Rendszeres Szociális Ösztöndíj kiírása

Rendszeres Szociális Ösztöndíj kiírása

Pályázatot benyújthat:

Minden hallgatónk, aki szociális helyzetét alá tudja támasztani dokumentumokkal, kivéve a levelező tagozaton tanuló diákok.

Érvényesnek számít az a pályázat, ami határidőn belül kerül beadásra, és a hiánypótlási időszak végéig, minden igazolandó és kötelező melléklete beérkezik. Az érvényes beadvány önmagában nem garantálja az összeg folyósítását, hanem egy pontszámító rendszerbe kerül, ahol kizárólag a leigazolt elemeket lehet figyelembe venni. A rendszer egészségügyi, családi szociális helyzet illetve az egy főre jutó jövedelem alapján súlyozza és osztja szét a pályázók között a rendelkezésre álló keretet.

Határidők:

Beadási időszak 2023. Február 8. 8:00 - 2023. Február 17. 16:00
Ez az időintervallum szolgál jelentkezési igény beadására. Ekkor még nem probléma, ha nem sikerül minden igazolást beszerezni, az viszont igen, ha a pályázó nem ad be semmit. Legalább a jelentkezési lapot be kell adni és az online kérdőívet kitölteni. Ha ez a kettő nem érkezik be, akkor a jelentkezést nem tudjuk elfogadni és hiánypótlásra sincs lehetőség.

Hiánypótlási időszak 2023. Február 21. 8:00 - 2023. Február 23. 16:00

Ez az időszak csakis beadási időszakon belül indított pályázatok pótoltatására szolgál. Tehát csak hiánypótlást tudunk elfogadni, új ügyeket már nem fogadunk.

Bírálás 2023. március 10-ig
Fellebbezési időszak: 2023. március 13-14.

Menete:

  1. Lépés: Kérjük töltsd ki a Rendszeres szociális támogatásra jelentkező online kérdőívet.
  1. Kormányablaktól Lakcímigazolás kikérése, amelyen név szerint szerepelnek az egy lakcímre bejelentett személyek. Amennyiben név szerinti listázás nem lehetséges, úgy a lakcímigazolás kiegészítendő minden érintett lakcímkártya másolatával. Ez kötelező melléklete a jelentkezésnek.
  2. “Jelentkezés Rendszeres Szociális Támogatásra - Kiegészítő lap” kitöltése.

a, Itt kérjük jelezni a fennálló szociális helyzetet X-szel, azzal, hogy minden egyes állítás igazolandó, bizonyító erejű papír másolatával (ez lehet orvos által kiadott papír, végzés, határozat stb.). Ugyan ez érvényes minden egyes BNO kód feltüntetésénél, aminél orvos által kiadott papírokat várunk. Ezeknek beadása nem kötelező eleme a beadványnak, de ha nincs igazolva a betegség vagy családi helyzet, akkor nem tudjuk figyelembe venni.
A lakóhely és az egyetem közötti távolságra vonatkozóan feltüntetett km és jegyárat egy konkrét jeggyel vagy bizonylattal lehet igazolni, amin ezek látszanak.

Az eltartók és eltartottak felsorolásánál, minden eltartottnak 18. Évének betöltése után nyilatkoznia kell arról, hogy nincs jövedelme a háztartás tagjaként. Diákként és hallgatóként pedig az iskolalátogatási igazolást is mellékelni kell. Eltartók esetében a jövedelem igazolása a fontos. A jelentkezési időszakhoz képest a legutóbbi 3 hónapot kell igazolni. Ezt meg lehet tenni bankszámlakivonattal, amin látszik az utalás, vagy jövedelemigazolással, amit a szülők/eltartók munkáltatója ad ki. Munkanélküli eltartóknak munkanélküli igazolás szükséges. Ezeknek igazolása kötelező eleme a beadványnak.

Ha a háztartásban élők és a bejelentettek száma/személyei nem egyeznek, akkor arról és az okáról két tanúval ellátott nyilatkozat beadása szükséges. Ugyan ez van érvényben, ha valaki oda van bejelentve és ott is él, de külön háztartás tagja. Ha olyan személyt találunk a beadványban, akiről semmilyen formában nem szól sem igazolás sem nyilatkozat, akkor hiánypótlásra vagy hiánypótlási időszakon túl, elutasításra kerülhet a pályázat.

Fontos, hogy aki kollégista, attól újból bekérünk mindent, mert az előző félévhez képest állhatott be változás.

Figyelem! Nem hiánypótolható az online kérdőív kitöltése, és a Jelentkezési lap beadása.

Az igazolások és a kötelező mellékletek megküldhetők hiánypótlási időszakban is, azonban ha ott derül ki további leigazolandó helyzet, és határidőben már nem pótolható, úgy a beadvány hiányos.

A beadványokat a HÖK iroda mellett található postaládába várjuk, nevetekkel ellátott zárt borítékban. (Andrássy út 69. Földszint, a lépcső előtt, Vetítővel sréhen szemben található.)

Egyedi vagy általánosságban nem tárgyalt esetekkel és kérdés esetén kérünk titeket, hogy keressetek meg minket a hok@mke.hu címen. Ne késlekedjetek feltenni a kérdéseiteket, mert sokan írnak ilyenkor és minden támogatási beadványt egyedileg vizsgálunk, ami időt vesz igénybe.

Letölthető dokumentumok

Rendszeres Szociális Támogatás Jelentkezési lap:
https://drive.google.com/file/d/1jfwbfF_WJBr06vXsp_19uk2y_EGN0_5l/view?usp=sharing

Nyilatkozat minta:
https://docs.google.com/document/d/...

Lakcímigazolás kérelem:
https://www.kormanyhivatal.hu/download/c/c8/...

Online kérdőív:
https://docs.google.com/forms/d/e/...

ugrás
1 - 30 | 7.341 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Patrick Tagoe-Turkson, a Képző vendégprofesszora tart nyílt workshopot a HAB-ban

Időpont: 2026.03.19., 19:00
Helyszín: HAB

Patrick Tagoe-Turkson, a Képző vendégprofesszora tart nyílt workshopot a HAB-ban

Finisszázs és tárlatvezetés az AURA FARMING kiállításon

Időpont: 2026.03.18., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula

Finisszázs és tárlatvezetés az AURA FARMING kiállításon

MKE Doktori Iskola program

2026. március 17. kedd

MKE Doktori Iskola program

Felvételitől a diplomáig – Hogyan lesz a művész? Vendégek: Reining Vivien és Schell Réka

Időpont: 2026. március 12., 18:00
Helyszín: MKE, főépület, Hallgatói Közösségi Tér

Felvételitől a diplomáig – Hogyan lesz a művész? Vendégek: Reining Vivien és Schell Réka

Networking and not working 

Az AURA FARMING kísérő eseménye
Időpont: 2026. március 12., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula

Networking and not working 

A Képző és az Artus közös performansza: 90. Kérész Művek – Tüzes nők

A Vizuális Művészet Tanszék ebben a szemeszterben másodjára indított egyhetes performansz kurzust, melynek ez az előadás a záróeseménye.
Időpont: 2026.03.08., 20:00
Helyszín: Artus Stúdió

A Képző és az Artus közös performansza: 90. Kérész Művek – Tüzes nők

Kovács Kristóf DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.16., 16:00
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Kovács Kristóf DLA-doktorjelölt doktori védése

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

Jelentkezés: 2026. március 15. éjfélig

FELHÍVÁS HALLGATÓKNAK

MEDIOLOGY PREMIER VETÍTÉS

Időpont: 2026. 03.06., 18:00
Helyszín: MKE Intermédia

MEDIOLOGY PREMIER VETÍTÉS

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (1. rész)

Időpont: március 10. 18 óra
Helyszín: MKE Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (1. rész)

Salamon Gáspár a College Art Association konferencián tartott előadást Chicagóban

Salamon Gáspár, a Művészettörténet Tanszék adjunktusa The Pit-House as “Primitive Hut”: Archaic Exoticism of Roma Dwellings in Early 20th-Century Hungary címmel tartott előadást

Salamon Gáspár a College Art Association konferencián tartott előadást Chicagóban

A Képző ad helyet a 25. Országos Tervezőgrafikai Biennálénak

Időpont: 2026.03.05., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.03.05-19-ig

A Képző ad helyet a 25. Országos Tervezőgrafikai Biennálénak

Ismét az Apex Design Toplistájának élmezőnyében végeztek a Képző oktatói

Idén is remekül szerepeltek a képzős oktatók az Apex Design Toplistán...

Ismét az Apex Design Toplistájának élmezőnyében végeztek a Képző oktatói

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. MÁRCIUS 1-15.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

ÁLLATMENTÉS RESTAURÁTOR FOKON

BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁS Ifj. VASTAGH GYÖRGY állatszobrainak restaurálásáról
Megnyitó: 2026.03.03., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.03.03– 13.

ÁLLATMENTÉS RESTAURÁTOR FOKON

100 év – 1 kép – 1 nap

Kokas Ignácra emlékezünk születésének 100. évfordulóján
Időpont: 2026.03.04., 11:00
Helyszín: MKE, Grafikai Forduló és Könyvtár

100 év – 1 kép – 1 nap

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.03.05– 18.

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

ÁRNYÉK:FORMA – Szabó Ádám szobrászművész előadása az MKE Közösségi terében

Időpont: 2026.02.24., 11:00
Helyszín: MKE, Közösségi tér

ÁRNYÉK:FORMA – Szabó Ádám szobrászművész előadása az MKE Közösségi terében

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.20.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.13.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Sipos Levente DLA-doktorjelölt doktori védése

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Érvényes és eredményes volt a November 25. Bizottság hallgató tagjainak február 10-én tartott megismételt választása.

Megalakul az MKE November 25. Bizottsága

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Szabó Klára Petrával, a Művészeti Anatómia Tanszék oktatójával jelent meg interjú...

Szabó Klára Petra a WALLPAPER* MAGAZINE CHINA különszámának adott interjút

Búcsúzunk Maurer Dórától

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Dóra Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, intézményünk professor emeritája 2026. február 14-én hajnalban, életének 89. évében elhunyt.

Búcsúzunk Maurer Dórától

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

A Delhiben megrendezett India Art Fair keretében a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ február 6-án nyitotta meg Erőss István...

Erőss István: „BORROWED IDENTITIES” – Kiállítás a Liszt Intézetben, Delhiben

,,Material, Memory, and Becoming: My Journey as an Artist’’ címmel tart előadást Patrick Tagoe-Turkson

Időpont: 2026.02.16., 11:00
Helyszín: MKE, Főépület, Közöségi tér

,,Material, Memory, and Becoming: My Journey as an Artist’’ címmel tart előadást Patrick Tagoe-Turkson

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. FEBRUÁR 15– 28.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Kalmár János: μεταξύ metaxu.

Megnyitó: 2026.02.16. 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem, Epreskert
A kiállítás megtekinthető: 2026.02.17– 27.

Kalmár János: μεταξύ metaxu.