Animációs filmek, látványtervek és köztéri alkotások is megvalósulnak az OPERA és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében

Animációs filmek, látványtervek és köztéri alkotások is megvalósulnak az OPERA és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében

Animációs filmek, látványtervek és köztéri alkotások is megvalósulnak az OPERA és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében

SAJTÓKÖZLEMÉNY
2026. március 31.

A Királyi fenség című opera ősbemutatóját is érinti az az átfogó együttműködés, amelyről szóló megállapodást dr. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és dr. Erős István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora írt alá ma az OPERA Eiffel Műhelyházában. A partnerség részeként az egyetem hallgatói nemcsak szakmai gyakorlatra kapnak lehetőséget, hanem művészeti projektekkel is bemutatkozhatnak az OPERA tereiben.

Dr. Erős István rektor elmondta, „különleges megállapodás a mai, hiszen a magyar kultúra két nagyintézménye fog össze és teszi közössé azt az egyedi tudást és örökséget, ami falaik között összegyűlt. A hallgatók szakmai fejlődésének egészen új perspektívái nyílnak meg az együttműködésnek köszönhetően. A partnerség lehetőséget ad a diákoknak arra, hogy már-már munkaerőpiaci, éles helyzetekben próbálják ki magukat, hiszen a munkafolyamat, az ötleteik, terveik valódi bemutatók sikeréhez járulhatnak hozzá. A partnerség sok különböző területre kiterjed, nem csak néhány hallgató, oktató épülését szolgálja a két intézmény együtt gondolkodása, hanem a magyar kultúra gazdagodásához, versenyképességéhez is hozzájárul.”

Az aláírás kapcsán dr. Ókovács Szilveszter főigazgató arról beszélt, az Andrássy út tengelyére felfűzött három intézmény esetében az OPERA kiemelt együttműködése természetes kötődés. „A Zeneakadémiával eddig is létező gyümölcsöző megállapodásunk napokon-heteken belül megújulhat, gazdagodhat, míg a Táncművészeti Egyetem felé kinyújtott kezünk tíz éve van a levegőben, a reményt még mindig nem adtuk fel. Az azonban mától tény, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel megtettük azt a fontos lépést egymás felé, amely nemcsak a hallgatók elemi érdeke, de a magyar művészeté is."

Az együttműködés egyik első eredményeként az egyetem hallgatói rövid animációs filmeket készítenek Selmeczi György Királyi fenség című operájához Masa Richárd oktató vezetésével és Antal Csaba díszlettervező művészeti irányításával. A Thomas Mann azonos című regénye nyomán, Szennai Kálmán vezényletével, Szabó Máté rendezésében készülő előadás premierje 2026. április 11-én lesz a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében.

A megállapodás értelmében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének hallgatói készíthetik el az OPERA megadott produkcióinak látványterveit. 2026-tól az Operaház ad helyszínt az egyetem diplomaosztóinak, emellett a dalszínház lehetőséget biztosít a hallgatóknak az előadások látogatására, valamint az újrahasznosítás jegyében leselejtezésre szánt jelmezeit, díszleteit, kellékeit és maradék anyagait oktatási célra felajánlja az egyetem számára.

Az együttműködés az Eiffel Műhelyház külső terére is kiterjed. Az MKE–Eiffel Szoborpark részeként Tyurin Dániel diplomamunkája és Nagy János hallgató alkotása várhatóan 2026 őszétől lesz látható a Kodály parkban.

A partnerség részeként az OPERA kapcsolódott a Magyar Képzőművészeti Egyetem STROBL 170 Jubileumi Év programsorozatához is. Ennek részeként az Operaház előtt felállítandó információs felület ad tájékoztatást a Képző egykori legendás oktatójáról, a szobrászművész Strobl Alajosról, valamint az Operaház homlokzatának fülkéiben található Liszt- és Erkel-szobor történetéről.

A Magyar Állami Operaház és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködése egyszerre szolgálja a hallgatók szakmai fejlődését, a kortárs vizuális kultúra megjelenését és a két intézmény kapcsolatának elmélyítését. A most aláírt megállapodás nem csupán rögzíti a két intézmény további együttműködését, de egyben része annak a stratégiai partnerségnek, amelynek kialakítására az OPERA összművészeti intézményként a művészeti felsőoktatás minden területén törekszik.

A Magyar Képzőművészeti Egyetemről

Az 1871-ben alapított Magyar Képzőművészeti Egyetem a hazai képzőművészeti felsőoktatás meghatározó intézménye. Az egyetem a művészeti hagyományok ápolását kortárs szemlélettel kapcsolja össze; tizenhárom tanszékén és Doktori Iskolájában magas szintű elméleti és gyakorlati képzés folyik. Az Andrássy úti főépület mellett az Epreskert műteremegyüttese, kiállítóterei, könyvtára és gyűjteményei is az oktatást, a kutatást és a nyilvánosságot szolgálják. Az intézmény aktív hazai és nemzetközi szakmai jelenléttel, kiállításokkal, kutatási programokkal és mobilitási lehetőségekkel támogatja hallgatói és oktatói munkáját.

A Magyar Állami Operaházról

Az 1884-ben megnyílt Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen, kizárólag az operai műfajoknak dedikált intézménye. Az ország legnagyobb összművészeti intézménye 200 fős zenekarral, 150 fős énekkarral és 120 főt számláló klasszikus balettegyüttessel szolgálja ki a hazai és nemzetközi közönséget két műemléki játszóhelyén, az Andrássy úti Ybl palotában és a Kőbányai úton barnamezős beruházás keretében megvalósult Eiffel Műhelyházban, amely a színház saját jelmez- és díszletgyártóműhelyeinek, valamint raktárainak és próbatermeinek is helyet biztosít. Az évadonként átlagosan több mint 300 előadás, köztük több mint 70 féle opera- és balettprodukció létrejöttét több mint 100 énekes szólista, 150 fős gyermekkar és az OPERA balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet 140 növendéke is segíti.


1% A KÉPZŐ OKTATÁSFEJLESTÉSI PROGRAMJAIRA!
ADÓSZÁM: 18061024142

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk. A befolyt összeget teljes egészében a hallgatói képzés körülményeinek javítására, az infrastruktúra felújítására, szociális támogatások növelésére, oktatási eszközök és módszertanok fejlesztésére fordítjuk. A felajánlásokat a Képző segítésének céljával létrejött Amadeus Művészeti Alapítvány adószámára várjuk: 18061024142.

HATÁRIDŐ: MÁJUS 20. A felajánlás a https://eszja.nav.gov.hu/ oldalán néhány kattintással kivitelezhető. További részletekkel kapcsolatban kérjük, forduljon bizalommal kollégáinkhoz az mkekancellaria@mke.hu emailcímen!

Nagyon köszönjük a támogatását!

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázata – kiállítás és eredményhirdetés 

Eredményhirdetés: 2026.04.27., 10:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.04.20– 30.

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázata – kiállítás és eredményhirdetés 

MKE Doktori Iskola program

2026. április 21. kedd

MKE Doktori Iskola program

Finisszázs a Párhuzamos autonómiák kiállításon Klimó Károllyal

Időpont: 2026.04.28., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Finisszázs a Párhuzamos autonómiák kiállításon Klimó Károllyal

Egy sportoló útja a képzőművészetben 

Időpont: 2026.04.21., 11:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

Egy sportoló útja a képzőművészetben 

GO! - a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének kiállítása nyílik

Időpont: 2026.04.16., 12:00
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30-ig

GO! - a Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének kiállítása nyílik

Hallgatóink figyelmébe: fókuszban a Képző nemzetközi kapcsolatai

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2026. április 20–24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week)...

Hallgatóink figyelmébe: fókuszban a Képző nemzetközi kapcsolatai

Alumíniumöntvényekből készült munkák láthatók az Epreskertben

AluMinimum – A szürke ötven árnyalata
Megnyitó: 2026.04.14., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2026.04.14– 24.

Alumíniumöntvényekből készült munkák láthatók az Epreskertben

A Magyar Képzőművészeti Egyetem e-learning platformja

onlineoktatas.mke.hu

A Magyar Képzőművészeti Egyetem e-learning platformja

Animációs filmek, látványtervek és köztéri alkotások is megvalósulnak az OPERA és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében

A Királyi fenség című opera ősbemutatóját is érinti az az átfogó együttműködés, amelyről szóló megállapodást...

Animációs filmek, látványtervek és köztéri alkotások is megvalósulnak az OPERA és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésében

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Időpont: 2026.05.19., 18:00
Helyszín: MKE Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Elhunyt Duró Győző

Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy elhunyt Duró Győző (1953–2026)

Elhunyt Duró Győző

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Megnyitó: 2026.03.25. 17:00
Megtekinthető: 2026.03.26– 05.02.

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

Két külsős szakértő bevonásáról döntött a Képző November 25. Bizottsága

A November 25. Bizottság a március 11-én megtartott második ülésén határozott arról, hogy dr. Spronz Júliát és dr. Sebestyén Andreát külső szakértőként vonja be a Bizottság munkájába.

Két külsős szakértő bevonásáról döntött a Képző November 25. Bizottsága

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

Megnyitó: 2026.03.18., 18:00
Megtekinthető:2026.03.19. – 04.27.
Helyszín: ALIBI Műgyüjtő és Mecénás Szalon

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Megnyitó: 2026.03.31., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.2026.03.31 – 05.02.

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

A Doktori Iskola februári hírei

KURTÁG 100 I Az eseménysorozat megnyitó kiállítása Tóth Andrej, a Doktori Iskola hallgatójának alkotásaival nyílt meg
Úgy emlékszem, mintha csak holnap lett volna

A Doktori Iskola februári hírei

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Patrick Tagoe-Turkson, a Ludwig Alapítvány vendégprofesszorának kurzusa

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Megnyitó: 2026.03.25., 18:00
Helyszín: Eötvös10
Megtekinthető: 2026.03.25– 04.29.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására