Magyar Képzőművészeti Egyetem, NAGYELŐADÓ
2019. SZEPTEMBER 27. PÉNTEK

VÉGVÁRI LAJOS születésének 100. évfordulóján a Magyar Képzőművészeti Egyetem e tudományos konferenciával kíván tisztelegni intézményünk professzora emléke előtt. Az előadások első részében a Végvári Lajos által kutatott témák újabb eredményeiről esik szó, második része pedig egyetemünk elméleti-történeti tanszékein folyó jelenlegi tudományos kutatásokról ad képet, ezáltal is megidézve egy olyan kolléga munkásságát, akinek – hozzánk hasonlóan – kutatói munkásságát befolyásolta az egyetem sajátos, kortárs művészeti közege. A konferencia záró eseménye kerekasztal beszélgetés olyan alkotókkal és pályatársakkal, akik jól ismerték Végvári Lajost. A beszélgetés reményeink szerint a tanár-történész személyes alakját is megidézi majd.

VÉGVÁRI LAJOS (1919–2004) művészettörténész
1948–1953 között a Fővárosi Képtár igazgatója volt, majd 1954-től több mint 30 éven át, 1981-ig a Képzőművészeti Főiskola Művészettörténeti Tanszékét vezette és a művészhallgatóknak a modern művészet történetét tanította. Ezt követően 1971-től a miskolci művészeti élet szervezésében is részt vett.

A KONFERENCIA PROGRAMJA

09.00– REGISZTRÁCIÓ

09.30–10.00 Végvári György (Kaposvári Egyetem)
Apám, Végvári Lajos

Végvári Lajos művészettörténeti működése

10.00–10.20 Révész Emese (MKE, Művészettörténeti Tanszék)
Végvári Lajos az MKE Művészettörténeti Tanszékén 1954–1981 között

Végvári Lajos 1954-től 1981-ig, csaknem három évtizeden át tanított a Képzőművészet Főiskola (Egyetem) Művészettörténeti Tanszékén. Ez idő alatt mindvégig a tanszék vezetését is ellátta. 1954-ben a Fővárosi Képtár igazgatói székét cserélte fel a katedrával. Olyan időszakban kezdett el az intézményben tanítani, amikor művészettörténet oktatása ideológiai kérdés volt. Az előadás a fent maradt tantervek és oktatási programok mentén vizsgálja a művészettörténeti oktatás időben változó célkitűzéseit. Kitér arra is, hogy az egyetem sajátos közege, a kortárs művészettel való szoros kapcsolat miként alakította a történész érdeklődési körét és publikációit.

10.20–10.40 Fehér Ildikó (MKE, Művészettörténeti Tanszék)
Giotto vagy Stefano Fiorentino?
A Szépművészeti Múzeum Assisiből származó falképtöredéke a legújabb kutatások tükrében

A Szépművészeti Múzeum itáliai falképgyűjteményének egyik legértékesebb darabja az a női fejet ábrázoló freskó, amely eredetileg Assisiben a San Francesco bazilika alsó templomának a szentélyfalát díszítette.
A képnek az ad különleges jelentőséget, hogy a 14. század első évtizedeiben készült, de mára már elpusztult Gloria Celeste jelenet egyetlen fennmaradt töredéke.
Történeti források alapján a kutatóknak ugyan sikerült rekonstruálni az egykori kompozíciót, azonban a mesterkérdés tekintetében nincs egyetértés: Giotto egyetlen, Itálián kívüli falfreskóját őrzi a Szépművészeti Múzeum, vagy pedig Stefano Fiorentino munkája, akinek a festészetét különösen tisztelték a kortársak, és aki a Villanitól kapott jelző, „a természet majma”, által lett híres a későbbi korok számára is?

10.40–11.00 Jernyei Kiss János (PPKE, Művészettörténeti Tanszék)
Végvári Lajos és Maulbertsch sümegi freskói

Maulbertsch újrafelfedezésében nagy szerepe volt a modern művészeti irányzatoknak. Szertelen, öntörvényű festészete, expresszív formanyelve, merész anyagkezelése nagy hatással volt többek között Kokoschkára, érdeklődést keltett az új mozgalmakkal rokonszenvező művészettörténészekben is. Nem véletlen, hogy Végvári, aki a 19-20. századi festészet kutatója volt, szívesen írt Maulbertsch sümegi együtteséről, a művész legismertebb magyarországi alkotásáról. A Műemlékeink sorozat számára készült ismertetője a rá jellemző retorikával, sajátos hangsúlyokkal igyekszik a maga korának szemlélőjéhez közel hozni a 18. századi falképsorozatot. Az írás a modern művészet tapasztalatán és annak eredetiségés művészetfogalmán nevelkedett történész jellemző megnyilvánulása.

11.00–11.20 Boros Judit (Magyar Nemzeti Galéria)
A hatvanéves „Végvári” és egy kiegészített életmű-katalógus problémái

Munkácsy mindmáig egyetlen és napi szinten használt életmű-katalógusát 1958-ban publikálta Végvári Lajos, a festő monográfiájának kiegészítéseképpen. A festménykatalógus 630, a rajzkatalógus 278 tételt tartalmaz (a rajzok száma ennél nagyobb, van olyan tétel, amely több rajzot foglal magában). A metaadatokkal és az adat közvetlen forrásának megjelölésével ellátott szöveges jegyzéket 254 fekete-fehér képtábla kíséri.
Ebből 210 összesen 410 festmény-reprodukciót tartalmaz, vagyis a lajstromba foglalt képek kétharmadának fotóját (ami igen jelentős szám!), 44 tábla pedig 131 grafikai lap reprodukcióját hozza. Az eltelt évtizedekben a hatalmas anyagnak mindössze néhány tételénél merült fel az eredetiség megkérdőjelezése, ami azért is rendkívül jelentős eredmény mert Végvári Lajos a festmények talán harmadát ismerhette közvetlenül, esetleg színes reprodukciók alapján, a többit vagy fekete-fehér fotón láthatta, vagy csak az adatokat kapta meg. Ugyanakkor azt sem szabad kizárni, hogy a katalógusban lehetnek információhiányból adódó tévedések. Tudjuk, hogy soha egyetlen életmű-katalógus sem zárható le véglegesen; a jegyzéket nem csak kiegészíteni lehet (mint látni fogjuk számos időközben előkerült művel), hanem annak egyes tételeit virtuálisan ki is lehet venni, illetve meg lehet kérdőjelezni. Egy kiegészített, bővebb adatokkal (provenienciával, kiállítási helyekkel, szakirodalommal) és színes reprodukciókkal ellátott életmű-katalógus elkészítése több mint időszerű. Előadásomban az e munka során felmerülő kérdéseket fogom elsorolni, remélve, hogy némelyikre közösen választ is tudunk adni.

11.20–11.40 Szinyei Merse Anna (Magyar Nemzeti Galéria)
Szinyei recepció Végvári Lajos korában és napjainkban, az újabb Szinyei kutatások tükrében.

Az 1955-től évtizedeken át mérvadónak tekintett, több javított kiadást megélt alapműben, A magyarországi művészet történetében Végvári Lajos azt írta a 19. század második felét tárgyaló fejezetében, hogy „Szinyei Merse Pál a magyar festészetnek Munkácsy mellett legnagyobb mestere”. Ez a megállapítás szerepel az 1986-os kiadásban is, minden bizonnyal a szerkesztő és szerzőtársak: Zádor Anna, Genthon István és Németh Lajos egyetértésével. Hasonlóan foglalt állást legtöbb neves elődjük és kortársuk is, szinte a teljes 20. század folyamán. A Majális festője életművének és dokumentumainak 1985-re befejezett, teljességre törekvő munkáimban magam is bátran támaszkodhattam ezekre a véleményekre, ahogyan Végvári tanár úr is tette. Akkoriban akár meg is haragudhattam volna rá, hiszen a Képzőművészeti Kiadónál ugyancsak 1986-ban napvilágot látott Szinyei-albuma még hosszú évekre megakadályozta az én terjedelmes köteteim megjelenését az Akadémiai, illetve a Corvina Kiadónál.
A Tanár úr rendkívül eredeti, rokonszenves egyénisége azonban engem is elvarázsolt és máig tisztelője vagyok, még ha lektoraként nem is tudtam mindenben egyetérteni vele. A „Szurokfenyő” címmel, 2001-ben kiadott, Szinyei fiktív kései szerelméről kitalált regénye már inkább ambivalens érzéssel töltött el, mégis hálás lettem azért, hogy hangulatos leírásaival, ötletes történetszövésével akkor is sikerült a művész összetett egyéniségét és közvetlen környezetét közelebb hozni olvasójához, ha maguknak a leírt eseményeknek olykor semmi köze sem volt a valósághoz. Az életművész Végvári Lajos ugyanis megértő módon, szerethető karakterként állította be az élete során oly sokat szenvedett művészt, és nagyra értékelte nemzetközi mércével is úttörőnek mondható alkotásait, tevékenységét.
Napjaink hangadó művészettörténészeinek állásfoglalása ellenben akár kegyetlennek is mondható Szinyei Merse Pál viszonylatában. Az újabban divatossá vált „Main stream” bűvöletében többnyire a „futottak még” kategóriájába sorolják, és festészettörténeti jelentőségét elhallgatva gyengébb műveinek, valamint érzékeny karakterének hibáit emelik ki. Előadásomban ezeknek a jelenségeknek elemzésére teszek kísérletet.

11.40–12.00 KÉRDÉSEK ÉS SZÜNET

12.00–12.20 Gosztonyi Ferenc (ELTE, Művészettörténeti Intézet)
Végvári Lajos és a Nagybánya-viták az 1950-es években

Az 1950-es évek elejének „haladó hagyományok”-vitájában kulcskérdésként merült fel a Munkácsy vagy Nagybánya dilemma. 1953 nyarára Genthon István és Végvári Lajos kiállítást tervezett a Nagybányai művésztelep alkotásaiból. A tárlatot végül a Népművelési Minisztérium nem engedélyezte, „mert úgy vélte – Végvári emlékező sorait idézve –, hogy Nagybánya még nincs »kiértékelve«”. A kiállítás előkészítésével (és megtiltásával) is összefüggésben, 1953–1954-ben, részben a Szabad Művészet című folyóirat hasábjain, megélénkültek a Nagybányával kapcsolatos művészeti- politikai viták. Ezekben Végvári mellett vagy ellenében a korszak meghatározó művészettörténészei, művészei is részt vettek (csak néhány nevet említve: Aradi Nóra, Bernáth Aurél, Dobai János, Németh Lajos). Előadásomban e vita rétegeit: tétjét és stratégiáit kísérlem meg bemutatni.

12.20–12.40 Mélyi József (MKE, Képzőművészet-elmélet Tanszék)
A realizmus fogalmának átalakulása
- Végvári Lajos és a Munkácsy-recepció

A realizmus fogalmának átalakulása –
A szovjet befolyás és a Munkácsy-recepció 1945 után a sztálini ideológia folyamatos térnyerése volt tapasztalható Magyarországon, s ez a kultúra minden területén éreztette hatását – 1948-tól kezdve kötelező érvénnyel. A szocialista realizmus általánosan érvényes követelményével párhuzamosan az absztrakciót gyakorlatilag hazánkban is betiltották. A hivatalos magyar művészetpolitika olyan elvekre támaszkodott, amelyeknek gyökerei a harmincas évek szovjet kultúrpolitikájához nyúltak vissza – a történeti hátteret gyakran maguk a korabeli magyar kultúrpolitikusok sem ismerhették. Előadásom elsősorban a realizmussal, a szocialista realizmussal kapcsolatos szovjet elképzelések gyökereihez vezet vissza, s megkísérli ezek hatásait kimutatni az ötvenes évekbeli magyarországi Munkácsy-recepcióban.

12.40–13.00 Tóth Károly (Mission Art Galéria)
Kritikai realizmus az alföldi festészetben? – Végvári Lajos 1952-es könyve a szolnoki művészetről

Az előadás arra keresi a választ, hogy Végvári Lajos Szolnoki művészet 1852–1952 könyvének megjelenése óta hogyan változott az 1902-ben alapított szolnoki művésztelepről megítélése, illetve hogyan írták felül az újabb kutatások az 1950-es években használt fogalomrendszert. Az előadás betekintést nyújt abba, hogy Végvári a Fővárosi Képtár igazgatójaként kiadott könyvével és kiállítás rendezéseivel hogy járult hozzá az alföldi festészet fogalmának átértelmezéséhez, illetve a Munkácsy-hagyománnyal és a „kritikai realizmussal” való összefűzéséhez.

13.00–13.20 Pirint Andrea (Herman Ottó Múzeum, Miskolc)
Végvári Lajos és a miskolci gyűjtemények

Végvári Lajos 1971-ben Miskolcra költözött, s miközben további tíz éven át a Magyar Képzőművészeti Főiskola Művészettörténeti Tanszékének vezetője maradt, előbb másodállásban, később nyugdíjasként, a borsodi régió képzőművészeti életének fellendítésén munkálkodott.
Sokrétű tevékenységében különös jelentőséggel bír a miskolci képzőművészeti gyűjteményeket kezelő, gyarapító és bemutató muzeológusi munka. Az előadás fókuszában Végvári Lajos három kollekció (a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteménye, a Miskolci Képtár és a Petró-gyűjtemény) arculatát, sorsát meghatározó áldásos tevékenysége áll.

13.20–14.00 KÉRDÉSEK ÉS SZÜNET

14.00–14.20 Sturcz János (MKE, Művészettörténeti Tanszék)
Gyónástól az önmenedzselésig és a politika „rehumanizációjáig”
A „Borsos Lőrinc Brand” indulása

Borsos Lőrinc gyökeresen új nézőpontot hozott a kortárs magyar képzőművészeti életbe, mindenekelőtt a hatalom legkülönbözőbb formáihoz, a politikához, a pénz- és médiavilághoz, a fogyasztói társadalomhoz és az egyházakhoz való viszonyulásban. Ennek a sajátos szemléletmódnak az alapját a transzcendencia és a spiritualitás újfajta felfogása adja, melyben szétválaszthatatlan egységben áll szent és profán, a jelen hétköznapi valóságáról alkotott tudás és a tágabb perspektívájú, szakrális, keresztény tapasztalat.

14.20–14.40 Lázár Eszter (MKE, Képzőművészet-elméleti Tanszék)
Helyhez kötött mobilitás – művésztelepek és rezidenciaprogramok a kortárs művészeti gyakorlatban

Előadásomban a művésztelep és a művészeti rezidenciaprogramok történeti és jelenkori párhuzamait mutatom be. Témám a Képzőművészet-elmélet Tanszék egyik korábbi szemináriumi alapkutatásából indul ki, amelynek keretében a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tihanyi Művésztelepének történetét, a művészetoktatásban és a hazai kortárs művészetben betöltött szerepét és lehetőségeit vizsgáltuk meg a hallgatókkal. A kortárs művészeti, kurátori és intézményi gyakorlatokkal összefüggésben az intézménytörténeti kutatást a művészeti mobilitás aktuális nemzetközi kontextusaival kapcsolom össze.

14.40–15.00 Fábián Zoltán – Zomborácz Tamás (MKE, Művészettörténeti Tanszék)
Újonnan feltárt festményegyüttes Unisz-anh thébai sziklasírjában (TT 413)
– a restaurálás jelenlegi állapota.

Egyiptomban, a thébai nekropoliszban folytatott magyar ásatások egyik helyszíne az El-Hoha domb, ahol a temetőkörzetek legrégebbi díszített sírjai is találhatók. A domboldalon 14 díszített sír és a közöttü és bennük készített további temetkezőhelyek feltárása folyik 1995. óta minden évben. Ebben a munkában 2007. óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói és immár volt hallgatói is részt vesznek. Unisz-anh sziklasírja az eddig ismert legkorábbi emlék a thébai temetőkben, a késői Óbirodalom korában készítették.
Újonnan feltárt nagyméretű festmény-együttesének tisztítása, restaurálása feltárását követően azonnal megkezdődött, 2019-ben pedig a számos, festménytöredék visszaillesztése is. Az előadás ennek eredményeiről és további feladatairól számol be.

15.00–15.20 Végvári Zsófia (Festményvizsgálati Labor, Budapest)
Munkácsy Mihály festéstechnikája és a „bitüm” kérdése.

A magyar művészettörténetben nincs még egy olyan széles körben ismert festéstechnikai kérdés, mint a Munkácsy festmények sötétedésének problémája. A II. Világháborút követő időszak, bár új technikai kutatási lehetőségeket hozott, mégis, többszöri „nekirugaszkodás” után sem volt egységes képe sem a művészettörténészeknek, sem a restaurátoroknak arról, mi okozza a Munkácsy képek elfeketedését. Az előadás során bemutatom a kutatások eredményeit, valamint részletesen kitérek a bitumen-bitüm anyagok különbségére és fizikai tulajdonságukra a XIX. század végi festészeti
alapanyagok tükrében.

15.30–16.30 KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS

A konferencia zárásaként Végvári Lajoshoz közelálló személyiségek, művészek és a művészettörténész fia elevenítik fel Végvári professzor személyiségét, karakterét, emberi habitusát.

A beszélgetést Feledy Balázs vezeti.

Beszélgetőtársai: Féner Tamás –
Gyémánt László – Máger Ágnes –
Pátzay János – Végvári György

Fotó: Kósa Zoltán