A Magyar Képzőművészeti Egyetem Évzáró-Diplomaosztó eseményén elhangzott

köszöntő beszéd

Prof. dr. Erős István rektor részéről 2023. július 14-én

Kedves Végzős Hallgatók!

Tisztelt Szülők, Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

Üdvözlöm Önöket Egyetemünk 152-dik tanévének záró eseményén, végzőseink diplomaosztóján.

Önök, végzősök elmondhatják, hogy egy igazán izgalmas 3-5-6 éven vannak túl, volt részük jóban rosszban, az online oktatás keserű tapasztalataitól az egyetem 150 éves jubileumi ünnepségeinek felemelő pillanatáig.

A mai nappal diplomájuk átvételével életük egyik meghatározó fejezete zárul le, és szakmai pályafutásuk hivatalosan is kezdetét veszi.

Sokukban kavaroghatnak ambivalens érzések, az egyetemi kötöttségek utáni totális szabadság felemelő öröme, másrészt a „hogyan tovább?” nyomasztó érzése, hiszen meg kell találniuk helyüket a művészeti életben, miközben a megélhetésükről is gondoskodniuk kell, ami - lássuk be - nem egyszerű kihívás.

És hát minden kreatív ember sikerre vágyik, ez természetes.

Azonban az életben gyakran tapasztaljuk, hogy a teljesítmény és a siker nem feltétlenül jár kéz a kézben.

Barabási Albert-László igen plasztikusan mutatja be a Képlet című könyvében, hogy a siker valójában annak függvénye, hogy mit gondolnak rólunk a többiek, és hogyan reagálnak a cselekedeteinkre.

Úgy néz ki, hogy a művész romantikus ideája már a múlté, és saját sikerünk kovácsolásában aktívan részt kell vennünk.

Egy dolog azonban biztosan elmondható, és ezt soha ne feledjék:

Bármilyen elképzelés, briliáns ötletről legyen szó, az csak akkor ér valamit, ha azt meg is valósítják. Kemény munka, kimagasló teljesítmény nélkül igazi eredmény, valódi érték sosem születik, ráadásul az alkotási folyamat gyönyörétől is megfosztják magukat, ami sokszor kárpótolja a művészeket a kritikus pillanatokban.

Egy dologban biztosak lehetünk: ha művészi krédójukhoz, egyéni hangjukhoz megalkuvás nélkül és kitartóan ragaszkodnak, akkor baj nem lehet, és higgyék el, a siker sem maradhat el.

Bár lehet, hogy az egy hosszabb folyamat eredménye lesz.

Sokan Önök közül rangos kiállításokat rendeznek, vagy vesznek rajta részt, fontos műemlékeket mentenek meg az utókornak, legjobb színházaknak terveznek díszletet, oktatják a jövő nemzedékét.

Ennek tükrében jogos, hogy mielőbb elvárják a környezetük elismerő reakcióját mely nagyon gyakran elmarad, és nem értik, hogy miért nem kapják meg azt, amit megérdemelnek.

Gyötrődünk, vívódunk, megtorpanunk, úgy érezzük válságban vagyunk.

Ilyenkor a szabad alkotás privilégiumát és kreatív gondolkodás örömét élvezzék, azt, hogy az alkotásba menekülhetnek kaotikus, zajos világunk elől.

Ha ilyen helyzetben tanácsra, segítségre lenne szükségük, kollégáim, tanáraik nevében is ígérhetem, hozzánk mindig fordulhatnak.

A leendő sikereikre pedig mi is büszkék leszünk, majd egy kicsit magunkénak is érezzük.

Szívből gratulálok diplomájukhoz, kívánom, hogy szakmai és magánéletükben egyaránt találják meg az örömöt és azt a bizonyos sikert!

Dr. Dóczi Gergely kancellár köszöntő beszéde

Tisztelt Rektor Úr! Rektorhelyettes Urak, Elnök Asszony, tanszékvezető, oktató kollégák, de legfőképp mélyen tisztelt diplomások!

Önök sokkal több időt töltöttek a Magyar Képzőművészeti Egyetem falai között, mint én, ezért álszentség, de legalábbis hiteltelen volna, ha az elmúlt évek eseményeiről szólnék, ezért nézzék el, ha mások szavait kölcsönzöm nagyrészt rövid mondandómhoz, néhány látszólag távol álló dolog párhuzamba állításához.

John Ruskin a modern, kortárs művészek pártfogója azt mondja: “A képzőművészet az, ahol a kéz, a fej és a szív közösen dolgozik.”

Kéz, fej, szív.

Az üzleti életben a sikeres emberek ismérveiként legtöbbször ezeket hozzák fel: jól használják a fejüket, de szükség esetén hallgatnak a szívükre. Nem mellesleg pedig tesznek, sokat tesznek a sikerért, akár saját kezükkel is.

Fej, szív, kéz.

Ehhez képest furcsa, amit Jean Renoir francia filmrendező mond: “Igen ritka embertípus, aki egyaránt ért az üzlethez és a művészethez.”

Nyilvánvaló naivitás és végtelen leegyszerűsítés csupán ezek alapján párhuzamba állítani az Önök diplomáját és azokét, akik mondjuk a művészetektől nagyon távol eső szakterületeken szereztek oklevelet (mint pl. egy jogász vagy egy közgazda), de talán érdemes fejben tartani, hogy majdnem biztosan mindannyiunknak van feje, szíve és keze. Ez alapján pedig egy művész is képes az üzleti gondolkodás elsajátítására, és az sem kizárt, hogy egy jogász, vagy egy közgazdász megért valamit a művészetből.

És épp ide szerettem volna kilyukadni annak érdekében, hogy legyen jogalapom megosztani Önökkel néhány számot:

• az Egyetem évi 2,5-3 mrd Ft-os költségvetéssel működik
• 700 hallgatóval számolva ez 4-4,3millió Ft/fő/év költség
• 5 évnyi képzés alatt ez hallgatónként bő 20 millió Ft az államnak és
• ne áltassuk magunknak, nagyjából még egyszer ennyi kiadás a hallgatónak és családjának

Mindez összesen kb. 40mFt. Ennyit ér az Önök diplomája pénzben.
Még ma is egy vállalható lakás ára Budapesten. Ezt a pénzt a magyar állam és az önök családja Önökre költötte. Ha úgy tetszik befektette… Önök szintén befektettek: rengeteg időt, energiát, tehetséget, ötletet, gondolatot, áldozatot, s ezekből együtt lett az a papír, amelyet hamarosan kézhez vehetnek. A diplomájuk befektetésekből keletkezett tehát.

A jó befektetés pedig megtérül, hozamot hajt a befektetői számára. Ne felejtsék el: az Önök diplomájának befektetői Önök, a családjuk, és Magyarország.

A számokkal együtt érdemes talán?egy üzletember gondolatait is magukkal vinniük. Harry Gordon Selfridge amerikai üzletember azt mondta: “A minőség még sokáig megmarad, amikor az árat már rég elfelejtették.”

Azt kívánom Önöknek, hogy a diplomájuk értékét észben tartva hozzanak sok hasznot a befektetőiknek: Önmaguknak, a családjuknak és a magyar társadalomnak!

És mivel mégis a legjobban Winston Churchilltől szeretek idézni, aki többek között olyanokat mondott, hogy az iskolázatlan ember számára jó időtöltés idézetek olvasgatása, egy rá nem nagyon jellemző, de ide illő gondolattal zárnám beszédemet: „Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk”.

Gratulálok és sok sikert kívánok!

Orosz Csaba oktatási rektorhelyettes beszéde

Hölgyeim és Uraim, kedves Végzősök, kedves Kollégák, kedves Vendégeink!

Örömteli ez az ünnepélyes alkalom, amikor is lezárjuk a tanévet és a friss diplomások is a kezükbe kaphatják okleveleiket.

Először is, gratulálok mindannyiuknak, akik most itt ülnek, illetve azoknak is, akik esetleg nem tudtak eljönni, vagyis szám szerint annak a 127 hallgatónak, akik az idén sikeresen abszolválták tanulmányaikat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

Mikor öt vagy három évvel ezelőtt kíváncsi, picit szorongó elsősként beléptek az Egyetem falai közé, még távolinak tűnt a mai nap. Ez a diploma, amit ma átvehetnek egy mérföldkő az életükben, és mindannyian büszkék vagyunk arra, amit elértek.

Fontos tudni, s valószínűleg mindnyájan tisztában is vannak azzal, hogy az alkotásaik minősége, az azokban rejlő erő és kreativitás, s a művészeti technikákban való jártasság mind-mind közvetlen és közvetett hatással vannak a művészet iránt érdeklődőkre, vagyis a mindenkori közönségre. Még akkor is érdemes hinnünk ebben, ha most úgy tűnik a múzsák elbújtak rejtekeikbe e viharos világ elől. A művészet, mint tudjuk nem elsősorban a szépség, az innováció vagy a technikai tudás megtestesítése, hanem főként egy eszköz a kezünkben a kapcsolatteremtésre. A műalkotások inspirálóak a közvetlen és a tágabb környezetünk számára, és lehetőség van általuk változást generálni önmagunk átformálására és ezzel akár a szociális viszonyainkra is. A mai nappal természetszerűleg véget ért a formális tanulás időszaka, s kezdetét veszi az informális önépítő ismeret- és tapasztalatszerzés. Törekvéseiket ebben sikerek és kudarcok sora tarkíthatja, de lehetőségeik korlátlanok, s úgy is tekinthetnek erre, hogy minden friss, új és örömteli. A siker és a hiba is egy lehetőség, lépcsőfok a tanulásra és a fejlődésre. A nehézségekért pedig egész életünk során hálásak lehetünk, mert hajtóerői a tökéletesítésnek és a saját magunkkal szembeni elkötelezettségnek. Ha lehet útravalóként bármit is felidézni, az Wang-fo festő ma is aktuális története a Han dinasztia idejéből.

Kína császára elrendelte Wang Fo megvakíttatását, mert annak festményeit valóságon túliaknak ítélte, és a festőnek úgy sikerült elszöknie a kínzás elől, hogy beült egy saját maga által festett csónakba, s elhajózott a megfestett tengeren. A történet nem csak a képzelet által generált belső szabadságnak a példabeszéde, hanem érdekes mozzanatokat ad a mester tanítvány közötti valódi viszonyról, a szemlélődő tapasztalás átadásáról is.

Az öreg festő, Wang Fo és tanítványa a Han Királyság útjain vándoroltak. Tanítványként Lingnek Wangtól kell tanulnia. Wang Fo csodákat művel a tehetségével, de egyszer sem látjuk, hogy megtanítaná Linget festeni. Amivel Ling állandóan elfoglalt, az a színek keverése, Wang festéshez szükséges dolgainak előkészítése, vagy Wang mindennapi életének intézése. Ling saját festészetéről egyáltalán nem esik szó. Ling asszisztens, és mestere munkáinak csodálója. Ling maga is elégedettnek tűnik ezzel a szereppel. Nyilvánvaló, hogy ami a mester és a tanítvány között van, az túlmutat magán a festészeten, és a történet nem egyszerűen a művészetről szól. Ling nem azért vándorol Wang Fo-val, hogy megtanuljon festeni, hanem hogy a Taót vagyis a belső utat kövesse. Wang Fo mestereként nem azt tanítja Lingnek, hogyan kell festeni, hanem feltárja Lingnek az utat ezen belső szabadság felé.

A császár megszállottja a Wang Fo festményén látható világnak, és ezt képtelen összeegyeztetni a valósággal. Ez nemcsak azért van így, mert nem érti megfelelően a dolgok mibenlétét, hanem azért is, mert nem fedezte fel magában a szabadság egyetemes természetét. Amikor valaki megkérdezte egyszer Csuang-cet: "Hol található az, amit te Taónak nevezel?". Csuang-ce azt válaszolta: "Mindenhol". "Itt van ebben a hangyában." '"Ebben a pánikfűben van." "Ebben az agyagcserépben van." "Ebben az ürülékben van."

A császár feltételezésével ellentétben tehát a lényeg nem csupán az érzékszerveinknek tetsző dolgokban van, hanem az alacsony, durva és csúnya dolgokban is. Itt eljutunk az ellentétek egységének hiedelméhez: a szépség és a csúfság olyan ellentétek, amelyek képesek egymásba átalakulni. Wang Fo tudja ezt. Ezért szereti megfigyelni a részeg embereket a kocsmákban, a hangyákat, a halottak arcát és a vért. Tudja, hogy bár másképp nevezik őket, valójában ugyanazok. A császár elszigetelt világban él, és csak Wang Fo festményeit látja. Csak egy nézőpontból, egy dologból szemléli a világot. Wang Fo viszont művészként szemlélődve vándorol a világban, hogy megfigyelje a reggelt és az estét, elidőzik az egyszerű emberek között, hogy tanulmányozza arckifejezéseiket, érdeklik a gazdagok és a szegények is - mert ott van a LÉNYEG.

A kínai filozófusok, különösen a Taoisták, a művészet és a természet egyetemes törvényének egységét hirdetik. Számukra ezek egyek és elválaszthatatlanok. A legjobb műalkotások, mint Wang Fo művei, a minden dolgok útját követik, és talán a legjobb művészek, mint Wang Fo, azok, akik nemcsak műveiken keresztül mutatják meg nekünk az utat, hanem saját életmódjukon keresztül is. Ha egyszer elvetünk minden világi gondot, képesek leszünk egy teljesen új világba lépni, a művészet világába és igazán szabadok leszünk.

Még egyszer gratulálok és kalandra fel!

(Elhangzott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Évzáró-Diplomaosztó eseményén, 2023. július 14-én.)