NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

// For the English version, please scroll down //

2017. október 13. – december 3.
MKE, Barcsay Terem

Megnyitó: 2017. október 12-e, 18 óra
Köszöntőt mond: Csanádi Judit rektor
A kiállítást megnyitja: Beke László művészettörténész

Maurer Dóra ma nemzetközileg is az egyik legmagasabbra értékelt magyar művész, akinek műveit London, Párizs és New York legjelentősebb múzeumaiban mutatták már be. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tárlata különleges nézőpontból, a sokszorosított grafikák felől közelít e gazdag életműhöz.

Maurer Dóra 1961-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, képgrafika szakon. Diplomamunkaként készült rézkarc-sorozatát nem fogadta el a bíráló bizottság, túlságosan modern látásmódjára hivatkozva. Pályája első évtizedében Maurer hűségesen kitartott a művészi sokszorosított grafika mellett. Mestere lett a rézkarcolás művészetének, 1976-ban Rézmetszet, rézkarc címen könyvet is írt a témáról. Virtuóz technikai tudása ellenére azonban sosem elégedett meg a tradicionális formák kereteivel. Folyamatosan kísérletezett anyagokkal, eljárásokkal. Ennek eredményeként született meg 1966-ra két nagyszerű sorozata, a Pompei és Az este képei, melyekben szürreális képi világot teremtett egyedülálló gazdagságú felületekkel. 1970 körül Maurer azonban innen is továbblépett, mikor már nem a lemezre karcolt kép és annak míves nyomata érdekelte, hanem maga a lemez, mint a nyomhagyás tárgya és a nyomrögzítés ősi cselekvése. A hetvenes években kísérleti munkáival, a hordozó lemez formáit meggyűrve, áttörve, elmozdítva, a nyomhagyáshoz kapcsolódó cselekvéseket rögzítve a hazai konceptuális grafika alapvető munkáit hozta létre. Olyan fogalmak kötődnek a nevéhez, mint az egymást követő mozgásfázisokat rögzítő „folyamatgrafika” vagy a művészi akciókat dokumentáló „akciógrafika”. Utóbbi jellegzetes típusa a „pedotípia”, ami lábnyomok által alkotott egyedi nyomat. Az újabb grafikái kapcsán felvetett elméleti kérdéseket a hetvenes években fotósorozatokon, fotogramokon, filmetűdökön, később festményein gondolta tovább.

A NYOMHAGYÁS – NYOMTATÁS című kiállítás csaknem száz mű bemutatásával nyújt reprezentatív válogatást Maurer Dóra grafikai életművéből. Megjelennek köztük a főiskolás évek sosem vagy csak ritkán látott darabjai, valamint a későbbi, konceptuális korszak kiemelkedő művei és sorozatai. A sokszorosított grafikákat az életmű egységében mutatja be a tárlat, kiegészítve azokat az azonos gondolatkörben fogant fotókkal, fotogrammokkal és filmekkel.

Maurer Dóra Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész, professor emerita. 1955-től 1961-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1967-től 1996-ig Budapesten és Bécsben él. 1987-1991 között a budapesti Iparművészeti Főiskola vendégtanára, 1990-től 2007-ig pedig a Képzőművészeti Főiskola (később Magyar Képzőművészeti Egyetem) Festő Tanszékének tanára, 2013-tól Doktori Tanácsának tagja.

Grafikákat, rézkarcokat, festményeket alkot, de fotózással, filmmel is foglalkozik. Grafikáival több nemzetközi díjat nyert. Fontos csoportos tárlatokon szerepelt a Magyar Nemzeti Galériában, a Műcsarnokban, a Budapest Galériában, Bolognában, Bécsben, Kölnben, Berlinben, Barcelonában. Számos egyéni kiállítása volt Budapesten az Ernst Múzeumban, a Budapest Galériában, a Ludwig Múzeumban, Veszprémben, Bécsben, Utrechtben, Stockholmban, de olyan emblematikus kiállítóhelyeken is szerepelt, mint a Museum of Modern Art, New York (1985, 2015), a Centre Pompidou, Párizs (2010), a 12. Isztambuli Nemzetközi Biennále (2012), a Museum Ritter, Németország (2014), a The Museum of Fine Arts, Houston (2014) vagy a Whitechapel Gallery, London (2015). 2016-ban a legendás White Cube Galéria rendezett számára egyéni tárlatot a brit fővárosban.

NYOMHAGYÁS – NYOMTATÁS
Maurer Dóra grafikai munkássága 1955‒1980

Megtekinthető: 2017. október 13. – december 3.

Barcsay Terem ‒ 1062 Budapest, Andrássy út 69.
Nyitva: mindennap 10-18 óra

A KIÁLLÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ PROGRAMOK

2017. október 22. (vasárnap) 16 óra
TÁRLATVEZETÉS 1: RÉVÉSZ EMESE (Magyar Képzőművészeti Egyetem)

2017. október 29. (vasárnap) 16 óra
TÁRLATVEZETÉS 2: BEKE LÁSZLÓ (Magyar Képzőművészeti Egyetem)

2017. november 5. (vasárnap) 16 óra
TÁRLATVEZETÉS 3: KIRÁLY JUDIT

2017. november 19. (vasárnap) 16 óra
TÁRLATVEZETÉS 4: SUGÁR JÁNOS (Magyar Képzőművészeti Egyetem)

2017. november 26. (vasárnap) 16 óra
TÁRLATVEZETÉS 5: BÓDI KINGA (Szépművészeti Múzeum)

2017. december 1. (péntek)
10 óra
KONFERENCIA
A magyar sokszorosított grafika alternatív útjai

Tudományos konferencia Maurer Dóra és az 1955‒1980 közötti korszak magyar művészi grafikájáról.

16 óra
KATALÓGUSBEMUTATÓ
A kiállítás katalógusának szakmai bemutatója a művész és a szerzők közreműködésével.

2017. december 3. (vasárnap) 15 óra
FINISSAGE

  • VETÍTÉS Maurer Dóra filmjeiből
  • ZÁRÓ TÁRLATVEZETÉS: MAURER DÓRA és RÉVÉSZ EMESE

Támogató: NKA, SUMUS Alapítvány

Médiapartner: ARTMAGAZIN


PRINTING – LEAVING TRACES Dóra Maurer’s graphic oeuvre 1955-1980PRINTING – LEAVING TRACES Dóra Maurer’s graphic oeuvre 1955-1980

PRINTING – LEAVING TRACES

Dóra Maurer’s graphic oeuvre 1955-1980

13 October – 3 December 2017

Hungarian University of Fine Arts, Barcsay Hall


Dóra Maurer is one of the most internationally renowned Hungarian artists, whose works have been exhibited in the most prominent museums of London, Paris and New York. The exhibition held at the Hungarian University of Fine Arts approaches her rich oeuvre from the particular vantage point of printed graphic art.

Dóra Maurer completed her studies in the Printmaking Program of the Hungarian Academy of Fine Arts in 1961. The copper engraving series she presented as her diploma work was rejected by the thesis evaluation committee on account of its overly modern perspective. During the first decade of her career, Maurer remained faithfully committed to printmaking. She became a master of copper engraving and wrote a book on the subject in 1976, entitled Etching, Copper Engraving. In spite of her virtuosic technical skills, however, she was never quite satisfied by the framework of traditional forms. She constantly experimented with various materials and methods, resulting in two brilliant series, Pompei and Evening Scenes (completed in 1966), in which she created a surreal visual world with uniquely rich surfaces. Around 1970, she moved on from there as well: it was no longer the image engraved on the plate and its intricately formed print that interested her, but the plate itself as an object whose function is to leave traces and the primordial action of creating prints. In the seventies, her innovations in Hungarian printmaking consisted of experimentations with crumpling up, piercing, and shifting the forms of the plate, as well as recording the actions associated with making prints. Her name has become synonymous with such terms as “process graphics”, in which subsequent phases of movement are recorded, and “action graphics”, which documents artistic actions. “Pedotype” – a unique mark left by footprints – is a characteristic type of the latter. The theoretical questions that arose in connection with these new graphics were further elaborated on in the seventies through her photograms, film etudes, and, later, through her paintings.

The exhibition PRINTING – LEAVING TRACES offers a representative selection of nearly a hundred works from Dóra Maurer’s graphic oeuvre. They include some never – or rarely – before seen pieces from her student years, as well as prominent works and series from her later, conceptual period. The exhibition features these prints within the framework of the artist’s oeuvre as a whole, supplemented by photos, photograms and films created along the same trains of thought.

Dóra Maurer is a Munkácsy and Kossuth Prize winning visual artist, and professor emerita. She studied at the Hungarian Academy of Fine Arts from 1955 until 1961. Between 1967 and 1996, she lived in Budapest and Vienna. From 1987 until 1991, she was visiting professor at the Hungarian Academy of Applied Arts in Budapest. From 1990 until 2007, she taught in the Painting Program of the Hungarian University (formerly: Academy) of Fine Arts. As of 2013, she has also been a member of the University’s Doctoral Council.

Dóra Maurer creates graphic works, copper engravings and paintings, while the scope of her creative activity also includes photography and film. She has won a number of international prizes for her graphics. She has participated in important group exhibitions at the Hungarian National Gallery, Műcsarnok/Kunsthalle Budapest, Budapest Gallery, as well as in Bologna, Vienna, Cologne, Berlin, and Barcelona. She has had numerous solo exhibitions in Budapest’s Ernst Museum, in Budapest Gallery, in the Ludwig Museum, as well as in Veszprém, Vienna, Utrecht, and Stockholm. Furthermore, her works have been displayed in such emblematic exhibition venues as the Museum of Modern Art in New York (1985, 2015), the Centre Pompidou in Paris (2010), the 12th International Istanbul Biennial (2012), the Museum Ritter in Germany (2014), The Museum of Fine Arts in Houston (2014) and the Whitechapel Gallery in London (2015). In 2016, the legendary White Cube Gallery held a show for her in the British capital.

In n Hungary, her works can be found in the Hungarian National Gallery, the King Saint Stephen Museum of Székesfehérvár and the Janus Pannonius Museum of Pécs, among others. A number of significant international collections also contain works by the artist, including the Museum of Modern Art in New York, The Art Institute of Chicago, the Neue Nationalgalerie of Berlin, as well as the Victoria & Albert Museum and the Tate Modern in London.

PRINTING – LEAVING TRACES
Dóra Maurer’s graphic oeuvre 1955‒1980

On view: 13 October – 3 December 2017

Opening: Thursday, 12 October 2017, 6 pm
Opening speech by László Beke

Curated by Emese Révész
Exhibition design by Balázs Czeizel

Hungarian University of Fine Arts, Barcsay Hall
1062 Budapest, Andrássy út 69.
Open daily from 10 am to 6 pm.

Supported by NKA, SUMUS Foundation

Media Partner: ARTMAGAZIN

Diplomakiállítások 2023

Diplomakiállítások 2023

Helyszín: MKE főépület és Epreskert
Megtekinthető: 2023.05.12– 06.20.

Diplomakiállítások 2023
AMADEUS Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2023

AMADEUS Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2023

Megnyitó: 2023.04.20., 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2023.04.14– 20.

AMADEUS Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2023
LIÁN 

LIÁN 

Megnyitó: 2023.02.23., 18.00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2023.02.24– 03.23. 

LIÁN 
Maradjon köztünk

Maradjon köztünk

Szemelvények Révész László László művészetpedagógiai tevékenységéből
Helyszín:MKE, Barcsay-terem
Megtekinthető: 2022.10. 8 – 12. 17.

Maradjon köztünk
Mappa 150

Mappa 150

Megnyitó: 2022. szeptember 6., 18.00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2022. szeptember 17-ig

Mappa 150
BEST OF DIPLOMA 2022

BEST OF DIPLOMA 2022

Megnyitó: 2022. június 25-én, 19:00
Helyszín: MKE Főépület, Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2022. június 24-július 22.

BEST OF DIPLOMA 2022
Diplomakiállítások 2022

Diplomakiállítások 2022

Helyszín: MKE főépület és Epreskert
Megtekinthető: 2022. május 10.–június 16.

Diplomakiállítások 2022
Kult-Tour

Kult-Tour

2022. 06. 03. péntek 19:00 - 22:00
MKE épületei

Kult-Tour
A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása

Megnyitó: 2022. április 22. 18:00
Helyszín: MKE Barcsay-terem
Megtekinthető: 2022. április 25.–május 2.

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása
A 2022. évi Fundamenta–Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása

A 2022. évi Fundamenta–Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása

Megnyitó: 2022. 03. 31. 18:30
Helyszín: MKE, Barcsay-terem
Megtekinthető: 2022. 03. 28.– 04. 05.

A 2022. évi Fundamenta–Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása
TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei

TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei

Megnyitó: 2022. február 22. 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2022. február 22 - március 19.

TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei
És mégis mozi a föld!

És mégis mozi a föld!

IMXXX – Intermédia retrospektív
Megtekinthető: 2021. dec.15 - 2022. jan. 29.
Helyszín: Barcsay Terem

És mégis mozi a föld!
Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói

Megnyitó: 2021. november 6. 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2021. november 07– december 4.

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói
XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále

XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále

Helyszín: MKE, Barcsay termében és Aula
Megtekinthető: 2020. október 22. - november 17.

XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále
KÉSŐI ÜZENET Szabados Árpád (1944 – 2017) kiállítása

KÉSŐI ÜZENET Szabados Árpád (1944 – 2017) kiállítása

Online megnyitó
Helyszín: MKE Barcsay Terem
Megtekinthető: 2020. szep. 15_  okt. 9.

KÉSŐI ÜZENET Szabados Árpád (1944 – 2017) kiállítása
TILTOTTAK MENEDÉKE

TILTOTTAK MENEDÉKE

Művészek az Állami Bábszínház műhelyében
Megnyitó: 2020. február 13., 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2020. február 14 - március 13.

TILTOTTAK MENEDÉKE
MECÉNÁSOK DICSÉRETE

MECÉNÁSOK DICSÉRETE

Megnyitó: 2019. december 3. 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2019. 12. 04.- 2020. 01. 24.

MECÉNÁSOK DICSÉRETE
HOMAGE TO THE PATRONS OF ART

HOMAGE TO THE PATRONS OF ART

Opening: 3 December 2019 6:00 PM
Location: HUFA, Barcsay Hall
On view: 04 December 2019 – 24 January 2020

HOMAGE TO THE PATRONS OF ART
12. Graphifest

12. Graphifest

Megnyitó: 2019. november 6., 19:00
Helyszín: MKE Barcsay Terem
Megtekinthető: 2019. november 7-23.

12. Graphifest
Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázati anyagának kiállítása, olasz illusztrátorok reprezentatív tárlata és a MATT Bauhaus tárlata

Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázati anyagának kiállítása, olasz illusztrátorok reprezentatív tárlata és a MATT Bauhaus tárlata

Megnyitó: 2019. október 11. 19:00
Helyszín: MKE
Megtekinthető: 2019.október 12- 30.

Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázati anyagának kiállítása, olasz illusztrátorok reprezentatív tárlata és a MATT Bauhaus tárlata
ÁTJÁRÓ / PASSAGEWAY

ÁTJÁRÓ / PASSAGEWAY

Megnyitó: 2019. szept. 10., 18:00
Helyszín: MKE,  Barcsay Term
Megtekinthető:  2019. szept. 11. - okt. 4.

ÁTJÁRÓ / PASSAGEWAY
Best of Diploma 2019

Best of Diploma 2019

Megnyitó: 2019. július 2.,  18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető:  2019. július 3- 26.

Best of Diploma 2019
Diplomakiállítások és projektek 2019

Diplomakiállítások és projektek 2019

Időpontok: 2019. május 13. és június 23. között

Diplomakiállítások és projektek 2019
LUDWIG 2019

LUDWIG 2019

Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2019. április 15-26.

LUDWIG 2019
140 SZEMESZTER

140 SZEMESZTER

Megnyitó: 2019. február 12.,18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Term
Megtekinthető: 2019. február 12 - március 14.

140 SZEMESZTER
Optimista kiállítás. / Optimistic Exhibition.

Optimista kiállítás. / Optimistic Exhibition.

Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megnyitó: 2018. december 14., péntek 18.00
Megtekinthető: 2018. december 15. – 2019. január 25.

Optimista kiállítás. / Optimistic Exhibition.
Klimó Károly: IDŐBEZÁRVA

Klimó Károly: IDŐBEZÁRVA

Megnyitó: 2018. október 18., 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2018. október 19 - november 30.

Klimó Károly: IDŐBEZÁRVA
STÚDIÓ ’18 – SZALON

STÚDIÓ ’18 – SZALON

Megnyitó: 2018. szeptember 13., 18:00
Helyszín: MKE – Barcsay Terem
megtekinthető: 2018. szeptember 14. – október 5.

STÚDIÓ ’18 – SZALON
Best of Diploma 2018

Best of Diploma 2018

Megnyitó: 2018. július 3., 17:00
Helyszín: MKE Főépület Barcsay Terem
Megtekinthető: 2018. július 4-27

Best of Diploma 2018
Diplomakiállítások és projektek 2018

Diplomakiállítások és projektek 2018

Időpont: 2018. május 16. – június 24.
Helyszínek: Barcsay Terem, Aula, Epreskert

Diplomakiállítások és projektek 2018
FUNDAMENTA – AMADEUS 2018

FUNDAMENTA – AMADEUS 2018

Időpont: 2018. május 3. (csütörtök) 18.30
Helyszín: MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2018. április 30 - május 10.

FUNDAMENTA – AMADEUS 2018
LUDWIG 2018

LUDWIG 2018

Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázat kiállítása
A kiállítás nyitónapja: 2018 április 6.
A kiállítás zárónapja: 2018 április 18.

LUDWIG 2018
A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2

A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2

Megnyitó: 2018. február 15. 18h
Helyszín: MKE, Barcsay Terem, Aula
Megtekinthető: 2018. március 25-ig

A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2
BARANYAY ANDRÁS (1938 ‒ 2016)

BARANYAY ANDRÁS
(1938 ‒ 2016)

Megnyitó: 2017. dec. 14. 18h
Helyszín: MKE Barcsay Terem
Megtekinthető:  2018. jan. 28-ig

BARANYAY ANDRÁS
(1938 ‒ 2016)
NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

MAURER DÓRA GRAFIKAI MUNKÁSSÁGA 1955–1980
Megnyitó: 2017. október 12., 18h
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2017. december 3-ig

NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS
KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről
Megnyitó: 2017. szeptember 15., 18h
Helyszín: MKE Barcsa Terem, Aula
Megtekinthető: 2017. szept. 16. ‒ okt. 1.

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK
Best of Diploma 2017

Best of Diploma 2017

Megnyitó: 2017. július 4., 19h
Helyszín: MKE Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2017. augusztus 20-ig

Best of Diploma 2017
Diplomakiállítások és projektek 2017

Diplomakiállítások és projektek 2017

Időpont: 2017. május 16. – június 25.
Helyszínek: Barcsay Terem, Aula, Epreskert, Dávid tér, InGame, Horizont Galéria, Impostor Bár

Diplomakiállítások és projektek 2017
A FUNDAMENTA – AMADEUS  alkotói ösztöndíjpályázat kiállítása

A FUNDAMENTA – AMADEUS alkotói ösztöndíjpályázat kiállítása

Megnyitó: 2017. április 25. (kedd), 18.30
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2017. április 26. ‒ május 5.

A FUNDAMENTA – AMADEUS alkotói ösztöndíjpályázat kiállítása
LUDWIG 2017

LUDWIG 2017

Megnyitó: 2017. márc. 31. 16h
Finisszázs és eredményhirdetés: 2017. ápr. 11. 17h
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2017. márc. 31. - ápr.11.

LUDWIG 2017
Graphics open²

Graphics open²

Megnyitó: 2017. február 9. 18h
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2017. febr. 10. ­­­‒ márc.19.

Graphics open²
DLADLA100

DLADLA100

Megnyitó: 2016. december 15., 18h.
Helyszín: MKE, Barcsay Terem 
Megtekinthető: 2016. december 16. – 2017. január 31.

DLADLA100
FORRADALOM ELŐTT

FORRADALOM ELŐTT

A Képzőművészeti Főiskola 1945‒1956 között
2016. október 21. ‒ december 4.
MKE, Barcsay Terem, Aula
Nyitva: mindennap 10-18 óráig

FORRADALOM ELŐTT
Best of Diploma 2016

Best of Diploma 2016

A végzős hallgatók legszínvonalasabb diplomamunkáiból rendezett kiállítás 2016. július 5-től 26-ig látható a Barcsay Teremben és az Aulában.
Megnyitó: 2016. július 5-e, kedd 18.00

Best of Diploma 2016
Diplomakiállítások 2016

Diplomakiállítások 2016

2016. május 17- június 26. MKE, Barcsay Terem + Aula

Diplomakiállítások 2016
FUNDAMENTA-AMADEUS

FUNDAMENTA-AMADEUS

2016. április 22- május 6. MKE, Barcsay Terem

FUNDAMENTA-AMADEUS
FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között

FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között

Megnyitó: 2016. február 9. kedd 18:00 Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető: 2016. február 9–március 15.

FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között
U TURN

U TURN

Megnyitó: 2016. 14., 19h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető: 2016. január 14-26.

U TURN
Műteremsarok

Műteremsarok

Csók István festészete kortársaink tükrében
Megnyitó: 2015. november 16.,  18h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető: 2015. november 16–december 15.

Műteremsarok
Möbion

Möbion

Megnyitó: 2015. okt. 19. 18h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető: 2015. okt. 20- 31.

Möbion
A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

Megnyitó: 2015. okt. 5., 18h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. 2015. okt. 6-11.

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015
Paolina Brugnatelli Alapítvány festészeti díj 2015

Paolina Brugnatelli Alapítvány festészeti díj 2015

A milánói Accademia di Belle Arti di Brera és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közös kiállítása.
Megnyitó: 2015. szept. 14. 18:00
Megtekinthető: 2015. szeptember 15–26.

Paolina Brugnatelli Alapítvány festészeti díj 2015
Best of diploma 2015

Best of diploma 2015

Megnyitó: 2015. július 7. 18h. Helyszín: MKE, Barcsay-terem. Megtekinthető: 2015. július 25-ig

Best of diploma 2015
Diplomakiállítások 2015

Diplomakiállítások 2015

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2015. május 19 - június 27.

Diplomakiállítások 2015
2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Időpont: 2015. május 4., 18.30
MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2015. április 27 –május 8.

2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat
Ludwig pályázat 2015

Ludwig pályázat 2015

Megnyitó és eredményhirdetés: 2015. márc. 12. 18h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető: 2015. márc. 9-21.

Ludwig pályázat 2015
Rembrandt nyomában

Rembrandt nyomában

Rézkarcolók a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1921-1929

Rembrandt nyomában
Bizonytalan terek / Spaces of Uncertanity

Bizonytalan terek / Spaces of Uncertanity

Megnyitó: 2014. december 4. 18.00h. Helyszín: Barcsay-terem. Megtekinthető: 2014. december 5- 13.

Bizonytalan terek / Spaces of Uncertanity
Parallelspuren / Párhuzamos nyomok

Parallelspuren / Párhuzamos nyomok

Megnyitó: 2014. okt. 20., 18h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető 2014. nov. 15-ig.

Parallelspuren / Párhuzamos nyomok
SVÁBY LAJOS

SVÁBY LAJOS

Megnyitó: 2014. szept. 12. 17h. Megtekinthető: 2014. okt. 11-ig

SVÁBY LAJOS
Best of Diploma 2014

Best of Diploma 2014

Megnyitó: 2014. július 7., 18h. Megtekinthető: 2014. július 8-26.

Best of Diploma 2014
Diplomakiállítások 2014

Diplomakiállítások 2014

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2014. május 19 - június 27.

Diplomakiállítások 2014
2014. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

2014. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Időpont: 2014. május 5. (hétfő) 18.30
MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2014. április 28 –május 10.

2014. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat
Ludwig Pályázat 2014

Ludwig Pályázat 2014

Helyszín: Barcsay-terem
Megtekinthető: 2014. április 11-től 16-ig.

Ludwig Pályázat 2014
Hitem hitele

Hitem hitele

egynapos kiállítással egybekötött koncert
2014. 03. 27. 18:30

Hitem hitele
A Művészi Grafika Születése

A Művészi Grafika Születése

Olgyai Viktor és tanítványai a Magyar Képzőművészeti Főiskolán
Megnyitó: 2014. 03. 10., 18h. Helyszín: MKE, Barcsay terem. Megtekinthető: 2014. 04. 05-ig

A Művészi Grafika Születése
Gender ecset III.

Gender ecset III.

Válogatás a Festő Tanszék Munkáiból
Megnyitó: 2014. 02. 10. 18h
A kiállítás nyitva tartása meghosszabbítva: 2014. február 20.-ig

Gender ecset III.
Mucha és társai

Mucha és társai

Szecessziós plakátok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Gyűjteményéből
A nagy sikerre való tekintettel a kiállítás nyitvatartását 2014. január 31-ig meghosszabítottuk...
Helyszín:MKE Barcsay terem

Mucha és társai
Prints / made in Leipzig

Prints / made in Leipzig

A Lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskola (HGB) 70 hallgatójának kiállítása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Megnyitó: 2013. október 7. 18h.
Megtekinthető: 2013. október 8- 26.

Prints / made in Leipzig
Diplomakiállítások 2013

Diplomakiállítások 2013

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2013. május 27 - június 21.

Diplomakiállítások 2013
Best of Diploma 2013

Best of Diploma 2013

2013-as diplomamunkákból válogatott kiállítás
Megnyitó. 2013. július 9., 18.00
Megtekinthető: 2013. július 27-ig

Best of Diploma 2013
Best of Diploma 2012

Best of Diploma 2012

Megnyitó: 2012. július 9. 18.00. Helyszín: MKE, Barcsay-terem, Aula.  Megtekinthető: 2012. július 10–július 25.

Best of Diploma 2012
„A halottak élén” – Major János világa

„A halottak élén” – Major János világa

Megtekinthető: 2013.03.13. – 2013.04.13.

„A halottak élén” – Major János világa
Ludwig Pályázat 2013

Ludwig Pályázat 2013

Megtekinthető: 2013. február 18-tól 23-ig. Helyszín: MKE, Barcsay Terem, Aula.

Ludwig Pályázat 2013
A RAJZMŰVÉSZET MESTEREI 1896-1946

A RAJZMŰVÉSZET MESTEREI 1896-1946

Megnyitó: 2012. december 13-án, 19h. Helyszín: MKE, Barcsay Terem. Megtekinthető: 2013. február 9-ig.

A RAJZMŰVÉSZET MESTEREI 1896-1946
141 ÉV - 141 KÉP

141 ÉV - 141 KÉP

Egynapos festészeti kiállítás és vásár az összefogás jegyében. A kiállítás megtekinthető 2012. december 7-én 10h-tól 20h-ig. Megnyitó: 2012. december 7-én 17h-kor.

141 ÉV - 141 KÉP
ATÁDITÉL

ATÁDITÉL

Megnyitó: 2012. november 8-án 18 órakor Helyszín: Barcsay-terem Megtekinthető: 2012. december 1-ig

ATÁDITÉL
Halász András: Modellek és növendékek

Halász András: Modellek és növendékek

Megnyitó: 2012. okt. 3. 18h. Helyszín: MKE, Barcsay Term. Megtekinthető: 2012. szept. 27- okt. 25.

Halász András: Modellek és növendékek
Diplomakiállítások 2012

Diplomakiállítások 2012

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2012. május 21 - június 29.

Diplomakiállítások 2012
Graphics Open 2012

Graphics Open 2012

Megnyitó 2012. február 23. 17h
Helyszín: Barcsay-terem.
Megtekinthető: 2012. március 31-ig

Graphics Open 2012
Reformok évtizede

Reformok évtizede

A Képzőművészeti Főiskola 1920-1932 között
Megnyitó: 2011. november 22-én 18 óra
Megtekinthető 2012. január 21-ig

Reformok évtizede
Román György: Betegségország vándora

Román György: Betegségország vándora

Megnyitó: 2011. október 10-én 18 óra. Helyszín: MKE Barcsay terem. Megtekinthető: 2011. november 5-ig.

Román György: Betegségország vándora
Best of Diploma 2011

Best of Diploma 2011

Válogatás a MKE 2011-es diplomamunkákból.
Megnyitó: 2011. július 6. 18.00
Megtekinthető: 2011. július 7–július 26.

Best of Diploma 2011
Diplomakiállítások 2011

Diplomakiállítások 2011

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2011. május 17 - június 24.
A héten  az Intermédia Tanszék hallgatóinak diplomakiállítása látható!

Diplomakiállítások 2011
Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012

Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012

Megnyitó / Eredményhírdetés: 20110 május 5. (csütörtök), 18:30
Helyszín: MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2011. május 2- 7.

Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012
Keresetlen csúf

Keresetlen csúf

Drezda-Budapest
Hochschule für Bildende Künste Dresden, Hans-Peter Adamski Klasse, Malerei
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Drozdik Orsolya Festő Osztálya

Keresetlen csúf
Horváth Gábor (1974 – 2008) festőművész emlékkiállítása

Horváth Gábor (1974 – 2008) festőművész emlékkiállítása

Megnyitó: 2011. március 4. 18 óra Megnyitja: Gaál József festőművész, egyetemi docens Helyszín: Barcsay-terem (MKE, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)
Megtekinthető: 2011. március 26-ig

Horváth Gábor (1974 – 2008) festőművész emlékkiállítása
Ludwig Pályázat 2011

Ludwig Pályázat 2011

A Kuratórium tagjai a kiemelkedően színvonalas pályázati anyagból Brückner János Özséb festő és Dér Adrienn grafikus hallgatóknak ítélte oda az ösztöndíjat.

Ludwig Pályázat 2011
Bús düledékeiden…

Bús düledékeiden…

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás megtekinthetó 2011. január 3 - január 22-ig a nyitvatartási időben.

Bús düledékeiden…
Concepto Grosso

Concepto Grosso

A Brnói Egyetem Művészeti Karának Intermédia szakos kiállítása / exhibition by the Intermedia Studio of Faculty of Fine Arts in Brno
Megnyitó / Opening: 2010. szeptember 28. Kedd, 17.00 / 28  September 2010, Thuesday 5 PM
 

Concepto Grosso
Best of Diploma 2010

Best of Diploma 2010

Megnyitó: 2010. június 19. 17 óra. Helyszín: MKE Barcsay terem, Aula. Megtekinthető: 2010. június 19 – július 21.

Best of Diploma 2010
Diplomakiállítások 2010

Diplomakiállítások 2010

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: 2010. május 18 - június 17.

Diplomakiállítások 2010
Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011

Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011

A 2010. évi Amadeus pályázati kiállítás és a nyertesek névsora.

Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011
néma jelek / mute signs

néma jelek / mute signs

Az (in)tolerancia kortárs megközelítései / Contemporary Approaches to (In)toleranceHelyszín: Barcsay teremMegnyitó: 2010. március 19. 18 óraMegtekinthető: 2010. március 20-tól április 16-ig

néma jelek / mute signs
Ludwig Pályázat 2010

Ludwig Pályázat 2010

A Kuratórium tagjai a kiemelkedően színvonalas pályázati anyagból Jagicza Patrícia Linda festő és Molnár Dóra Eszter  grafikus hallgatónak ítélte oda az ösztöndíjat.

Ludwig Pályázat 2010
Párhuzamok

Párhuzamok

Festmények a Vysoká Škola Výtvarných Umení, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóitól

Párhuzamok
Textus - Kontextus

Textus - Kontextus

A Magyar Képzőművészeti Egyetem legújabb kortárs, indiai kiállítása 2009. december 10-én, 18 órakor nyílik Textus - Kontextus címmel.

Textus - Kontextus
XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále - 2009

XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále - 2009

Megnyitó: 2009. november 9., 17:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető 2009. november 28-ig

XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále - 2009
Virágszirmok Madárszárnyak

Virágszirmok Madárszárnyak

Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának tulajdonában lévő Meidzsi-korabeli japán fametszetekből és fametszetes könyvekből.

Virágszirmok Madárszárnyak
Best of Diploma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Best of Diploma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megnyitó: 2009. július 7. 19 óra. Helyszín: Barcsay terem. A tárlat július 7. és 24. között látogatható.

Best of Diploma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Látványtervező Tanszék diplomakiállítása
2009. június 25. 18 óra

Tárlatvezetés a Barcsay teremben
Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Grafika Tanszék / Tervezőgrafika szakirány diplomakiállítása
2009. június 10-én, szerdán 18 órától

Tárlatvezetés a Barcsay teremben
Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Grafika Tanszék / Képgrafika szakirány diplomakiállítása
2009. június 4-én 18.00 órától

Tárlatvezetés a Barcsay teremben
Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Festő szakos diplomakiállítás II. csoport
2009. május 28. 18 óra

Tárlatvezetés a Barcsay teremben
Diplomakiállítások 2009

Diplomakiállítások 2009

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 9 - június 27

Diplomakiállítások 2009
Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010

Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010

Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010
Kortárs horvát rajz

Kortárs horvát rajz

Megnyitó: 2009. március 16, 19 óra. Helyszín: MKE. Megtekinthető: 2009. április 4-ig.

Kortárs horvát rajz
Ludwig Pályázat 2009

Ludwig Pályázat 2009

Megtekinthető: 2009. február 2-től 13-ig.

Ludwig Pályázat 2009
Vonalművészet

Vonalművészet

Kiállítás Varga Nándor Lajos rajzaiból és grafikai gyűjteményéből.
Megnyitó: 2008. december 9. 17 óra.
Helyszín: MKE, Barcsay Terem.
Megtekinthető: 2009. január 20-ig

Vonalművészet
2. Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia

2. Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia

Kiállítás megnyitó és a továbbjutott munkák kihirdetése 2008. nov. 24-én hétfőn 18 órakor. A kiállítás megtekinthető: 2008. nov. 28-ig hétköznap 10-18 óráig.

2. Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia
Véletlen találkozások

Véletlen találkozások

A kiállítás megtekinthető
2008. október 17-ig.

Véletlen találkozások
Best of Diploma 2008

Best of Diploma 2008

Válogatott Diploma Kiállítás.
Megnyitó: 2008. június 26-án 16 óra
Megtekinthető: 2008. június 26 - július 18.

Best of Diploma 2008
X. Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ és Képvásárlási Akció

X. Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ és Képvásárlási Akció

A pályázat eredményhirdetésére és az azt követő állófogadásra 2008. május 9-én [pénteken] 18:30 órakor került sor.

X. Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ és Képvásárlási Akció
Diplomakiállítások 2008

Diplomakiállítások 2008

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 20 - június 20

Diplomakiállítások 2008
CSUTOROS SÁNDOR kiállítása

CSUTOROS SÁNDOR kiállítása

Kiállítás megnyitó: 2008. március 20-án. Megtekinthető: 2008. április 18-ig. Helyszín: MKE, Barcsay Terem.

CSUTOROS SÁNDOR kiállítása
FINISSZÁZS

FINISSZÁZS

Szeretettel meghívjuk 2008. március 13-án 19 órakor a Láthatósági Viszonyok / Visibility Works című kiállítás és workshop-sorozat záróeseményére.

FINISSZÁZS

Marjolijn Dijkman

Geography is a Flavour. 2008. március 10 - 13. Helyszín: MKE, Barcsay Terem és Budapest különböző helyszínei.

Marjolijn Dijkman

SURPLUS

az interdiszciplináris művészeti és design stratégiák felülvizsgálata. Időpont: Február 22., péntek 17-20h. Helyszín: MKE, Barcsay terem.

SURPLUS
Láthatósági viszonyok / Visibility Works

Láthatósági viszonyok / Visibility Works

Kiállítás és workshop-sorozat. 2008. 02. 21. - 2008. 03. 13.
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem. A workshopokra legkésőbb 2008. február 18-ig lehet jelentkezni. (barcsay@mke.hu) A workshopok létszáma korlátozott. A munkanyelv angol.

Láthatósági viszonyok / Visibility Works
LUDWIG PÁLYÁZAT 2008

LUDWIG PÁLYÁZAT 2008

Megtekinthető: 2008. február 6-tól 13-ig.

LUDWIG PÁLYÁZAT 2008
Utódallamok

Utódallamok

Művek a szovjet utódállamokból.
Megnyitó: 2008. január 10. 19.00.
Megtekinthető: 2008.01.10 - 2008 01.30.

Utódallamok
Ligeti Antal kiállítása

Ligeti Antal kiállítása

Megnyitó: 2007. november 8-án 18h.
A kiállítást megnyitja: Keserű Katalin.
A kiállítást megtekinthető: 2007. december 15-ig.
Helyszín: MKE

Ligeti Antal kiállítása
100 GRAFIKA - 100 KORTÁRS MŰVÉSZ

100 GRAFIKA - 100 KORTÁRS MŰVÉSZ

Megnyitó: 2007. október 3. 18.00h.
Megtekinthető: 2007. november 3-ig.
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem (1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)

100 GRAFIKA - 100 KORTÁRS MŰVÉSZ
Diplomakiállítások 2007

Diplomakiállítások 2007

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 15 - június 15

Diplomakiállítások 2007
AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008

AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008

Pályázati kiállítás 2007. április 28 - május 5. között.
Helyszín: MKE, Barcsay terem, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71. A pályázat eredményhirdetésére és az azt követő állófogadásra 2007. május 2-án (szerdán)18 h.

AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008
VIGH TAMÁS

VIGH TAMÁS

Megnyitó: 2007. március 20-án, 18 órára. A kiállítás megtekinthető: 2007. április 21-ig. Helyszín: MKE, Barcsay Terem.

VIGH TAMÁS
LUDWIG PÁLYÁZAT 2007

LUDWIG PÁLYÁZAT 2007

Megtekinthető: 2007 február 19 - március 5

LUDWIG PÁLYÁZAT 2007
Black Snow & Paper / Fekete hó és Papír

Black Snow & Paper / Fekete hó és Papír

An exhibition of seven artists from the Finnish Academy of Fine Arts, Helsinki / Kiállítás a Finn Képzőművészeti Egyetem (Helsinki) hét művészének munkáiból. Opening reception: 7-9 PM January 19 2007 / Megnyitó: 2007. január 19 19.00 - 21.00

Black Snow & Paper / Fekete hó és Papír
Elképzelések egy fiktív akadémiáról

Elképzelések egy fiktív akadémiáról

Megnyitó: 2006. november 28-án, 19.00
Helyszín: MKE, Barcsay terem
A kiállítás megtekinthető: 2007. január 10-ig.

Elképzelések egy fiktív akadémiáról
Megsejtett múltak / Intimations of the Past

Megsejtett múltak / Intimations of the Past

Megnyitó: 2006. október 27-én, 19.00h
Helyszín: MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2006. november 18-ig

Megsejtett múltak / Intimations of the Past
Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola

Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola

Megnyitó: 2006. szeptember 18-án, 18 óra.
Megtkinthető: 2006. október 20-ig

Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola
Best of Diploma 2006

Best of Diploma 2006

Megtekinthető: 2006. július 15 - augusztus 12.
Megnyitó: 2006. július 14. 18.00h
Helyszín: MKE, Barcsay-terem, Aula

Best of Diploma 2006
Diplomakiállítások 2006

Diplomakiállítások 2006

Végzősök kiállítása: 2006. május 16-tól június 24-ig

Diplomakiállítások 2006
Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása

Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása

Megtekinthető: 2006. május 2-6.között.
Eredményhírdetés, Caran d' Ache-Corwell Különdíj átadása és állófogadás: 2006. május 5. (péntek) 18.00 óra

Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása
Pátkai Ervin kiállítása

Pátkai Ervin kiállítása

Pátkai Ervin kiállításának megnyitója
2006 március 20-án, 18 óra, a MKE, Barcsay Terme,
Megtekinthető: 2006 ápr. 22.-ig

Pátkai Ervin kiállítása
PIRANESI

PIRANESI

válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának grafikai gyűjteményéből, valamint hallgatói reflexiók Piranesi műveire
Helyszín: MKE
Megnyitó: 2005. július 25. 18.00
A kiállítás megtekinthető: 2005. szeptember 18-ig

PIRANESI
Diplomakiállítások 2005

Diplomakiállítások 2005

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2004/2005-es tanévben diplomázó hallgatóinak védése és kiállítása

Diplomakiállítások 2005
EREDETI MÁSOLAT

EREDETI MÁSOLAT

Balló Ede és 19. századi magyar kortársainak művészi másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekművei után
Megnyitó: 2004. szept. 30. 18.00 óra
Megtekinthetõ: 2004. okt.1 - nov.20.

EREDETI MÁSOLAT
Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Az ünnepélyes megnyitón kihírdetett pályázati eredmény...

Amadeus Alkotói Ösztöndíj
Diplomakiállítások 2003

Diplomakiállítások 2003

Végzős hallgatók kiállítása. Megtekinthető: 2003.05.19 - 06.22

Diplomakiállítások 2003
Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Amadeus Alkotói Ösztöndíjra jelentkezett pályázók csoportos kiállítása
Ünnepélyes eredményhirdetés: 2003. márc. 13., 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2003. márc. 10- 15.

Amadeus Alkotói Ösztöndíj