Kurátori praxisok Magyarországon a rendszerváltás után

Kurátori praxisok Magyarországon a rendszerváltás után

Kurátori praxisok Magyarországon a rendszerváltás után

2023. szeptember 14., 18 óra
Mélyi József bevezető előadása, 18 órától
Az esemény helyszíne: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula

Az AICA Magyarország a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központtal együttműködve indítja el programsorozatát, ahol szakmai beszélgetések formájában tárja fel az elmúlt harminc év meghatározó hazai kurátori praxisait. Elképzelésünk szerint az eseménysorozat többek között azért is generálhat szakmai figyelmet, mert olyan kurátori pályaképek és ezekhez kapcsolódó gyakorlatok bemutatására vállalkozik, amelyek aktívan alakították a rendszerváltás utáni időszak hazai kortárs képzőművészeti közegét.

A MODEM az elmúlt másfél évben több projekttel is jelentkezett Budapesten – MODEM Spot néven –, elsősorban különböző pop-up tárlatok, beszélgetések és képzőművészeti egyetemekre járó hallgatóknak szóló workshopok formájában. Ennek a törekvésnek a folytatása az AICA-val való közös beszélgetéssorozat is.

Első alkalommal Mélyi József tart bevezetőelőadást, amelyben felvázolja a '80-as és '90-es évek intézménytörténeti kontextusát, illetve bemutatja az időszak szempontjából meghatározó művészettörténészeket, kurátorokat.

Az események helyszíne: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem
Az előadásról és a beszélgetésekről hangfelvétel készül.

Részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi e-mail címen szeptember 12-ig: don.tamas.milan@modemart.hu

A félév menete:

Szeptember 14.: Mélyi József bevezető előadása, 18 órától
Szeptember 28.: András Edit
Október 12.: Hegyi Dóra
Október 30.: Bencsik Barnabás
November 16.: Páldi Lívia
November 30.: Angel Judit
December 14.: Székely Katalin

RRF projektbemutató rendezvény

Időpont: 2026. január 20. 11:00 - 12:00
Helyszín: MKE Tanácsterme

RRF projektbemutató rendezvény

Nyílt Nap 2026: Vár a Képző!

Légy te is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója!
Időpont: 2026.01.28., 10:00–14:00
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem

Nyílt Nap 2026: Vár a Képző!

Fekete Fény

Beyer Borbála és Nyeskur Jaroszláv Olegovics kiállítása
Megnyitó: 2026.01.17., 18:00
Helyszín: Konnektor Inkubátorház
Megtekinthető: 2026.02.03-ig

Fekete Fény

Kelemen Dénes Lehel: „Minden megvan”

Megnyitó: 2026.01.14.,18:00
Helyszín: Art9 Galéria
Megtekinthető: 2026.01.30-ig

Kelemen Dénes Lehel: „Minden megvan”

Éjjel-nappal megcsodálhatjuk egy hallgató jégszobrát az MKE előtt 

Élő jégszobrászat: 120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. 

Éjjel-nappal megcsodálhatjuk egy hallgató jégszobrát az MKE előtt 

Finisszázs a Beke 80+1. Tükör/képmás c. kiállításon

Időpont: 2026.01.17., 15:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

Finisszázs a Beke 80+1. Tükör/képmás c. kiállításon

Elhunyt Lengyel András (1952-2026)

Megrendülten, mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2026 januárjában elhunyt Lengyel András képzőművész, művészetpedagógus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének docense.

Elhunyt Lengyel András (1952-2026)

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

OM BORI ÉS SZABÓ NÓRA A 2026-OS LUDWIG ALAPÍTVÁNY AACHEN KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEI

A zsűri 2025. december 4-i döntése alapján...

OM BORI ÉS SZABÓ NÓRA A 2026-OS LUDWIG ALAPÍTVÁNY AACHEN KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ NYERTESEI

Intézményi Művészeti Diákköri Műhely

A Magyar Képzőművészeti Egyetem életében mindig kiemelt szerepet töltött be a hallgatók tehetséggondozása.

Intézményi Művészeti Diákköri Műhely

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

A program kiemelt célja az volt, hogy elősegítse a kutatás iránt érdeklődő, illetve a pályázatra készülő hallgatók MDK-munkájának elmélyítését.

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

Reliquiarium – Feledés-testünk

Menasági Péter szobrászművész oktatónk kiállítását ajánljuk
Megnyitó: 2025.12.18., 18:00
Helyszín: Karinthy Szalon
Megtekinthető: 2025.12.18 – 2026.02.06

Reliquiarium – Feledés-testünk

Tempus Közalapítvány pályázatai

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet Collegium Hungaricum és Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjra a 2026/2027-es tanévre.

Tempus Közalapítvány pályázatai

Képzős munkák is megtekinthetők a 4. Budapesti Illusztrációs Fesztiválon

Megnyitó: 2025.12.12., 19:00
Helyszín: Pesti Vigadó
Megtekinthető: 2025.12.13 – 2026.01.16.

Képzős munkák is megtekinthetők a 4. Budapesti Illusztrációs Fesztiválon

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Beke 80+1. Tükör/képmás

Megnyitó: 2025.11.26., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.11.26 – 2026.01.17.

Beke 80+1. Tükör/képmás

„the_print_fest Budapest”

Megnyitó: 2025.11.28., 18:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2025.11.12 – 2026.01.31.

„the_print_fest Budapest”

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Finom illesztések – Golden Repair

Chilf Mária a Ludwig Múzeum kiállításán
Időpont: 2025.10.09., 18.00
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2026.02.22-éig

Finom illesztések – Golden Repair

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására