Jelszó: FÉNY

Jelszó: FÉNY

Jelszó: FÉNY

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak közös koncertje

2023. december 4. 19:00
SOLTI TEREM

Zeneakadémia
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

A két egyetem szorosabbra fűzi együttműködését és új projekteket indít el a tanévben. A Zeneakadémia és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közös programjai között nyilvános összművészeti események, illetve a hallgatóknak szervezett workshopok szerepelnek.

Jelszó/Password címmel félévente egy közös koncertből álló sorozat indul, és a jelszavak alapján összeállított koncertműsorokban mindig szerepelnek új művek is. A képzőművészek pedig a tematikus koncerthez csatlakozó alkotásokat választanak és a róluk készült fotó/videóanyagot a hangversenyen elhangzó a darabok között/előtt/alatt vetítik.

A nyitó eseményt december 4-én, a Solti teremben tartják, a kiválasztott "jelszó" első alkalommal a Fény. A zenekadémista növendékek által előadott decemberi műsorban szerepel többek közt Mozart 14. (G-dúr) vonósnégyese, Weber Grand duo concertant című műve, Rachmaninov 1. (g-moll) zongoratriója és Dvořák 2. (Esz-dúr) zongoranégyese, kortárs kompozíciók mellett. A tavaszi alkalom április 15-én lesz, jelszava: Emlék. A koncert dramaturgiáját a fellépőkkel állítják össze.

Műsor:

Mozart: 14. (G-dúr) vonósnégyes, K. 387 („Tavasz”)
Fóris Zsófia, Vavrinecz András (hegedű), Molnár Dorina (brácsa), Hagiwara Izumi (cselló)
Botos Gergely: Hajnali látomások
Albert Elemér (brácsa), Szovák Kitti (cselló), Kiss Virág (kürt), Dömötör Máté (zongora)
Weber: Grand duo concertant, op. 48
Csongár Márton (klarinét), Szaniszló Attila (zongora)
SZÜNET
Rahmanyinov: 1. (g-moll) zongoratrió („Elégikus”)
Miczura Erik Denton (hegedű), Balázs Emma (cselló), Farkas Botond (zongora)
Glière: Albumlapok, op. 51
Szovák Kitti (cselló), Dömötör Máté (zongora)
Koudela Olivér: Visions of the Hereafter
Szöllősi Kata (hegedű), Farkas Lili (zongora), Kiss Csongor (cselló)
Papp Mátyás: Too Close to the Sun
Burai Zsolt, Abdelhafez Yehia (hegedű), Kalocsai András (brácsa), Forgó Boglárka (cselló), Lescsinszky Áron (zongora), vezényel: Hámori Belián
Dvořák: 2. (Esz-dúr) zongoranégyes, op. 87
Vavrinecz András (hegedű), Ittzés Berta (brácsa), Hagiwara Izumi (cselló), Szekrényessy Csanád (zongora)

A belépés díjtalan! Jegyek regisztrációval igényelhetők:
https://forms.gle/g6pDToLXWZE88NxH6

A jövőben a képzőművészetis hallgatókat vendégül látja a Zeneakadémia a KamarAgóra esteken is, és alkalmi workshopokat tartanak a két intézmény hallgatóinak, olyan témákkal, mint például a századforduló festészete és zenéje. Mindemellett a Zeneakadémia segít abban, hogy a növendékeiből álló kamarazenei csoportok a Képzőművészeti Egyetem rendezvényein fellépjenek.

Hallgatóink alkotásai a 6. Egyiptomi Nemzetközi Grafikai Triennálén

Biró János, Öllinger Péter Zoltán és Suplicz Gergely

Hallgatóink alkotásai a 6. Egyiptomi Nemzetközi Grafikai Triennálén

MKE Doktori Iskola program

2025. május 13. kedd

MKE Doktori Iskola program

A művészeti ágak összefonódása a kortárs művészetben / The Interweaving of Art Disciplines in Contemporary Art

HERI DONO INDONÉZ KÉPZŐMŰVÉSZ ELŐADÁSA
Időpont: 2025. május 15. 16:00- 17:30
Helyszín: MKE, Főépület, Vetítő

A művészeti ágak összefonódása a kortárs művészetben / The Interweaving of Art Disciplines in Contemporary Art

Kiemelkedő teljesítmény az OMDK-n – 25 díjat hoztak el a Képző hallgatói

A 2025. április 23–25. között Egerben megrendezett Országos Művészeti Diákköri Konferencián a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói kiemelkedő eredményeket értek el

Kiemelkedő teljesítmény az OMDK-n – 25 díjat hoztak el a Képző hallgatói

GRAFIKAI FORDULÓ

LEBEDA DÁNIEL
Megtekinthető: 2025. május 12.
Helyszín: MKE – Grafikai Forduló

GRAFIKAI FORDULÓ

Csörgedezés és áradás - a szexualitás fluid olvasatai

A KÉPZŐMŰVÉSZET-ELMÉLET ALAPSZAKOS HALLGATÓK DIPLOMAPROJEKTJE
Időpont: 2025.05.15. 18:00 és 20:00 órai kezdettel
Helyszín: Artus Stúdió, színházterem

Csörgedezés és áradás - a szexualitás fluid olvasatai

Látványtervező Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Megnyitó: 2025.05.12., 16:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem és Aula
Megtekinthető: 2025.05.13– 15.

Látványtervező Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Architectural Heritage (Tanulmánytervek)

FELSMANN TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.05.08., 18.00.
Helyszín: Barabás Villa Galéria
Megtekinthető: 2025.05.9 – 29.

Architectural Heritage (Tanulmánytervek)

Felújítás előtt

ÖTVÖS ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSA A CSONGRÁD GALÉRIÁBAN
Megnyitó: 2025.05.09., 17:00
Helyszín: Csongrád Galéria
Megtekinthető: 2025. 05.09. – 06.07.

Felújítás előtt

Holnapután minden megváltozik / OFF BIENNÁLE

I. Helyszín: Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár - Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
Megtekinthető: 2025.05.08. – 06.13.
II. Helyszín: Magánlakás
Koszorú utca 27.: 2025.05.08. – 06.14.

Holnapután minden megváltozik / OFF BIENNÁLE

Szurcsik József: Szelíd valóság

Megnyitó: 2025.05.07., 18:00
Helyszín: Városháza, Budaörs
Megtekinthető: 2025.05.07 – 11.

Szurcsik József: Szelíd valóság

Diploma 2025 #JövőKÉPZŐ

Május 12-én indul a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak nagy hagyományú diplomakiállítás-sorozata.

Diploma 2025 #JövőKÉPZŐ

Emerging Me: Breaking the Ice

NEMZETKÖZI FESTÉSZETI VERSENY
Pályázati határidő: 2025.05.11.

Emerging Me: Breaking the Ice

KIPAKOLÁS 2025

AZ MKE HALLGATÓINAK ÉV VÉGI SZAKMAI BEMUTATKOZÁSA
Megtekinthető: 2025.05.21 – 06.01.

KIPAKOLÁS 2025

A szecesszió forradalma

Megnyitó: 2025.04.30., 18:00
Helyszín: Szentendrei Képtár
Megtekinthető 2025.05.01 – 08.31.

A szecesszió forradalma

Bukaresti Szobrászati Napok 2025

Megtekinthető: 2025.0426. – 05.11.
Helyszín: Combinatul Fondului Plastic, Bucharest, Romania

Bukaresti Szobrászati Napok 2025

POSZTAMENS 2. RÉSZ

Persona Umbra, Beszélgetés Gaál József Munkácsy-díjas képzőművésszel

POSZTAMENS 2. RÉSZ

PÁLYÁZAT A BELÜGYMINISZTÉRIUM ARCULATÁNAK ÉS LOGÓJÁNAK MEGÚJÍTÁSÁRA

A pályamunka beküldésének határideje: 2025. május 31. 24:00

PÁLYÁZAT A BELÜGYMINISZTÉRIUM ARCULATÁNAK ÉS LOGÓJÁNAK MEGÚJÍTÁSÁRA

HIATUS / Augusztinyi Fruzsina kiállítása

Megnyitó: 2025.04.24., 19:00
Helyszín: Telep Galéria
Megtekinthető: 2025.04.24. – 05.20.

HIATUS / Augusztinyi Fruzsina kiállítása

Pillanatnyi elmék

DEZSŐ TAMÁS ÉS SZABÓ NÓRA KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.04.29., 18:00
Helyszín: Budapest Galéria
Megtekinthető: 2025.04.30. – 07.06.

Pillanatnyi elmék

Álmodni muszáj – Szabó Ádám osztályának kiállítása

Megnyitó: 2025.04.25., 19:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2025.04.25– 05.14.

Álmodni muszáj – Szabó Ádám osztályának kiállítása

MIO DIO

ERŐS APOLKA MUNKÁCSY-DÍJAS SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.04.23., 18:00
Helyszín: Óbudai Társaskör Pincegaléria
Megtekinthető: 2025.04.23 – 05.23.

MIO DIO

Gaál József: Grotta Anthropos

Megnyitó: 2025.04.29., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.04.30 – 05.12.

Gaál József: Grotta Anthropos

Ötvös Zoltán: Mi hát az idő?

Megnyitó: 2025.04.15., 19:00
Helyszín: Neon Galéria (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 17.)
Megtekinthető: 2025.04.16. – 05.10.

Ötvös Zoltán: Mi hát az idő?

Az élet művészete

Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895-1914)
Helyszín: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Megtekinthető: 2025. április 4. – október 5.

Az élet művészete

ERASMUS szakmai gyakorlat (nyári és diploma utáni)

Pályázz Erasmus+ szakmai gyakorlatra és szerezz munkatapasztalatot külföldön, ösztöndíjjal!
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. május 15. déli 12.00

ERASMUS szakmai gyakorlat (nyári és diploma utáni)

Fulbright Ösztöndíjak

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2026-2027-es tanévre az Egyesült Államokba...

Fulbright Ösztöndíjak

JATE-díj alkotópályázat

Beadási határidő: 2025.05.12., 24:00

JATE-díj alkotópályázat

Kőnig Frigyes: Múltbéli arcok

RÉGÉSZETI ARCREKONSTRUKCIÓK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.02.26., 17:00
Helyszín: Tornyai János Múzeum
A kiállítás megtekinthető 2025.02.26. – 09.14.

Kőnig Frigyes: Múltbéli arcok

Installation - Creative Process

HERI WARDONO A LUDWIG ALAPÍTVÁNY VENDÉGPROFESSZORÁNAK KURZUSA

Installation - Creative Process