Kutatás
Kutatás
Személyleírás
Az ORFK egy olyan új oktatási anyagot adott ki, amely a személyleírás problémáival foglalkozik. Ehhez hasonló mű 1971-óta nem jelent meg, s mivel azóta ezen a területen is rendkívüli mértékű volt a technikai fejlődés, így az anyag modernizálása mára már elkerülhetetlenné vált. A digitális formában is elérhető könyv, amely tananyagként is hasznosítható, a személyazonosítás területén jelent előrelépést. Megalkotásában olyan tudományterületeken dolgozó kutatók működtek együtt, mint például a kriminológia, a lingvisztika, a pszichológia vagy az orvostudomány. A műhöz a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszékének oktatói és hallgatói is hozzájárultak. A könyv lapjain a különböző szakterületek eredményei az ő munkájuk nyomán jelennek meg egységes formában. Az illusztrációkat Ángyán Gergő intermedia szakos hallagató és Kőnig Frigyes tanszékvezető készítette. A kötet a Semmelweis Kiadó gondozásában jelent meg.
Arcrekonstrukció
A kutatási program
2009 június eleje óta folyik egy szinte a teljes középkort (a 10. század végétől a 16. század első harmadáig) felölelő falu-temető, valamint egy késő bronzkori település-temető és egy kelta falusias jellegű telep feltárása Fejér megyében, a 62. főút Perkátát elkerülő szakaszának építéséhez kapcsolódóan.1 A bronzkori és kelta leletek mellett, a 13. század végén az Alföldről ide telepített kunok régészeti emlékei miatt Perkáta neve jól ismert a hazai régészet számára. Korábban összegyűjtött okleveles adatok alapján felvethető, hogy az itt előkerült templom a középkori Perkáta Szűz Mária tiszteletére szentelt templomával azonosítható. A templom mellett feltárt temetőrészben a kunok fokozatos kulturális asszimilációja a magyar környezethez kiválóan kimutatható. A középkori temetőkből eddig több mint 5000 elhunyt feltárása történt meg. A lelőhely és a feltárás eredményei kiemelten fontosak a kora középkori magyar történelem, valamint a magyarországi kunok története szempontjából.2
Az ásatást vezető Kovács Loránd Olivér régész azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy működjek közre a feltárás során kirajzolódó, az erődítési árkot áthidaló szerkezet nyomainak értelmezésében. Az árok ívéből kiugró pylonszerű jelenség, valamint a cölöplyukak egy híd, esetleg felvonóhíd létét valószínűsítették. A rekonstrukciós rajzok elkészítéséhez elengedhetetlen helyszíni szemle során szembesülhettem a rendkívül gazdag lelőhely látványával. A löszös talajon jelentkező izgalmas alakzatok - az egykori épületek, sírok, árkok maradványai igencsak felkeltették érdeklődésemet, felcsigázták fantáziámat, így további értelmező rajzok elkészítésére vállalkoztam. Az első látásra kaotikusnak tűnő ásatási terület felmérési rajzai, közeli és légi felvételek, valamint a szakemberekkel folytatott konzultációk révén kezdett kibontakozni a különböző korszakok során kialakult település történetének és látványának vázlatos képe. Tökéletes értelmezés, rekonstrukció létrehozása, mint cél lehetséges és szükséges, azonban ezek megvalósítása a rendelkezésre álló információk mennyisége következtében aligha valósítható meg hibátlanul. A kőben rendkívül szegény vidéken a kőből készült épületek sorsa megpecsételődött használatuk megszűnése után, így a több periódusú templom építőanyagának szerény romjai maradtak az utókorra, néhány talicskányi kő csupán, mivel a többit valószínűleg elhordták és más helyen használták fel. Az alapozási árkok nyomai, a precíz szakmai feltárás révén, mégis lehetővé vált a kőből épített templom különböző építési periódusainak megjelenítése. (A legkorábbi Árpád-kori templom vonatkozásában számos kérdés merül fel, így a rajz az épület nagyságára utalhat csupán.) A többi rajznál is a kutatás jelenlegi stádiumának megfelelően több értelmezést készítettem, mivel az alternatívák megjelenítése is segít az eredmények láthatóvá tételében, és azok továbbgondolásában, értelmezésében.
Az épületek romjai mellett megdöbbentő látványt nyújtott a feltárás alatt álló temető, illetve temetők az akkor mintegy ötezer sír maradványával. A település egykori lakóinak csontvázai már jórészt nyugvóhelyükről kiemelve, az általános gyakorlatnak megfelelően sorszámozva, műanyag ládákban várták további sorsukat.
Koponya alapján készült arcrekonstrukciókat rajzok formájában már készítettem korábban, így eddig megszerzett tapasztalataimat Perkáta egykori lakói arcvonásainak felidézéséhez is igénybe vettem. A magyar régészet területén nem ismeretlen a képzőművészekkel való együttműködés, valamint a képzőművészet eszközeivel történő megjelenítés. Példaként Lacza Márta, Major János munkásságát, Árpás Károly tevékenységét említeném, mint általam leginkább ismerteket. Árpás Károly szobrászművész készítette Magyarországon az első fejrekonstrukciókat. A szobrászat és grafika terén alkotó művész szakmai tapasztalatait anatómiai törvényszerűségekkel, a koponya egyedi jellemzőinek figyelembevételével kombinálta. Az utóbbi évtizedekben kiváló művészi fejrekonstrukciókat készített Kustár Ágnes, aki 1996 óta készít arcrekonstrukciókat, ő szintén folytatott szobrászati tanulmányokat, valamint Skultéty Gyula antropológus-szobrász.
Tekintve, hogy a mai képzőművészek egy jelentős része most is formákkal foglalkozik, formákat eszközként használ, illetve értelmez, a rajz gyakorlatának, „tudományának” oktatása jelenleg is folyik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Le kell szögeznünk, hogy maga a rajzolás nem másolási tevékenység elsősorban, hanem különböző jelenségek, formák megfigyelés és megértés által történő feldolgozását jelenti. Tehát nem elsősorban a „kézügyesség” függvénye, hanem analitikus folyamatok eredményeit jelenti, egyúttal elárulva azt, hogy mennyit és hogyan sikerült megértenie mindezekből magának a rajzolónak.
Az arckoponya alapján készülő rekonstrukciójáról Skultéty Gyula egy helyütt így ír: „Egy arc rekonstruálása nem túl nehéz feladat, az ehhez szükséges alapadatok (életkor, nem, arányok) ugyanis leolvashatók a koponyáról. Elsajátíthatók az anatómiai ismeretek és a munka elméleti és gyakorlati kivitelezése, nehezebb viszont megszerezni a portrékészítéshez való készséget.” 3
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Geometria és Rajz Tanszékén a hallgatók négy szemeszter keretében sajátíthatják, illetve mélyíthetik el anatómiai ismereteiket, amellyel párhuzamosan gyakorolják a vizuális jelenségek két dimenzióra való áttételét, amely egyúttal az adott témára alkotott tudati kép megfogalmazását jelenti.
Az első tucat fejrekonstrukció elkészítése után merült fel bennem az az ötlet, hogy az oktatási anyagot hasznosan egészíthetné ki, ha a hallgatók is megpróbálkoznának arcrekonstrukciókkal. Felhívásunkra számos fiatal jelentkezett, s a három hónapos, konzultációkkal tarkított időszakban véleményem szerint igen figyelemre méltó munkák születtek. A Művészeti Anatómia, Geometria és Rajz Tanszék munkatársai közül Albert Ádám, Csordás Zoltán, Funták Gyula művészkollégáim is bekapcsolódtak a munkába, Kiss Tibor kollégám korrektúrával segítette a hallgatók tevékenységét, továbbá É. Kiss Piroska a Látványtervező Tanszék adjunktusa értékes terveivel gazdagította a programot. A továbbiakban Dr. Ambrus Katalin fogszakorvos csatlakozott a projekthez. A megbeszélések során igyekeztünk választ adni a sok felmerülő kérdésre, amely során számos, a munka színvonalát emelő gondolat, következtetés jött létre. A kezdeményezésre szép számmal jelentkeztek hallgatók, így anatómiai tanulmányaik gazdagítása, elmélyítése vált számukra lehetővé. Útmutatásként saját tapasztalataimat adtam át a hallgatóknak, akik döntő többségükben ennek alapján készítették el munkáikat. A rekonstrukciós rajzok készítése nem csak végeredményeikben volt hasznos, hanem az összetett munkafolyamat elvégzése során fontos ismeretekre, tapasztalatokra tettek szert hallgatóink.
Vajon lehetséges-e hiteles fejrekonstrukciót készíteni? Természetesen ez mindig az adott információk mennyiségétől és minőségétől függ. Jelen esetben „csupán” a koponyák álltak rendelkezésre, s a hozzáférhető szakirodalom, amellyel jelenleg rendelkezünk.4 Ezekből, s tapasztalatainkból következően senki sem gondolhatta, hogy az eredmény százszázalékos lehet, ezért munkánkat inkább kísérletnek tekinthetjük, hozzátéve azt, hogy ennek eredményei is hasznos információkkal szolgálhatnak.
Az elmúlt évtizedben muzeológiai szempontból megnőtt a szakmai információk és eredmények megjelenítésének igénye, amely a múzeumlátogató számára megkönnyíti a kiállított dokumentumok értelmezését. Az utóbbi időben számos fejrekonstrukcióval találkozhattunk. Közülük sok, első látásra is „élethűnek” tűnik. Valóban, a munkák kivitelezése a nézőben azt az érzetet keltheti, hogy az „újrateremtett” egyén szinte megszólal. Ezt a hatást fokozzák az olyan felhasznált anyagok, mint a színes üvegszemek, eredeti haj, s a színezés.5 (Ezek a rendkívül látványos rekonstrukciók valóban hozzásegítenek minket ahhoz, hogy fogalmat alkothassunk a valaha élt személyekről, s joggal feltételezhetjük, hogy hasonlóan nézhettek ki.) Azonban meg kell említenünk, hogy még a mechanikus leképzési módok használata során is tapasztalhatjuk, hogy a rólunk készülő képek közt is találunk olyat, amelyik szerintünk nem hasonlít ránk. Az élő ember tekintetéből, arca apró rezdüléseinek összességéből áll össze a portré, amelyet mindenki kicsit másként lát. A koponyák tanulmányozása önmagában nemigen árulja el a hajdan élt ember testsúlyát, egyéni mimikáját, hajviseletét.
Napjainkban számítógépes programokat is eredményesen használnak arcrekonstrukciók készítéséhez, sokban segítve a bűnügyi orvos szakértők munkáját „ismeretlen” személyek személyazonosságának meghatározásában, azonban itt is a rendelkezésre álló információk mennyiségétől és a program minőségétől függ az eredmény. Ezek alkalmazásához komoly technikai apparátus és bőséges anyagi források szükségesek. Korunk technikai segédeszközei sokban segítik a rekonstrukciós folyamatot, azonban ezek eredményes alkalmazásához nagyban hozzájárulhat a megszerzett képzőművészeti tudás. Korunk egyik legismertebb szakembere Richard Neave, a Manchesteri Egyetem orvosi fakultásának munkatársa, aki munkájához igénybe veszi korunk legfejlettebb technikai eszköztárát, ő is több évet töltött művészeti iskolákban.
Az arcrekonstrukció elkészítésének első fázisaként több nézőpontból készült tanulmányok megrajzolását tartottam a legcélszerűbbnek. Természetesen a legnagyobb pontosságra törekedtem, ezért több esetben fotókat is felhasználtam. A fotózás során komoly figyelmet kellett fordítani arra, hogy a felvételek torzításmentesek legyenek. (Evvel a problémával a szoborrekonstrukciónál nem találkozhatunk, hiszen itt az eredeti koponyáról készült öntvényt használják elsősorban alapként.) A több nézetből készült rajzolás során számos megfigyelést végezhettem, amelyek rajzi megoldása során bővültek ismereteim a valaha élt személyről, mivel a koponya jellegzetességei határozzák meg az élő arc karakterét. A több órán át tartó folyamat révén kirajzolódtak a régi sérülések, anomáliák, rendellenességek lenyomatai, formái.
Következő lépésként a koponyarajzra vetítettem az arc izomrendszerét, figyelembe véve a koponya különböző helyein található lágyrészek átlagos vastagságát, amelyek a valaha élt személy csontszerkezetével , nemével vannak összefüggésben. Ezt követően az arc porcos részét rajzoltam meg. Befejezésképpen az így készült „röntgenszerű” rajz alapulvételével formáltam meg a fejet. A valaha élt személy tápláltsági fokáról, hajzatának jellegéről nem álltak rendelkezésre adatok, így ezekre nem igen helyeztem nagyobb hangsúlyt. A hajdan élt perkátai emberekről tudomásom szerint nem állnak rendelkezésre ábrázolások, csak a korból fennmaradt képzőművészeti alkotások segítségével alakítható ki egy hozzávetőleges kép. Ebből következően csak a szőrzet nélküli fejek, sziluettek azok az ábrák, amelyekért szakmai garancia vállalható.
A rajzok nemcsak felidézni igyekeztek a hajdan élt embertársainkat, hanem a velük folytatott különös párbeszéd egy sajátos tiszteletadásként is felfogható, hiszen a kutatás megzavarta „örök álmukat”. A nagy sietséggel lebonyolított program célja nemcsak kísérlet volt, hanem példa a művészeti kutatás egyik lehetséges módjára, valamint a figyelem felkeltése a régészek folyamatosan művelt területére, amelynek eredményeiből sajnálatosan kevés épül be a köztudatba. Tekintettel arra, hogy egy régészeti feltárás feldolgozása és publikálása meglehetősen hosszú folyamat, ezen nem is csodálkozhatunk. Az emberi tevékenység során szinte minden nap újabb és újabb régészeti jelenséggel találkozhatunk, s emiatt egy újabb eredmény gyakran elhomályosíthatja az őt megelőzőt. Azért készült e kiadvány, hogy most ez ne fordulhasson elő.
Prof. Kőnig Frigyes dr. habil
Jegyzetek:
1/ A feltárást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZRt. felkérésére a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat végezte 2010. július 31-ig, azt követően a Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Örökségvédelmi Központja, mint jogutód vette át a feltárást, amely 2011. augusztusában zárult.
2/ Kovács Loránd Olivér szíves tájékoztatása
3/ Skultéty Gyula: Arcrekonstrukciók, Rubicon, 2009/3 10.
4/ Kiszely István: Sírok, csontok, emberek
Kustár Ágnes – Árpás Károly: Batthyány Erzsébet grófnő arcrekonstrukciója, Körmend-Szombathely 2006., szerk.: Nagy Zoltán, 249-256. o.
5/ Ian Wilson: A múlt híres halottai, Gold Book é.n., (eredeti kiadás: Past Lives, 2001, Cassell and Co.