Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című tárlat.

„Számomra azért izgalmas ez a kiállítás, mert amellett, hogy erdélyi származású magyar alkotók művei is helyet kapnak, és újra találkozhatunk ezekkel az alkotásokkal, sok olyan ismerős név is feltűnik, akik szerepeltek az elmúlt években a Székelyföldi Grafikai Biennálén. Számos díjazott fiatal alkotó is megjelenik, nekem nagy öröm volt újabb munkáikat felfedezni” – mondta el a megnyitón Dr. Bordás Beáta, a helyszínt biztosító Erdélyi Művészeti Központ vezetője. A Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Bukaresti Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ és az Erdélyi Művészeti Központ közös szervezésében létrejött tárlaton az MKE művészeti gyűjteményéből és az intézményben oktató képző- és tervezőgrafikus alkotó művészektől kiválasztott művek mellett az utóbbi évek néhány legkiemelkedőbb diplomamunkái is szerepelnek. Uszkay Tekla társkurátor elmondta, átfedések bőséggel vannak a Grafikai Biennálé és az Egyetemen készült alkotások között, ugyanis a mi gyűjteményünkben főként oktatóink, volt hallgatóink, illetve még jelenlegi hallgatóink művei is szerepelnek. Köszöntőt mondott a megnyitón Dr. Bordás Beáta, az EMŰK vezetője, prof. Erőss István, az MKE rektora és Kósa András László, a Bukaresti Liszt Intézet igazgatója.

A „Kortárs magyar grafika síkban és térben" alcím arra a léptékváltásra utal, amikor a grafika a papír sík felületéről kilép a térbe, és a műfajban rejlő lehetőségeket kihasználva térbeli grafikává, installációvá alakul. Az elsőként a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében, majd a Bukaresti Liszt Intézettel együttműködésben, Bukarestben megrendezett kiállítás kiemelt fontosságú a képzőművészetek iránt érdeklődők számára, hiszen a látogatók betekintést nyerhetnek a nyomtatott grafikától a digitális technológiáig terjedő stílusok és technikák széles skálájába, valamint megismerhetik a fiatal tehetségek friss, eredeti látásmódját. A válogatás, amelynek az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótere ad helyet, egyszerre tisztelgés a magyar grafikai hagyományok előtt és előretekintés az új irányzatok felé, a művészeti folyamatok folytonosságát hangsúlyozza, megmutatva, hogy a grafika ma is élő és szüntelenül alakuló művészeti ág, amelyben a pályájuk elején járó alkotók, miközben magabiztosan alkalmazzák a tradicionális, a magas, a mély és a síknyomás technikáit, a kortárs művészet különböző eszközeivel és gyakorlataival is kísérleteznek.

Megtekinthető: április 9-ig.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

Sikerrel zárult a Képző 3. Nemzetközi Hete

Kiváló bemutatókkal és élénk tapasztalatcserével zajlott a Képző harmadik Nemzetközi Hete április 20-24. között.

Sikerrel zárult a Képző 3. Nemzetközi Hete

Interpretációs kísérlet – Niobé

Erős Apolka szobrászművész kiállítása
Megnyitó: 2026.05.07., 18:00
Helyszín: Etyeki Műhely Alapítvány
Megtekinthető: 2026.05.08– 06.12.

Interpretációs kísérlet – Niobé

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Megnyitó: 2026.04.29., 18:00 
Helyszín: Magyar Műhely Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30– 05.20.

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Borovi Dániel művészettörténész tárlatvezetésével nyílt meg a Strobl Alajos életét és munkásságát bemutató Képmás szobrokkal című szabadtéri tárlat.

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: 2026.04.24., 18:00 
Helyszín: MAMÜ Galéria
Megtekinthető: 2026.04.24. – 05.15.


IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

Megnyitó: 2026.03.25. 17:00
Megtekinthető: 2026.03.26– 05.02.

Fiatal festészet, szobrászat, grafika – Budapest - Eger - Pécs 2026 címmel kiállítás nyílik az egri, budapesti és pécsi képzőművész hallgatók alkotásaiból

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER