Diploma
Festő szak, 2026
Béres Maja: Bless Her
batik, textilfesték, hipó, pigmentpor, 1.: 100 × 100 × 3,5 cm; 2.: 100 × 100 × 3,5 cm; 3.: 100 × 100 × 3,5 cm; 4.: 100 × 100 × 3,5 cm
A dolgozat ökofeminista keretben vizsgálja a kora újkori boszorkányüldözéseket, bemutatva, hogyan kapcsolódik össze a női test, a gyógyítói tudás és a természet elleni támadás a patriarchális‑kapitalista rend kialakulásával. A történeti elemzés mellett feltárja a modern reproduktív jogi korlátozások, a női autonómia gyengítése és a test feletti intézményi kontroll folytonosságait.
Csontos Orsolya: Átjárók
kerámia, vegyes technika, változó méret
A diplomamunkám kisméretű kerámiaplasztikák installációja. Ezek olyan formai kísérletek, melyekben testrészek, főleg kezek átjárókkal, kapukkal kerülnek asszociatív viszonyba. Ez tükrözi a fő fókuszt a kutatómunkámban, mely szerint a test köztes szerepe meghatározó az alkotásban, így több szempontból hat a műtárgyakra, és azok többféleképpen reflektálnak a testiségre, melyből erednek. Az emberi reproduktivitás aspektusai ilyen formában, átvitt értelemben vannak jelen az alkotói folyamatban.
Csontos Orsolya: Átjárók
Fábián Dániel: cím nélkül
vászon, akril, falmatrica, 210 × 250 cm
A transzparencia illúzióját vizsgálom festészeti és digitális megközelítések összehasonlításán keresztül, különös tekintettel a daylight fluoreszcens pigmentek lazúros alkalmazására. A kutatás lényege, hogy kísérleti színatlasz készül, amely reprodukálható lépésekkel dokumentálja az alapszínek és neonlazúrok kölcsönhatását, és bemutatja, hogyan teremthető meg tervezetten az optikai áttetszőség érzete. A munkák négy izolált képen mutatják be az alapszín– lazúr párosok hatását, kísérleti és elméleti reflexióval a pigmentek viselkedéséről.
Hajna Luca: Tájtanulmányok
olaj, vászon, 155 × 200 × 4 cm
A mű a National Geographic Klímagondok – Túlélőkalauz című, 2015-ös (XIII/11.) kiadványának oldalai és oldalairól készült fóliarajzok egymásra vetítése és redukált színvilágú egymásra rétegzése a vásznon. Célja az antropocén természetkép és a hagyományos európai tájszemlélet kapcsolatának, vizsgálati lehetőségeinek felvetése a koncepción keresztül.
Horniák Julián: Bodies in the In-Between
olaj, vászon, festményegyüttes installált mérete: kb. 200 cm × 450 cm × 1,7 cm
Diplomamunkám központi eleme a test. A testtel való munkám végigkísérte az elmúlt hat évemet, azonban ez a mű számomra nem egy folyamat lezárását, hanem e téma tudatos feldolgozásának kezdetét jelenti. Festményeim a transzneműség művészeti és társadalmi reprezentációjára, illetve annak hiányára reflektálnak. Munkáimban transznemű személyek – köztük saját magam – portréit és testét ábrázolom. A referenciákhoz online felhívás útján kerestem modelleket. Célom volt az, hogy az ábrázolt személyek maguk határozhassák meg, testük mely aspektusai jelennek meg a képeken. A helyenként halvány tónusokkal, illetve redukált festői gesztusokkal megfestett, háttérbe olvadó alakok a láthatóság és az elrejtettség határmezsgyéjén helyezkednek el.
Horniák Julián: Bodies in the In-Between
Horváth Judit: A végtelen ajtókból kettő
vegyes technika, vászon, teljes méret: 240 × 420 cm (három vászonból álló, egy egységként kezelt mű, részek mérete: 240 × 120 cm, 240 × 180 cm, 240 × 120 cm)
Szakdolgozatom és diplomamunkám az egyéni szimbólumok és szimbólumrendszerek kérdéskörét járja körül, elsősorban irodalmi és képzőművészeti példák vizsgálata által. Ezek amellett, hogy az egyén identitásának részeit tükrözik, kollektíven vizsgálva és más alkotók egyéni szimbólumrendszereivel összevetve olyan kapcsolódási pontokat tárnak fel, amelyek az adott korszellem egy aspektusát körvonalazzák. Mindezt a képzelet és a valóság határainak elmosódása, az álmok és mesék világának nyelvén keresztül, a művészet alternatíváit szemlélve teszem.
Kerese Zsolt Milán: cím nélkül
olajfesték, vegyes technika, vászon, 240 cm × 750 cm × 5 cm
Diplomamunkám tíz kisebb festményből áll, amelyek nem naturalista módon, hanem absztrahált, torlódó, groteszk formákban közelítik meg a halál és az erőszak témáját.
Kiss Kincső: Holding
horgolás, kövek, textil, printek, változó méret (kb. 350 × 250 cm alapterület), printek: 4–6 db A/3
A Holding egy játékos, immerzív térinstalláció. A középpontban a gondoskodás élményei állnak. Ezek az ember és az anyag közötti viszonyban, az alkotási folyamatban és az interakció során létrejövő szomatikus érzékelésben jelennek meg. A térben különböző méretű és tömegű, körbehorgolt kövek hevernek, amelyeket a látogató felemelhet, a kezében tarthat vagy a testére helyezhet. A horgolás puha, tartó struktúrája nem elfedi a kő tömegét és keménységét, hanem a testen keresztül teszi érzékelhetővé. A kő metaforikus életre hívását a fonallal létrehozott organikus forma adja, amely egy bőrszerű érzékelő mezőt hoz létre. Ez a réteg kapcsolódási felületként működik a néző és az anyag között. A mű puszta vizuális befogadáson túl taktilis és kontemplatív tapasztalatra invitálja a befogadót.
Koleszár Klaudia: finalfinalbosscat.jpeg, finalfinalbosscat2.jpeg
olaj, vászon, 2 db 180 × 300 cm
Diplomamunkámban két macska torzul el, fokozatosan közelítve a felismerhetetlenség szélső értékeihez. A macskaábrázolás posztinternet lehetőségeit vizualizálom, miközben a jószágok valójában csak ürügyként szolgálnak arra, hogy a .jpeg szegényes matériájának fizikai és digitális bomlása kerülhessen a középpontba. A „cukizmusban” rejlő látens horror itt találkozik az uncanny (különös, kísérteties) esztétikájával: a néző számára ismerős, otthonos kedvenc a digitális roncsolódás során idegen, zavarba ejtő entitássá lényegül át. A liquify effektek nem csupán technikai hibák, hanem a hálózati lét mulandóságának mementói. Végül a kép már nem a macskáról, hanem saját technológiai korlátairól beszél, ahol az imádnivaló és a viszolyogtató közötti határvonal ugyanolyan képlékennyé válik, mint a tömörítési algoritmusok által komponált látvány.
Kristály Kincső: Double refraction
olaj, vászon, 2 db 200 × 157 × 3 cm
Munkám középpontjában a bőr és az identitás viszonya áll mint a belső és a külső én határfelülete. Diplomamunkám két 200 × 157 centiméter méretű olajfestményből áll, az egyik a test felszínének fragmentált, részletezett ábrázolása, a másik ugyanennek a tükörképe, amelyben a belső én és a külvilág viszonya, valamint az önreflexió és az árnyoldal jelenik meg. A bőr a festményeimen nemcsak fizikai felület, hanem az érzelmek, tapasztalatok és transzgenerációs lenyomatok hordozója, amely egyszerre sebezhető és védelmező. A tükörképek és a doppelganger motívuma révén azt vizsgálom, hogyan találkozik a belső valóság a külvilág elvárásaival, s miként formálja a test és az identitás határát a tapasztalat.
László Mirjam: Fény-árnyék játék
vegyes technika, 200 × 250 cm
Diplomamunkám hét, azonos méretű, 90 × 80 centiméteres fehér vászonból áll, amelyek közül hat felületén akrillal festett, halovány növényi árnyékok jelennek meg, a hetedik vászon pedig üres marad. A festmények nagyon lágyak, letisztultak és visszafogottak. Ezek a szépség és az ártatlanság fogalmához kapcsolódnak. Ugyanakkor ez a „szépség” gyanússá is válhat: a tisztaság és egyszerűség mögött egy manipulált vizuális helyzet rejlik. Ugyanis az ideális esetben gyéren megvilágított térben elhelyezett, drótból és textilből készült növényformák megvilágításával azok árnyékai vetülnek a vásznakra és a falra, amelyek megtévesztően hasonlítanak a hat vásznon látható festett árnyékokhoz. A néző így nehezen tudja eldönteni, hogy melyik a festett és melyik a térplasztika vetülete.
László Mirjam: Fény-árnyék játék
Lentovits Laura: Égből a földre hívott forma
vegyes technika (installáció), 10 × 200 × 200 cm
225 gézből és sárból készült elem helyezkedik el egymás mellett a térben, szabályos sorokban. A négyzet egyik sarkát a sárból készült kockák birtokolják egészen addig, míg a szemközti sarokhoz közeledve fokozatosan a gézből készült testek válnak uralkodóvá, ezáltal nyitva az égi szféra felé. Alkotásom elemei a geometriai forma tökéletesebb, valamint tökéletlenebb megragadásával az égi világból hívott energiáknak szeretnének engedelmeskedni, miközben az anyag visszahúzza, köztes, átmeneti létállapotban tartja őket. Célom, hogy olyan középpontot teremtsek, melyben a létsíkok közötti átmenet lehetősége megnyílik, és a világban uralkodó univerzális rend megnyilvánul, a számok tekintetében, illetve az anyagok harmóniájában egyaránt. A 225 olyan értelemben tökéletes szám, hogy a 15 négyzete, ezenkívül felírható két másik négyzetszám, a 9 és a 12 négyzetének összegeként is. Ez a két érték határozza meg, hogy diplomamunkám alkotóelemei milyen arányban készültek gézből, illetve sárból.
Lentovits Laura: Égből a földre hívott forma
Mihályi Bálint: Ontikus tehetetlenség
műgyanta, 3D nyomtatás, ragasztó, akril, vásznon, tárgy: 63 × 40 × 31 cm, festmények: 116 × 53 cm, 115 × 47 cm, 90,6 × 50,8 cm
A két egységre bontható installáció egy tárgyból, illetve az ahhoz tartozó festményekből áll. A művek alapját a testemről készített fotogrammetrikus 3D szken adja, ami az alacsony felbontás, illetve a nem túl részletes formaképzés nyomán pontatlan alakot és egy ahhoz tartozó textúrát, színtérképet hoz létre. Előbbit átalakítottam, hogy az egyes testrészletek kiterített lenyomatai logikusan kövessék egymást. Az így összerendezett textúrarészletek adják festményeim alapját, amelyeket formázott vászonra készítettem el. A tárgy esetében a szkennelt formát kiegészítettem egy háromszögekből álló struktúrával, amely burokként borítja be a test nagy részét. Az egyes háromszögek látható felszínének geometriája az átalakított textúra tónusértékei mentén kerülnek térbe, a sötétebb részletek mélyebbre, a világosabbak pedig magasabbra tolódnak el. Mindezt darabokra bontva nyomtattam ki műgyantás 3D nyomtatóval, majd összeillesztettem.
Mohácsi Luca: π
akvarell, selyemmuszlin, üveg, 1000 × 150 cm
A diplomamunka egy 10 méter hosszú, festészeti eszközökkel operáló selyeminstalláció. Az alkotást a lisszaboni Erasmus-ösztöndíj során megfigyelt utcai textíliák és a fényáteresztő függönyök inspirálták, amelyek az intim belső terek és a külvilág közötti határfelületként működnek. Bár a mű mérete monumentális, a technikai megoldás – a selyemmuszlin használata és a háromszínű színátmenet – megőrzi a légiességét. Ez a letisztultság segít abban, hogy a néző ne a részletekre, hanem a puszta jelenlétre figyeljen. Az installáció szerves része az egyetemi aula, ahol a mű interakcióba lép a fényviszonyokkal és a légáramlatokkal. Az alkotói attitűd alapkövét a meditatív, monoton munkafolyamat és a lassú figyelem képezi.
Móré Réka Sára: Crescendo
olaj, akril, vászon, 3 db 59 × 89 cm, 150 × 200 cm, 145 × 186 cm, 48 × 56 cm
A vörös képek első pillantásra monokrómnak tűnhetnek, de a figyelmes szem finom árnyalati különbségeket, szinte elrejtett formákat fedezhet fel rajta. Ez a vizuális tapasztalat a látásról való gondolkodásra késztet, s mintha a nézői tudatban formálódna meg a kép igazi tartalma. Ebben az értelemben a vászon nem tárgyként, hanem tükörként működik: nem ott van a mű, hanem a néző jelenléte hívja elő. A nézőt a jelenbe, egy olyan térbe helyezi, ahol alárendelt szerepbe kerül a látvánnyal, és ezáltal csatornává válik a kép és az észlelés között.
Móré Réka Sára: Crescendo
Nándori Judit: 913
fapác, tinta, akvarell, papír, 150 × 360 cm
A kép alapgondolatát egy bizonyos nagy terítékű vadászat adta, amely alkalmával keltetett fácánokat lőttek. Ez olyan gyakorlat, amikor tenyésztett fácánokat engednek a vadászterületre, amelyeket a fizető vendégek lőnek ki. A munkán a tustollal és ecsettel egyenként megrajzolt 913 fácán egy felrácsozott felületen szaladgál. A négyzetrácsok több irányból érzékeltetik az emberi beavatkozást, kezdve a fácánok világra jöttével, kik életük egy részét hálóval és kerítéssel zárt területeken élik, majd sokszor mezőgazdasági területre, egyenes vonalak mentén felszántott, bevetett, felparcellázott földekre engedik ki őket. A rácsozás formája a hajtók és puskások által felvett alakzatokat idézik, alul-felül az egyenes vonalú, oldalt pedig a félköríves felállást. A rácsok utalnak még a vadászat végén készülő terítékre, ahol szabályos alakzatba pakolják az elejtett vadakat. A geometrikus forma merevsége és a fácánok egyedisége szembeállítja az emberi rendszereket az organikussal.
Nándori Judit: 913
Petrik Máté Benedek: Mivel játszol?; Thermidor; Fogadó két kapuval
vegyes technika, olaj, akril, festékszóró, filctoll, tinta, 160 × 200 cm, 160 × 200 cm, 220 × 250 cm
A három nagy méretű képből álló sorozattal a huszadik századra kialakult tömegkultúra és iparosodás hatására megváltozó tömegkompozíciók, tömegjelenetek és csoportportrék új világából vett inspirációkkal megtámogatva a tömegre mint festészetbeli jelenségre reflektálok.
Petrik Máté Benedek: Mivel játszol?; Thermidor; Fogadó két kapuval
Sándor Jetta: Needs Space
fa, vászonra nemezelt kutyaszőr, változó, panelenként 60 × 159 cm
A Needs Space kiindulópontja a kutyákkal való együttélés tapasztalata mint olyan kapcsolati helyzet, ahol a nem nyelvi kommunikáció, az érintés és a közelség kerül előtérbe. Az installáció az intimitás és a távolságtartás határát vizsgálja. A kutyaszőrrel borított paraván egyszerre vonzó és taszító. A puha, eleven felület hívogató kíváncsiságot kelt, ugyanakkor a közelsége és a levegőben szálló szőr jelenléte taszító jelleget kölcsönözhet. A paraván átmeneti teret teremt a privát és a publikus között. Ezt a két állapotot nem szeparálja tejesen, de az átjárás nem akadálytalan. Az, hogy a néző hogyan viszonyul ehhez a térhez, a mű működésének részét képezi. A paraván mögött olvasható, kutyaszőrrel írt NEEDS SPACE felirat nem egyértelmű, kire vonatkozik. Igaz lehet a nézőre, az installációra vagy arra, akinek a tér biztonságot ad. A közelség határának pontos helyzetére választ nem ad az installáció, csupán egy helyzetet teremt, amelyben ez a kérdés személyes tapasztalattá válik.
Szabó Ádám: Fényes a jövőm
akril, vászon, 2 db 150 cm × 110 cm × 2,5 cm; 1 db 150 cm × 155 cm × 2,5 cm
Diplomamunkám egy akrilfestmény, amely a 17. századi vanitas csendéletek hagyományát ütközteti a késő kapitalista fogyasztói kultúrával. A klasszikus oltárképek szakrális formátumát kisajátítva a kompozíció középpontjába egy sajtburger, az oldalszárnyakra pedig sült krumpli és kóla kerül mint a brandvallás profán „szentháromsága”. A mű a „low-poly” (poligonális) esztétikát a festészet klasszikus médiumába emeli át, reflektálva a reklámok hiperreális, steril tökéletességére. A képen elrejtett apró vanitasszimbólumok, egy légy, egy pókháló és egy vérszerű ketchupfolt, megtörik a marketing örök frissességének illúzióját, szembesítve a nézőt a biológiai mulandóság realitásával. A festmény a „fast food” felületes, reaktív vizuális fogyasztása és a „slow painting” elmélyült befogadása közötti feszültségre épít, a populáris kódokkal azonnal behúzza a nézőt, majd a hibák beemelésével kritikai szemlélődésre készteti a modern bálványok kiüresedése kapcsán.
Szabó Ádám: Fényes a jövőm
Szalontai Csenge: Múzeumi terepmunka
akril, szén, filc, ceruza, papír, vászon, 250 × 300 cm
A kortárs múzeumi struktúra egyik legkevésbé vizsgált szereplőjét, a teremfelügyelő-hallgatót mutatom be egy sajátos, kettős szerepvállaláson keresztül. Azt az állapotot elemzem, amelyben a megfigyelői jelenlét és az alkotói attitűd párhuzamosan van jelen. A kutatás egy személyes tapasztalatból, egy fokozatosan kibontakozó, mára lezárult „beépülési folyamatból” indul ki: nyolc hónapon keresztül dolgoztam teremőrként egy kortárs múzeumban. A diplomamunkám egy olyan műtárgyegyüttes, amely egy nagy önarcképből és több kisebb festményből, rajzból áll össze. A munka központi eleme egy 150 × 200 centiméter méretű vászonkép, amellyel a kutatás gondolatiságát és a helyenként kényszerű önreflexiót kívánom kifejezni. A központi festmény mellett vázlatok, rajzok és szöveges naplóbejegyzések is helyet kapnak az installációban. Célom egy olyan átfogó munka létrehozása volt, amelyben a nyolc hónapos periódust vizuálisan rögzítem.
Szalontai Csenge: Múzeumi terepmunka
Szilágyi Barnabás: Gondolom, temetünk!
olaj, vászon, 200 × 290 cm
Festészeti munkáim középpontjában a táj mint mentális konstrukció áll. Nem a természet ábrázolása érdekel, hanem azok a belső terek, amelyek az emlékezet, a vágy, a hiány és a bizonytalanság rétegeiből épülnek fel. A képeimben megjelenő tájak nem topografikus helyek, hanem instabil, határ nélküli mezők, ahol a természeti formák, fák, növényi struktúrák, horizontok elveszítik eredeti funkciójukat, és pszichikus jelekké alakulnak. A kert, majd később az út és végül a Tartarosz fogalma mentén egy olyan belső táj bontakozik ki, amely egyszerre hordozza a menedék és a bomlás tapasztalatát. Ezekben a terekben a rom, a nemhely és a senki földje nem pusztán motívumok, hanem szervező elvek: az átmenetiségnek, a sodródásnak és az identitás feloldódásának vizuális formái. A gyakran visszatérő pálmafamotívum a trópusi idill kollektív képzetét idézi meg, ironikusan elmozdítva azt a hamis ígéretek és az elérhetetlen vágy tere felé.
