Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja
Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

2025. május 22–23. között sikeres nemzetközi esemény zajlott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének szervezésében.

A találkozón a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a bécsi Academy of Fine Arts Vienna hallgatói mutatták be a 2024/2025-ös tanév tavaszi szemeszterének báboktatási eredményeit. A bemutatott kurzusok az IPMAU (Interdisciplinary Puppet/ry Modules for Art Universities – Puppetry) című nemzetközi projekt keretében valósultak meg, amely egy sikeres EU-s pályázat eredményeként jött létre.

A Látványtervező Tanszék bábkurzusa szabadon választható tantárgyként került meghirdetésre az Erasmus-program hallgatói számára.

A program részét képezte Barna Zsombor bábelőadása, amelyet a megvalósítás technikai bemutatója követett. Emellett a résztvevők meglátogatták a Budapest Bábszínház bábkivitelező műhelyeit Palya Gábor vezetésével, valamint megtekintették az egyetemünkön jelenleg is zajló, év végi Kipakolást.

A rendezvény partnerintézményei:

Theater LILARUM
Academy of Fine Arts Vienna
INTERPLAY HUNGARY Egyesület
Magyar Képzőművészeti Egyetem

Successful programme of Department of Scenography 22-23 May 2025

The international event organised by Department of Scenography on 22-23 May 2025 has been successfully concluded.

Students from two universities (Hungarian University of Fine Arts, Academy of Fine Arts Vienna) presented the results of their puppet teaching in the spring semester of the academic year 2024/2025. The courses are part of the successful EU project IPMAU (Interdisciplinary Puppet/ry Modules for Art Universities - Puppetry). The Department's course has been advertised as an elective among Erasmus students. The programme included a puppet performance and technical presentation by Zsombor Barna, a visit to the puppet making workshops of the Budapest Puppet Theatre led by Gábor Palya and a visit to the exhibitions of Hungarian University of Fine Arts

Students and faculty from participating partner institutions: Theater LILARUM; Academy of Fine Arts Vienna; INTERPLAY HUNGARY association; Hungarian University of Fine Arts

Successful programme of  Department of Scenography 22-23 May 2025

2025. május 22–23. között sikeres nemzetközi esemény zajlott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének szervezésében.

Successful programme of  Department of Scenography 22-23 May 2025

Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

2025. május 22–23. között sikeres nemzetközi esemény zajlott a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének szervezésében.

Sikeresen zárult a Látványtervező Tanszék nemzetközi programja

Elsőéves látványtervezők kiállítása

Helyszín: MKE, Epreskert, 4-es épület
Időpont: 2025.05.23., 16:00 - 18:00

Elsőéves látványtervezők kiállítása

Látványtervező Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Megnyitó: 2025.05.12., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem és Aula
Megtekinthető: 2025.05.13– 15.

Látványtervező Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

– Remény show
Bábelőadás Örkény István Egypercesei alapján

Nézzünk bizakodva a jövőbe!

Nemzetközi árnyjáték workshopon a látványtervezős hallgatók

2024 novemberében az MKE Látványtervező Tanszék hét hallgatója nemzetközi árnyjáték workshopon vett részt a horvátországi Eszéken

Nemzetközi árnyjáték workshopon a látványtervezős hallgatók

International shadow puppet workshop for scenography students

In November 2024, seven students from the Scenography Department took part in an international shadow puppet workshop hosted by The Academy of Arts and Culture in Osijek.

International shadow puppet workshop for scenography students

Látványtervező hallgatók munkái a Kristály Színtérben

SZEMLE PLUSZ – OFF Program

Látványtervező hallgatók munkái a Kristály Színtérben

Látványtervező MA Diploma 2024 # JövőKÉPZŐ

Megnyitó: 2024.05.13. 16:00
Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2024.05.13 – 16.

Látványtervező MA Diploma 2024 # JövőKÉPZŐ

Látványtervező BA Diploma 2024 # JövőKÉPZŐ

Megnyitó: 2024.05.13. 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2024.05.13 – 16.

Látványtervező BA Diploma 2024 # JövőKÉPZŐ

A látványtervező hallgatók workshopon vettek részt Portugáliában

A PlayOn! New Storytelling with Immersive Technologies – Nemzetközi együttműködési program keretein belül 2024 márciusában Digitális Kampusz program került megrendezésre Portugáliában.

A látványtervező hallgatók workshopon vettek részt Portugáliában

ÉNEKLŐ KARIATIDÁK – Látványtervező Tanszék BA III. éves hallgatók munkája a Trafóban

BEMUTATÓ:
2024. január 28. 20:00j
2024. január 29. 20:00
TRAFÓ KLUB

ÉNEKLŐ KARIATIDÁK – Látványtervező Tanszék BA III. éves hallgatók munkája a Trafóban

Látványtervező Tanszék, FILMES KÉPZÉS

Együttműködési megállapodás született a METU és az MKE között.

Látványtervező Tanszék, FILMES KÉPZÉS

A Látványtervező Tanszék sikeres részvétele nemzetközi pályázatban

A Látványtervező Tanszék sikeres részvétele nemzetközi pályázatban

PQ 2023 Országok és Régiók kiállatásai közül Magyarország nyert ismét!

PQ 2023 Országok és Régiók kiállatásai közül Magyarország nyert ismét!

A Látványtervező Tanszék hallgatói a szcenikai világkiállításon

PQ 2023 négyévente megrendezésre kerülő szcenikai világkiállításon a Látványtervező Tanszék három kiállítási szekcióban is érdekelt volt.

A Látványtervező Tanszék hallgatói a szcenikai világkiállításon

Ritka látványosság Prágában

A Prágai Quadriennálé, amelyen hazai diákok munkái is láthatók, idén a „RITKA” (RARE) hívószó köré épül. Dr. Kiss Gabriella kurátor avatott be a rendezvény titkaiba.

Ritka látványosság Prágában

DIPLOMA KIÁLLÍTÁS

LÁTVÁNYTERVEZŐ TANSZÉK
Megnyitó: 2023.05.15. 16:00
Helyszín: Barcsay Terem, Aula
Megtekinthető: 2023.05.16– 18

DIPLOMA KIÁLLÍTÁS

KÓSTOLÓ

Látványtervező tanszék kiállítása
Megnyitó: 2023.03.09., 18:00
Helyszín: MKE Profil Galéria
Megtekinthető: 2023.03.10– 03.21.

KÓSTOLÓ

Március 15-i díjazottjaink

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének két oktatója részesült 2021. március 15-én állami kitüntetésben...

Március 15-i díjazottjaink