Elhunyt Kis-Tóth Ferenc, a Képző egykori művésztanára

Elhunyt Kis-Tóth Ferenc, a Képző egykori művésztanára

Elhunyt Kis-Tóth Ferenc, a Képző egykori művésztanára

2026. április 30-án elhunyt Kis-Tóth Ferenc (1949. június 14.), Munkácsy Mihály- és Kortárs-díjas festőművész. 1980-ban diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Sváby Lajos növendékeként. 1982-85 között Derkovits-ösztöndíjas volt.
1980 és 1984 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagja volt, valamint a szentendrei Pentaton Csoport alapító tagja.
1986 és 1992 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola Festő Tanszékének tanársegédjeként dolgozott, majd 1993-tól 2012-ig az Egyetem művésztanára volt. 2012-től 2017-es nyugdíjazásáig a Festő Tanszék Murális Műhelyének óraadó tanáraként tevékenykedett.

Novotny Tihamér művészeti író, szerkesztő így emlékezik meg róla Facebook-posztjában:

“Öntudatának légy hű magadhoz szálazású gyökereit éppúgy eredeztette a kulturális kereszténység nemzeti Képes krónikájából, Pléhkrisztusaiból, mint Vörösmarty Mihály vagy József Attila verseiből, mely utóbbiak közül sokat kívülről tudott. Vizuális előretekintése a markáns, leegyszerűsítő formanyelv, a merész tárgyias anyaghasználat és a költői képzettársítás emblematikus szentháromságában gyökerezik. Plextollal kevert színes homokmasszákból, fém-applikációkból, talált tárgyakból, anyagokból festett–épített–szerkesztett képelemeit gyakran rendezte-szervezte bejárható labirintusokká. Életének utolsó színterén – Garán – második feleségével, Megyer Márta képzőművésszel saját munkáikból létrehoztak egy unikális múzeumot, gyűjteményes házat lakóterükből, s annak minden melléképületéből. Kis-Tóth Ferenc egyszerre primordiális és ultramodern életműve, alkotói lábnyoma csak úgy tűnik el a történelemből, mint a Garára vezető kerékpárút martjába vésett-faragott nomád frízének bennünk élő utóképe: az eredetit hóval lepi be a tél, eltörli az eső és a szél, de annak mindig felettünk lebegő szellemi felhője időtlen időkig sugározza, ontja jeleit, üzeneteit.”

BODY FARM III. (A hagyaték) címmel nyílik Győrffy László kiállítása

Megnyitó: 2026.05.14., 18:00
Helyszín: art quarter budapest – Attic
Megtekinthető: 2026.05.15 – 06.06.

BODY FARM III. (A hagyaték) címmel nyílik Győrffy László kiállítása

Elhunyt Kis-Tóth Ferenc, a Képző egykori művésztanára

2026. április 30-án elhunyt Kis-Tóth Ferenc (1949. június 14.), Munkácsy Mihály- és Kortárs-díjas festőművész.

Elhunyt Kis-Tóth Ferenc, a Képző egykori művésztanára

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2026.03.05– 18.

AURA FARMING címmel nyílik kiállítása a Győrffy László-osztálynak

Búcsúzunk Maurer Dórától

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Maurer Dóra Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, intézményünk professor emeritája 2026. február 14-én hajnalban, életének 89. évében elhunyt.

Búcsúzunk Maurer Dórától

Nincs térerő címmel nyílik Ötvös Zoltán kiállítása

Megnyitó: 2026.02.06., 18:00
Helyszín: Óbudai Társaskör Pincegaléria
Megtekinthető: 2026.02.06 – 03.06.

Nincs térerő címmel nyílik Ötvös Zoltán kiállítása

Radák Eszter: Elmúlt már végre a vasárnap?

Megnyitó: 2025.09.04., 17:00
Helyszín: Virág Judit Galéria
Megtekinthető: 2025.09.04-25.
Tárlatvezetés: 2025.09.17., 17:00

Radák Eszter: Elmúlt már végre a vasárnap?

Festőművész Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Védések:
1. hét: 2025.05.21., 9:00
2. hét: 2025.05.28., 9:00

Festőművész Diploma 2025 # JövőKÉPZŐ

Felújítás előtt

ÖTVÖS ZOLTÁN KIÁLLÍTÁSA A CSONGRÁD GALÉRIÁBAN
Megnyitó: 2025.05.09., 17:00
Helyszín: Csongrád Galéria
Megtekinthető: 2025. 05.09. – 06.07.

Felújítás előtt

Ötvös Zoltán: Mi hát az idő?

Megnyitó: 2025.04.15., 19:00
Helyszín: Neon Galéria (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 17.)
Megtekinthető: 2025.04.16. – 05.10.

Ötvös Zoltán: Mi hát az idő?

Természet és eszmény – a festészet (hó)napja

Megnyitó: 2024.10.16., 18:00
Helyszín: Bakáts Bunker
Megtekinthető: 2024.10.17 – 11.08.

Természet és eszmény – a festészet (hó)napja

Face2Face

Gaál József, Szurcsik József, Ulrich Gábor, Verebes György közös kiállítása
Megnyitó: 2024.10.05., 16.00
Helyszín: Tessedik Sámuel Múzeum
Megtekinthető: 2024.10.06 – 11.09.

Face2Face

Kategóriák. A besorolás deficitje

Szabó Attila DLA kiállítása
Megnyitó: 2024.10.05., 18:15
Helyszín: Nyíregyházi Városi Galéria
Megtekinthető: 2024.10.06 – 11.02.

Kategóriák. A besorolás deficitje

Kósa János: Rajzok és festmények 

Megnyitó: 2024.09.13. 17:00
Helyszín: Csongrád Galéria
Megtekinthető: 2024.09.13– 28.

Kósa János: Rajzok és festmények 

Festőművész Diploma 2024 # JövőKÉPZŐ

Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető:
1. hét – 2024. május 21-23. 
2. hét – 2024. május 28-30. 

Festőművész Diploma 2024 # JövőKÉPZŐ

ALVÓ ÜNNEP – Chilf Mária

Megnyitó: 2024.05.15. 18:00
Helyszín: VILTIN Galéria
Megtekinthető: 2024.05.15. – 06.15.

ALVÓ ÜNNEP – Chilf Mária

Amíg a beton lebomlik

Megnyitó: 2024.04.30. 18:30
Helyszín: FKSE
Megtekinthető: 2024. 05.01–08.

Amíg a beton lebomlik

Közelről távolról

Megnyitó: 2024.04.30. 18:00
Helyszín: FKSE
Megtekinthető: 2024. 05.01–03.

Közelről távolról

Figyeljük Sanyikát!

A Kósa osztály kiállítása
Megnyitó: 2024.02.21., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.02.22. – 03.06.

Figyeljük Sanyikát!

Tudtam én – Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Kósa János osztálya hallgatóinak műveiből

Helyszín: Godot Galéria
Megtekinthető: 2023. december 20-ig

Tudtam én – Válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Kósa János osztálya hallgatóinak műveiből

mŸṭ⁰pīª – a Győrffy osztály csoportos kiállítása

Megnyitó: 2023. 11. 09., 20:00
Helyszín: MKE Profil Galéria
Megtekinthető: 2023. 11. 10– 25.

mŸṭ⁰pīª – a Győrffy osztály csoportos kiállítása