30+ Művészetpedagógiai kiadványbemutató

30+ Művészetpedagógiai kiadványbemutató

30+ Művészetpedagógiai kiadványbemutató

A MODEM 2019-ben indított kísérleti művészetpedagógiai projektje, amely a rendszerváltás óta eltelt időszak magyar kortárs művészeti világát mutatja be különleges módon, idén ősszel a végéhez ért. A projekt záróakkordjaként 2022. október és 2023. március között volt látható Debrecenben a tárlat, amely után elkészült a 30+ Kísérleti művészetpedagógiai projekt katalógusa is. A projekt alakítói és a tárlat kurátorai Don Tamás, Mélyi József és Szabics Ágnes voltak.
A debreceni katalógusbemutató után, ahol az online elérhető kiadványt mutatták be, Budapesten már kézbe is vehették a 200 példányban megjelent kötetet az érdeklődök, mely a remények szerint hasznos és keresett kézikönyv lesz a vizuális művészetet oktató tanárok számára.
A Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében rendezett kötetbemutatón 2023. november 21-én Orosz Csaba, az MKE oktatási rektorhelyettese beszélgetett a 30+ kísérleti művészetpedagógiai projekt és kiállítás kurátoraival.
A több mint három évig zajló projekt célja az volt, hogy elsősorban a középiskolásokat ismertesse meg az elmúlt három évtized magyar képzőművészetével. A kurátorok az 1989 és 2020 közötti időszak minden évéből kiválasztottak egy-egy hazai művésztől egy-egy műalkotást, melyekről a korszakkal foglalkozó művészettörténészek és elméleti szakemberek – egy múzeumpedagógusokkal és középiskolai tanárokkal közösen kialakított szempontrendszer figyelembevételével – átfogó elemzéseket írtak.
A műveket a MODEM egy-két hónapra kiállította – minden tárlathoz a szövegekre épülő múzeumpedagógiai gyakorlatok tartoztak. A járványügyi helyzet miatt 2020 tavaszától online foglalkozások is kezdődtek, ezzel pedig a projekt megnyílt az ország más területein élő középiskolások, egyetemisták, sőt felnőttek számára is. 2020 decemberében az online foglalkozásokkal a MODEM elnyerte a Ludwig Múzeum Arttransfer díját, 2023 szeptemberében pedig az ICOM Magyarország múzeumpedagógiai különdíját. A projekt 2023 márciusában egy összefoglaló kiállítással zárult, az ehhez készült pedagógiai kiadvány az elemzéseket, valamint a művekhez készült feladatokat is magába foglalja.

Kiállító művészek:
Albert Ádám / Antal Balázs & Hatházi László és Fodor Zoltán / Benczúr Emese / Birkás Ákos / Borsos Lőrinc / Bukta Imre / Chilf Mária / Csákány István / Csörgő Attila / Eperjesi Ágnes / Esterházy Marcell / Fabricius Anna / Fátyol Viola / Gerhes Gábor / Gémes Péter / Gőbölyös Luca / Imre Mariann / Jovánovics György / Kicsiny Balázs / KissPál Szabolcs / Kis Varsó / Kocsi Olga / Lakner Antal / Nemes Csaba / Németh Hajnal / Németh Ilona / Pauer Gyula / Société Réaliste / Szabó Dezső / Szilágyi Lenke / Trapp Dominika / Várnai Gyula
Kurátorok: Don Tamás / Mélyi József / Szabics Ágnes

A rendhagyó pedagógiai-oktatási katalógus bárki számára elérhető a MODEM honlapján: https://modemart.hu/kiallitas/30/

ÖNARCKÉP TORZTÜKÖRBEN

Pásztor Gábor művészete (1933–2012) című kötet bemutatója a Képzőn
Időpont: 2026.03.26., 16:30
Helyszín: MKE | Barcsay terem

ÖNARCKÉP TORZTÜKÖRBEN

Felvételitől a diplomáig – Hogyan lesz a művész? Vendégek: Miklós Kelemen és Farkas Dormán

Időpont: 2026.03.23., 18:00
Helyszín: MKE, főépület, Hallgatói Közösségi Tér

Felvételitől a diplomáig – Hogyan lesz a művész? Vendégek: Miklós Kelemen és Farkas Dormán

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Március 16-31.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

Megnyitó: 2026.03.18., 18:00
Megtekinthető:2026.03.19. – 04.27.
Helyszín: ALIBI Műgyüjtő és Mecénás Szalon

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

A PETER ÉS IRENE LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Határidő: 2026. április 10-én (hétfő) éjfél.

A PETER ÉS IRENE LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Állami kitüntetéseket vettek át a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és alumnusai

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából idén is számos kiváló művész és szakember részesült magas rangú állami kitüntetésben.
Az elismeréseket Magyarország köztársasági elnöke és Magyarország Kormánya adományozta azoknak,..

Állami kitüntetéseket vettek át a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és alumnusai

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Megnyitó: 2026.03.31., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.2026.03.31 – 05.02.

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Tökéletlen – Mulandó – Hiányos

MERÉSZ MÁTÉ BALÁZS SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2026.03.17., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.03.18– 27.

Tökéletlen – Mulandó – Hiányos

ARITMIA CÍMMEL NYÍLIK KÉPGRAFIKUS HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA A KONDOR BÉLA GALÉRIÁBAN

Barna Mona, Beyer Borbála, Kulcsár Szófia, Nyeskur Jaroszláv Olegovics
Megtekinthető: 2026. április 10-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ARITMIA CÍMMEL NYÍLIK KÉPGRAFIKUS HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA A KONDOR BÉLA GALÉRIÁBAN

Strobl-évad: az M5 Agenda stábja forgatott az Epreskertben 

Az M5 Agenda forgatott az Epreskertben a Strobl 170 Jubileumi Évad alkalmából, ahol a köztévé stábja meglátogatta a nemrég megnyílt kerítéskiállítást.

Strobl-évad: az M5 Agenda stábja forgatott az Epreskertben 

Vesd össze címmel nyílt meg Dobó Bianka kiállítása

Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház
Megtekinthető: 2026.03.29-ig

Vesd össze címmel nyílt meg Dobó Bianka kiállítása

Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

Megtekinthető: április 9-ig.

Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

A Doktori Iskola februári hírei

KURTÁG 100 I Az eseménysorozat megnyitó kiállítása Tóth Andrej, a Doktori Iskola hallgatójának alkotásaival nyílt meg
Úgy emlékszem, mintha csak holnap lett volna

A Doktori Iskola februári hírei

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

A nevezés határideje: 2026. április 01.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

Megalakult a November 25. Bizottság

Február 24-én megalakult a Magyar Képzőművészeti Egyetem November 25. Bizottsága...

Megalakult a November 25. Bizottság

NYOMTATÁS FOLYAMATBAN 

SEPSISZENTGYÖRGYÖN NYÍLIK A KÉPZŐ KIÁLLÍTÁSA 
Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Megtekinthető: 2026.03.04. – 04.09.
Helyszín: EMŰK, Sepsiszentgyörgy

NYOMTATÁS FOLYAMATBAN 

Új oktatónk Barabás Zsófi

Barabás Zsófi 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszék illusztráció specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Barabás Zsófi

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.30.,  16:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Patrick Tagoe-Turkson, a Ludwig Alapítvány vendégprofesszorának kurzusa

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Megnyitó: 2026.03.25., 18:00
Helyszín: Eötvös10
Megtekinthető: 2026.03.25– 04.29.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.18., 19:00
Helyszín: ISON
Megtekinthető: 2026.02.18. –04.11.

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.19., 18:00
Megnyitja: Kallós Judit, művészettörténész
Helyszín: Paloma Artspace Galéria
Megtekinthető: 2026.02.20. – 03.27.

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására