Általános ismertető

A művészettörténet a művésznövendékek elméleti képzésének legfontosabb stúdiumát, a művészetben való tájékozódás és ismeretszerzés bázisát alkotja. Az egyetem hallgatói teljes tanulmányi idejük alatt, azaz tíz szemeszteren keresztül tanulnak művészettörténetet. Az oktatási program átfogó jellegű; célja, hogy a diákok a művészet kezdetétől napjainkig szisztematikus áttekintést kapjanak az egyes korszakok legfontosabb művészeti folyamatairól, alkotóiról és stílustörekvéseiről.

A tananyag időrendi felépítését elsősorban a művészet történetisége, az egymásra épülő, illetve egymást opponáló szemléletváltások és stílustendenciák szövevényes rendszere indokolja, melynek megismerésében ez a koncepció rendező elvként működik. Minthogy az egyetemen tanárképzés is folyik, a kronologikusan oktatott művészettörténet a pedagógiai pályára való felkészítésben is ésszerű követelményként jelentkezik.

Fő témakörök: a képzés tartalmi arányai

Az első két évet szigorlat zárja, mely az őskortól a barokk művészetig oktatott anyagot kéri számon. A legnagyobb időintervallumot átfogó ismereteket az első évben heti négy órában hallgatják a diákok: a paleolit és a neolit korok, Mezopotámia, Egyiptom, az égei kulturák, az archaikus és a klasszikus görög művészet, a hellénisztikus, az etruszk és a római művészet; majd az ókeresztény, a bizánci, a koraközépkori művészet, a romanika és a gótika.

Ezt követik a második évben az egyetemes és a magyarországi reneszánszról és a barokk művészetről tartott előadások. A művészettörténeti korokban való elmélyülést szolgálják az előadásokkal párhuzamosan meghirdetett speciális kollégiumok és szemináriumok. Ez utóbbiak a diákokat egyéni munkavégzésre, önálló dolgozatok írására serkentik.

A harmadik évfolyamon hallgatott előadások a 18. század második harmadától a 19. század végéig (klasszicizmus, romantika, realizmus impresszionizmus, szimbolizmus, posztimpresszionizmus) elemzik a kimetszett időszak művészetét. Az előadások egyfelől az egyes művészeti törésvonalak filozófiai, esztétikai, stiláris összefüggéseit vizsgálják, másfelől a koncepciót alátámasztó legkiemelkedőbb művészek munkásságáról kiemelten 2-3 óta keretében monografikus igényű elemzést adnak (Goya, Manet, Cézanne). Az első félévben az egyetemes művészetben a francia művészet fő vonulata mellett fontos szerep jut a spanyol (Goya), az olasz (Canova), az angol (Füssli, Blake, Turner, preraffaeliták), valamint a német (nazarénusok, heroikus tájképfestők, Runge, Caspar David Friedrich) művészek munkásságának bemutatásának, a második félévben viszont csaknem kizárólag a francia festészet irányzatai és mesterei kerülnek előtérbe, úgyis, mint a 20. századi modernizmus előkészítői. Az anyag szakmai felfrissítését és a legújabb kutatási eredmények beépítését szolgálják azok a retrospektív kiállítások és a velük egyidejűleg megjelentetett katalógusok, melyeket Európa, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada legnagyobb metropoliszaiban időről-időre megrendeznek (Blake, Turner, Corot, Daumier, Courbet , Gauguin, Redon, Cézanne). (Mindkét szemeszter folyamán helyet kapnak az előadásokban az egyes tendenciák magyarországi változatai, illetve legfontosabb képviselői).

Funkcionális és koncepcionális meggondolásokból adódik, hogy négy szemeszter foglalkozik a 20. század művészetével. A negyedik évfolyam tananyaga a klasszikus avantgárd, melyben kiemelt szerepe van a monografikus feldolgozásnak, a korszak művészetét meghatározó életművek elmélyült elemzésének. Az ötödik évben az előadások különösen az egyes periódusokat jelző kategóriák (neo-avantgárd, posztmodern), irányzatok (absztrakt expresszionizmus, color field, pop art, nouveu realism, fluxus, hard edge, minimal, land, process, concept art), művészeti jelenségek (graffiti, nőművészet, posztkonceptualizmus) és a mögöttük meghúzódó szellemi problémák magyarázatára, jelentésük tisztázására helyezik a súlyt. Ugyancsak sor kerül az egyes fogalmak (gender), műfajok (happening, testművészet, akció, performance, installáció, computer-print, video-installáció) pontos körülhatárolására és keletkezésük motivációira. Mind a klasszikus avantgárd, mind a poszt-modern művészet tárgyalásában az oktatás arra törekszik, hogy a legújabb szellemi mozgalmak által befolyásolt művészettörténeti iskolák (ún. new art history, posztstrukturalizmus, feminizmus) által felvetett, olykor polémikus nézőpontból vizsgálja a művészet történetét.

Az utolsó hat szemeszter elvégzése után, azaz az ötödév végén záróvizsgán adnak számot a diákok a szigorlat óta megszerzett művészettörténeti ismereteikről. (A tíz szemeszter alatt minden egyes félév végén kollokválnak).

A Tanszék fő kutatási területei

Bojtos Anikó

  • a Magyar Képzőművészeti Egyetem és elődintézményeinek története, különös tekintettel az I. és II. számú Festészeti Mesteriskolára;
  • a 19. század második felének festészete, fókuszálva a falképfestészetre és Lotz Károly életművére;
  • a magyar művészetoktatás története és nagy egyéniségei, főként Benczúr Gyula, Lotz Károly és Székely Bertalan tanári tevékenysége;
  • újabban: feledésbe merült 19. századi magyar festőnők életpályája;

Fábián Zoltán

  • A ramesszida-kor magán-sírművészete és annak vallástörténeti vonatkozásai, különös tekintettel az ún. "Khokha csoportra"
  • Nefermenu thébai kormányzó (19. dinasztia) sírjának és halotti templomának (TT 184) feltárása és publikálása

Fehér Ildikó

  • Az MKE restaurátor tanszékén restaurált 15-17. századi festmények ikonográfiai meghatározása
  • Johann Wollenhoffer bécsi tanultságú, eddig ismeretlen 18. századi festő munkásságának felkutatása
  • Perugia-i freskófestészet a 15. sz. első évtizedeiben, mint a PhD. disszertáció témájának folytatása

Huth Júliusz

  • a 20. század második felének kiállítás- és intézménytörténete Magyarországon és Kelet-Közép-Európában;
  • művészeti diskurzusok és műkritikai irodalom Magyarországon az 1980-as és 1990-es években;
  • a magyarországi képzőművészeti intézményrendszer a gazdasági-politikai rendszerváltás folyamatában;

Salamon Gáspár

  • német-magyar művészettörténeti és -elméleti tudástranszfer a 19. században
  • építészképzés és építészi mobilitás
  • építészeti muzealizáció, építészet és kiállítási reprezentáció
  • újabban: Josef Strzygowski munkásságának művészettörténeti és -ideológiai recepciója Magyarországon

Sturcz János

  • A kortárs magyar és nemzetközi művészet, különös tekintettel a fiatal generáció tevékenységére, valamint a kortárs szakrális művészet, illetve a testművészet kérdéseire