KÓSTOLÓ

Látványtervező tanszék kiállítása

KÓSTOLÓ

KÓSTOLÓ

Látványtervező tanszék kiállítása

Helyszín:
MKE Profil Galéria, 1024, Budapest, Margit körút 25a

Kiállítás-megnyitó: 2023. március 9. 18 óra.
Köszöntőt mond: Erős István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora
Megnyitja: Nagy Fruzsina, az MKE Látványtervező Tanszékének oktatója

A kiállítás 2023. március 21-ig tart, vasárnap és hétfő kivételével naponta 15.00 és 19.00 óra között látogatható.

„A kiállításon a Látványtervező Tanszék idei, őszi szemeszterének munkáiból állítunk ki egy válogatást. Minden évfolyam tervezési feladataiból látható pár végeredmény. Célunk, hogy az adott félév oktatási keresztmetszete kirajzolódjon a látogató előtt, betekintést nyerjen a látványtervezés elsajátításának folyamataira.

Láthatóak, díszlet, jelmez és bábtervek, animációk és ízelítő egy speciális projektből.

A szakmai gyakorlatok esetében a hallgatók mindig más kihívások elé kerülnek.

Whomanity címmel látható a mostani projekt, amit a BA II évfolyam hallgatói készítettek Nagy Fruzsina vezetésével.

A filmet és az installációt a Prágai Quadriennálé hirdette meg a világ 65 országában látványtervezést oktató egyetemek hallgatóinak (UN) COMMON címmel. Hallgatóink pályázata sikeres volt és bejutottak a 10 kiválogatott csoport közé. A Prágai Quadriennálé, a PQ, négy évente kerül megrendezésre. Ez a szcenikai, nemzetközi kiállítás, a világ színházi látványtervezésének utolsó négy évéből ad keresztmetszetet és általában több, mint 65 ország képviselteti magát a különböző szekciókban.

Hallgatóink munkája a prágai Nemzeti Galéria Veletrzni Palotájában lesz kiállítva 2023. június 8 és 18 között.”

Kiállítók:

Ágfay Míra, Bazsányi Sára, Csenki Tea, Darvay Botond, Domahidy Veronka, Elek Lili, Fridrich Csilla, Grodvalt Éva, Hegyessy Nóra, Herman Fanni, Jákóhalmi Zsófia, Korognai Eszter, Lővei Dávid, Masznyik Hanna, Nagy Sára Miriam, Osgyányi Zsófi, Osvárt Réka, Pruzinsky-Plótár Dániel, Racsmány Borbála, Radetzky Anna, Sike Gábor, Sorosi Eszter, Széll Tímea, Szolnoki Minna, Tóth Király Betti

ugrás
1 - 30 | 7.256 items

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Egyetemünk Grafika Tanszékének Képgrafika specializációja 2024. január 19-től 20-ig kétnapos tanulmányutat szervezett Bécsbe...

Képgrafikus tanulmányút Bécsbe

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.18., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Dr. Sturcz János művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Időpont: 2025.09.13., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Tárlatvezetés Szabó Noémi művészettörténésszel / Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban

Képzőművészet és zene metszéspontján

Dance Break and Yellow Solo - az MKE Intermédia eseménye
Időpont: 2025.12.10., 18:00
Helyszín: MKE, Intermédia Tanszék

Képzőművészet és zene metszéspontján

Nagy Barbara munkáját publikálta a Dán Nemzeti Galéria

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Dán Nemzeti Galéria (Statens Museum for Kunst), publikációt jelentetett meg Nagy Barbara munkájáról.

Nagy Barbara munkáját publikálta a Dán Nemzeti Galéria

Magyari Balázs: Elidegenített alakzatok

Megnyitó: 2025.12.09., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.12.10– 19.

Magyari Balázs: Elidegenített alakzatok

Ötödéves és Erasmus vendéghallgatói beszámolók

Restaurátorművész szak, festőrestaurátor és faszobrász-restaurátor specializációk 2025/26-os tanév
Időpont: 2025.12.05., 9:00
Helyszín: MKE, előadóterem (vetítő)

Ötödéves és Erasmus vendéghallgatói beszámolók

Negyedéves restaurátorművész szakos hallgatók szakmai beszámolója

Festőrestaurátor, kő– faszobrász-restaurátor specializációk 2025/26 tanév
Időpont: 2025.12.09. 9:00
Helyszín: MKE, előadóterem (vetítő)

Negyedéves restaurátorművész szakos hallgatók szakmai beszámolója

Az érzelmek kunyhója

Megnyitó: 2025.12.04., 18:00
Helyszín: Epreskert 1. épületében, a vendéglakásban

Az érzelmek kunyhója

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

A kialakult helyzetre való tekintettel a nyílt napot későbbi időpontban tartjuk meg.

ELMARAD! Nyílt Nap 2025

MKE Doktori Iskola program

2025. december 2. kedd

MKE Doktori Iskola program

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025.12.01., 17:00–18:30
Helyszín: MKE, II/8. Anatómia Tanszék

Gallov Péter előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

A fény árnyékot vet?

GRAFIKUSMŰVÉSZ HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.12.03., 18:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025. 12.03– 18.

A fény árnyékot vet?

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Időpont: 2025. december 1., 18:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

Erdély Miklós könyvbemutató az Intermédia Tanszéken

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Tőrincsi Krisztián tervezőgrafikus oktatónk Red Dot díjat nyert új MVM Flow font család tervével.

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2025. november 27., 13:30 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Md Nuruzzaman Khan DLA-doktorjelölt doktori védése

Jelszó: Könnyedség

Időpont: 2025. december 10., 19:00
Helyszín: Zeneakadémia, Solti Terem

Jelszó: Könnyedség

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

Meghosszabbított határidő: 2025. november 27. csütörtök éjfél
Határidő: 2025.11.21., 24:00

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány, (Peter und Irene Ludwig Stiftung Aachen)

MKE Doktori Iskola program

2025. november 25. kedd

MKE Doktori Iskola program

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

November 18. és 21. között Bakuban, Azerbajdzsánban megalakult a türk művészeti felsőoktatási intézmények Rektori Konferenciája...

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

Typoflow Biennálé Győr

Tervezőgrafika sikerek és díjak

Typoflow Biennálé Győr

TypoFlow, a betű ünnepe

Az ország első tipográfiai biennáléján, a Győrben rendezett TypoFlow-on részt vett az MKE illusztráció specializációja is.

TypoFlow, a betű ünnepe

Egy testen keresztül…

Dicső Eszter Nóra kiállítása a Partiumi Keresztény Egyetemen
Helyszín: PKE Művészeti Tanszék, Nagyvárad

Egy testen keresztül…

„Where the Wild Roses Grow”

Benkovics Virág és Matulányi-Szabó Zita kiállítása
Megnyitó időpontja: 2025.11.29., 18:00
Helyszín: ISBN+ Galéria
Megtekinthető: 2025. 2025.11.29 – 12.23.

„Where the Wild Roses Grow”

Kovács Zoltán: Metszéspont

Megnyitó: 2025.11.25., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.06 – 12.05.

Kovács Zoltán: Metszéspont

Új oktatónk Suplicz Gergely

Suplicz Gergely 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszékének képgrafika specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Suplicz Gergely

The Thin Line Between Shame and Rage

Sophia Süßmilch előadása
Időpont: 2025. november 19., 17.00–18.30
Helyszín: Ludwig Múzeum, Foglalkoztató, 2. emelet

The Thin Line Between Shame and Rage

I. Intermédia Fesztivál

Időpont: 2025. november 29., 19:00
Helyszín: MKE | Intermédia Tanszék

I. Intermédia Fesztivál

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Időpont: 2025. november 17, 17:00–18:30
Helyszín: MKE, Anatómia Tanszék

Pintér Gábor előadása a Művészeti Anatómia, Rajz és Geometria Tanszéken

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen

Szabó Andrea, a Képző Tervezőgrafika specializációjának oktatója RED-díjat nyert az idei versenyen.

Szabó Andrea RED-díjat nyert az RGB designversenyen