

előKÉPZŐ

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Megnyitó: 2026.06.20., 18:00
Helyszín: Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum
Megtekinthető: 2026.06.20– 2027.01.03.

Angyal szállt el…címmel nyílik Szabó Klára Petra csoportos kiállítása

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Ülésezett az egyetem szenátusa december 10-én, melyen több, az intézmény jövőjét befolyásoló döntés született.

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására