A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

Magyar Képzőművészeti Egyetem
Barcsay Terem

2015. október 6-11.

Kiállítás megnyitó: 2015. október 5-én, hétfőn 18.00 óra
A kiállítást megnyitja: Sára Ernő grafikusművész

A KIÁLLÍTÁSRÓL

Az Országos Tervezőgrafikai Biennále 1978-ban, Békéscsabán indította el azóta is élő kiállítássorozatát, melynek bemutatására immár huszonöt éve Budapesten is rendszeresen sor kerül. A budapesti tárlatnak idén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Jenőről elnevezett kiállítóterme ad otthont. A biennále kiemelt jelentőséggel bír a fiatal tervezőgeneráció és a művészeti egyetemek tervezőgrafikus hallgatói munkáinak bemutatása. A díjazottak sora mutatja, hogy a mai középgeneráció legjobbjai első elismerésüket itt kapták meg, sok fiatal alkotóra itt irányult először a kiemelkedő tervezőgrafikai teljesítményt joggal megillető figyelem. A tervezőgrafikai életművek elismerésére a Konecsni György-díjat alapították a szervezők. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum 1978-tól kezdődően gondozza a biennálék díjazott alkotásaiból álló, azóta is rendszeresen bővülő grafikai gyűjteményt.

A tárlatot rendezte:
Szepes Hédi művészettörténész

A BIENNÁLÉN KIÁLLÍTÓ ALKOTÓK

Aba Béla • Ács Attila • Alajbeg Afrodité • Andorka Tímea • Antal Gábor • Antal Pál • Applikart • Auth Attila • Balla Csönge • Balla Dóra • Balogh József • Batke Bendegúz • Bence Áron Dániel • Benczúr Gyula • Berczy Dóra • Berecz András • Bodolóczki Júlia Jula • Bolla Fanni • Bornemisza Rozi • Boromissza Katalin • Bosnyák Mátyás • Bozzai Dániel • Budai Lotte • Csató Csenge • Csontos Eszter • Csordás Eszter • Csörgő Tamás • Csuth Péter • Dabronaki Dávid • Dányi Renátó • Deák Ferenc • Demeczky Nóra • Elekes Attila André • Faniszló Ádám • Faragó István • Farkas Anna • Farkas Ferenc • Farkas Gergő Tamás • Fejér Anna • Felsmann Tamás • Felvidéki András • Ferenczi Barna • Ferenczi Dóra • Fillér Mariann • Foltin Fruzsina • Forró Melinda Renáta • Földházi Krisztina • Futó Tamás • Gál Barbara • Gerber Márton • Gyárfás Gábor • Gyömrei Ágnes • Halász Réka • Hartl Bernadett • Hegedűs Márton • Hérics Nándor • Herr Ágnes • Hoffmann Tamás • Horkay István • Ilosfai Márton • Imre Réka Judit • Ipach Antal • Ipach Fruzsina • Juhász Katinka • Kádár Gergely • Kádár Katalin • Kaszanyi Nóra • Kecskés Judit • Kemény György • Király Gergő • Kiss Daniella • Kiss Ferenc • Kiss Ilona • Kiss József Gergely • Kiss Zsombor • Kondacs András • Koroknai Kira • Köves Lili • Kudász Ferenc • Laborc Zsófia • Lakosi Krisztián • Lakosi Richárd • Lázár Zsófia • Lénárt Ivett • Máté Dániel • Mátrai István • Mészáros Szandra • Misztarka Eszter • Molnár Dávid • Molnár Gyula • Molnár Tamás • Mrkobrad Marko • Nagy Dániel • Nagy Norbert • Nagy Tamás • Németh Barbara • Nizák Júlia • Novotny Dóra • Nyisztor János • Orlóci Zsófia • Pál Dalma • Pál Éva • Papp Sándor Dávid • Patkós Luca • Paulovkin Boglárka • Peltán-Brósz Roland • Pernyész Dóra • Petényi Z. Tibor • Pjeczka Edina • Pluhár András • Porpáczy Zoltán • Prell Norbert • Puskás Marcell • Révész Antal • Riba Hilka • Rohmann Nóra • Rozmann Ágnes • Simon Péter Bence • Simon-Ihász Veronika • Sramkó Zita • Stumpf Diána • Szabó Andrea • Szabó Andi • Szabó Bettina • Szalay Maya • Szász Veronika • Petényi Z. Tibor • Szerény Veronika • Szorre Szandra • Szugyiczky István • Szurcsik Erika • Tábori-Simon József • Takács Benedek • Thury Lili • Tobai Botond István • Tongori Szilvia • Tóth Yoka Zsolt • Török Gábor • Vágó Ádám • Vállaji Gábor • Varga Annagizella • Varga Bence • Varga Eszter • Varga Katalin • Vasvári Péter • Vincze Erika • Vörös Botond • Zeman Zoltán

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE DÍJAZOTTAI

• Farkas Anna és Tábori-Simon József grafikusművészek – EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA fődíja megosztva
• Horkay István grafikusművész – BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA fődíja
• Antal Pál és Simon Péter Bence grafikusművészek – MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA fődíja megosztva
• Szepes Hédi művészettörténész – KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE KONECSNI GYÖRGY ÉLETMŰDÍJA

A KIÁLLÍTÁS RENDEZŐ SZERVEI

Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Tervezőgrafika Szakosztálya,
Magyar Képzőművészeti Egyetem
A tárlat a Magyar Képzőművészeti Egyetem
Barcsay-termében 2015. október 6-tól október 11-ig,
hétfőtől péntekig 8-20 óráig, szombaton 8-13 óráig tekinthető meg.
1062 Budapest, Andrássy út 69-71.

TÁMOGATÓK

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyar Művészeti Akadémia
Nemzeti Kulturális Alap
Békéscsaba Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Békés Megye Önkormányzata
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
Munkácsy Mihály Múzeum
Magyar Képzőművészeti Egyetem

ELÉRHETŐSÉGEK

Barcsay Terem
Magyar Képzőművészeti Egyetem
1062, Budapest, Andrássy út 69-71.

Nyitva tartás:
H-P: 10-18
Szo: 10-13

Sajtóinformáció:
press@mke.hu
(+36 1) 478 0980

A Barcsay pályázat jutalmazottjainak kiállítása és díjátadási ünnepsége 

Megnyitó: 2024.02.19., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2024.02.19–02.29.

A Barcsay pályázat jutalmazottjainak kiállítása és díjátadási ünnepsége 

A nagy zabálás

Megnyitó: 2024.01.30., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2024.01.31. – 02.15.

A nagy zabálás

Álmainkban valóra válnak az álmaink

Egy utópisztikus képzőművészeti egyetem
Megnyitó: 2023.10.17., 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2023.10.18. – 12.17.

Álmainkban valóra válnak az álmaink

BEST OF DIPLOMA 2023

Megnyitó: 2023.06.24., 18:00
Helyszín: MKE Főépület, Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2023.06.24. – 07.22.

BEST OF DIPLOMA 2023

Diplomakiállítások 2023

Helyszín: MKE főépület és Epreskert
Megtekinthető: 2023.05.12. – 06.20.

Diplomakiállítások 2023

AMADEUS Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2023

Megnyitó: 2023.04.20., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2023.04.14–20.

AMADEUS Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2023

LIÁN 

Megnyitó: 2023.02.23., 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2023.02.24. – 03.23. 

LIÁN 

Maradjon köztünk

Szemelvények Révész László László művészetpedagógiai tevékenységéből
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2022.10.08 – 12.17.

Maradjon köztünk

Mappa 150

Megnyitó: 2022.09.6., 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2022.09.17-ig

Mappa 150

BEST OF DIPLOMA 2022

Megnyitó: 2022.06.25, 19:00
Helyszín: MKE Főépület, Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2022.06.24. – 07.22.

BEST OF DIPLOMA 2022

Diplomakiállítások 2022

Helyszín: MKE főépület és Epreskert
Megtekinthető: 2022.05.10. – 06.16.

Diplomakiállítások 2022

Kult-Tour

2022. 06. 03., 19:00 - 22:00
MKE épületei

Kult-Tour

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása

Megnyitó: 2022.04.22. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2022.04.25. – 05.22.

A Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázatának kiállítása

A 2022. évi Fundamenta–Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása

Megnyitó: 2022.03.31. 18:30
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2022.03.28. – 04.05.

A 2022. évi Fundamenta–Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat kiállítása

TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei

Megnyitó: 2022.02.22. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2022.02.22–19.

TÉRFOGLALÁSOK – A Régi Műcsarnok történetei

És mégis mozi a föld!

IMXXX – Intermédia retrospektív
Megtekinthető: 2021.12.15. – 2022.01.29.
Helyszín: MKE | Barcsay terem

És mégis mozi a föld!

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói

Megnyitó: 2021.10.06. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2021.10.07. – 12.04.

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói

XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále

Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2020.10.22. – 11.17.

XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále

KÉSŐI ÜZENET Szabados Árpád (1944 – 2017) kiállítása

Online megnyitó
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2020.09.15. – 10.09.

KÉSŐI ÜZENET Szabados Árpád (1944 – 2017) kiállítása

TILTOTTAK MENEDÉKE

Művészek az Állami Bábszínház műhelyében
Megnyitó: 2020.02.13., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2020.02.14. – 03.13.

TILTOTTAK MENEDÉKE

MECÉNÁSOK DICSÉRETE

Megnyitó: 2019.12.03. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2019. 12. 04. – 2020. 01. 24.

MECÉNÁSOK DICSÉRETE

HOMAGE TO THE PATRONS OF ART

Opening: 3 December 2019 6:00 PM
Location: HUFA, Barcsay Hall
On view: 04 December 2019 – 24 January 2020

HOMAGE TO THE PATRONS OF ART

12. Graphifest

Megnyitó: 2019.11.6. 19:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2019.11.07–23.

12. Graphifest

Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázati anyagának kiállítása, olasz illusztrátorok reprezentatív tárlata és a MATT Bauhaus tárlata

Megnyitó: 2019. október 11. 19:00
Helyszín: MKE
Megtekinthető: 2019.október 12- 30.

Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál pályázati anyagának kiállítása, olasz illusztrátorok reprezentatív tárlata és a MATT Bauhaus tárlata

ÁTJÁRÓ / PASSAGEWAY

Megnyitó: 2019.09.10. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető:  2019.09.11. – 10.04.

ÁTJÁRÓ / PASSAGEWAY

Best of Diploma 2019

Megnyitó: 2019.07.02.,  18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető:  2019.07.03– 26.

Best of Diploma 2019

Diplomakiállítások és projektek 2019

Időpontok: 2019. május 13. és június 23. között

Diplomakiállítások és projektek 2019

LUDWIG 2019

Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2019. április 15-26.

LUDWIG 2019

140 SZEMESZTER

Megnyitó: 2019.02.12.,18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2019.02.13 – 03.14.

140 SZEMESZTER

Optimista kiállítás. / Optimistic Exhibition.

Megnyitó: 2018.12.14. 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2018.12.15. – 2019.01.25.

Optimista kiállítás. / Optimistic Exhibition.

Klimó Károly: IDŐBEZÁRVA

Megnyitó: 2018. október 18., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2018. október 19 - november 30.

Klimó Károly: IDŐBEZÁRVA

STÚDIÓ ’18 – SZALON

Megnyitó: 2018.09.13. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2018.09.14. – 10.05.

STÚDIÓ ’18 – SZALON

Best of Diploma 2018

Megnyitó: 2018. július 3., 17:00
Helyszín: MKE Főépület Barcsay Terem
Megtekinthető: 2018. július 4-27

Best of Diploma 2018

Diplomakiállítások és projektek 2018

Időpont: 2018. május 16. – június 24.
Helyszínek: Barcsay Terem, Aula, Epreskert

Diplomakiállítások és projektek 2018

FUNDAMENTA – AMADEUS 2018

Időpont: 2018.05.03. 18.30
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2018.04.30. – 05.10.

FUNDAMENTA – AMADEUS 2018

LUDWIG 2018

Peter és Irene Ludwig Alapítvány ösztöndíjpályázat kiállítása
A kiállítás nyitónapja: 2018 április 6.
A kiállítás zárónapja: 2018 április 18.

LUDWIG 2018

A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2

Megnyitó: 2018. február 15. 18h
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2018. március 25-ig

A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2

BARANYAY ANDRÁS (1938 ‒ 2016)

Megnyitó: 2017.12.14. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető:  2017.12.15. – 2018.01. 28.

BARANYAY ANDRÁS (1938 ‒ 2016)

NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

MAURER DÓRA GRAFIKAI MUNKÁSSÁGA 1955–1980
Megnyitó: 2017. október 12., 18h
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2017. december 3-ig

NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről
Megnyitó: 2017.09.15. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2017.09.16. ‒ 10.01.

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Best of Diploma 2017

Megnyitó: 2017. július 4., 19h
Helyszín: MKE Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2017. augusztus 20-ig

Best of Diploma 2017

Diplomakiállítások és projektek 2017

Időpont: 2017. május 16. – június 25.
Helyszínek: Barcsay Terem, Aula, Epreskert, Dávid tér, InGame, Horizont Galéria, Impostor Bár

Diplomakiállítások és projektek 2017

A FUNDAMENTA – AMADEUS alkotói ösztöndíjpályázat kiállítása

Megnyitó: 2017. április 25. (kedd), 18.30
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2017. április 26. ‒ május 5.

A FUNDAMENTA – AMADEUS alkotói ösztöndíjpályázat kiállítása

LUDWIG 2017

Megnyitó: 2017. márc. 31. 16h
Finisszázs és eredményhirdetés: 2017. ápr. 11. 17h
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2017. márc. 31. - ápr.11.

LUDWIG 2017

Graphics open²

Megnyitó: 2017. február 9. 18h
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2017. febr. 10. ­­­‒ márc.19.

Graphics open²

DLADLA100

Megnyitó: 2016. december 15., 18h.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2016. december 16. – 2017. január 31.

DLADLA100

FORRADALOM ELŐTT

A Képzőművészeti Főiskola 1945‒1956 között
Megtekinthető: 2016.10.21. ‒ 12.04.
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula

FORRADALOM ELŐTT

Best of Diploma 2016

A végzős hallgatók legszínvonalasabb diplomamunkáiból rendezett kiállítás 2016. július 5-től 26-ig látható a Barcsay Teremben és az Aulában.
Megnyitó: 2016. július 5-e, kedd 18.00

Best of Diploma 2016

Diplomakiállítások 2016

2016. május 17- június 26. MKE, Barcsay Terem + Aula

Diplomakiállítások 2016

FUNDAMENTA-AMADEUS

2016. április 22- május 6. MKE, Barcsay Terem

FUNDAMENTA-AMADEUS

FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között

Megnyitó: 2016. február 9. kedd 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2016. február 9–március 15.

FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között

U TURN

Megnyitó: 2016. 14., 19h.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2016. január 14-26.

U TURN

Műteremsarok

Csók István festészete kortársaink tükrében
Megnyitó: 2015.11.16. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.11.16 – 12.15.

Műteremsarok

Möbion

Megnyitó: 2015.10.19. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.10.20–31.

Möbion

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

Megnyitó: 2015.10.05. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.10.06–11.

A XIX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLE BUDAPESTI TÁRLATA – 2015

Paolina Brugnatelli Alapítvány festészeti díj 2015

A milánói Accademia di Belle Arti di Brera és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közös kiállítása.
Megnyitó: 2015. szept. 14. 18:00
Megtekinthető: 2015. szeptember 15–26.

Paolina Brugnatelli Alapítvány festészeti díj 2015

Best of diploma 2015

Megnyitó: 2015.07.07. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.07.08–25.

Best of diploma 2015

Diplomakiállítások 2015

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2015. május 19 - június 27.

Diplomakiállítások 2015

2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Időpont: 2015. május 4., 18.30
MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2015. április 27 –május 8.

2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Ludwig pályázat 2015

Megnyitó és eredményhirdetés: 2015. márc. 12. 18h.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015. márc. 9-21.

Ludwig pályázat 2015

Rembrandt nyomában

Rézkarcolók a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1921-1929

Rembrandt nyomában

Bizonytalan terek / Spaces of Uncertanity

Megnyitó: 2014.12.04. 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2014.12.05–13.

Bizonytalan terek / Spaces of Uncertanity

Parallelspuren / Párhuzamos nyomok

Megnyitó: 2014. okt. 20., 18h.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető 2014. nov. 15-ig.

Parallelspuren / Párhuzamos nyomok

SVÁBY LAJOS

Megnyitó: 2014. szept. 12. 17h. Megtekinthető: 2014. okt. 11-ig

SVÁBY LAJOS

Best of Diploma 2014

Megnyitó: 2014. július 7., 18h. Megtekinthető: 2014. július 8-26.

Best of Diploma 2014

Diplomakiállítások 2014

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2014. május 19 - június 27.

Diplomakiállítások 2014

2014. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Időpont: 2014. május 5. (hétfő) 18.30
MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2014. április 28 –május 10.

2014. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Ludwig Pályázat 2014

Helyszín: Barcsay-terem
Megtekinthető: 2014. április 11-től 16-ig.

Ludwig Pályázat 2014

Hitem hitele

egynapos kiállítással egybekötött koncert
2014. 03. 27. 18:30

Hitem hitele

A Művészi Grafika Születése

Olgyai Viktor és tanítványai a Magyar Képzőművészeti Főiskolán
Megnyitó: 2014.03.10. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2014.03.10. – 04.05.

A Művészi Grafika Születése

Gender ecset III.

Válogatás a Festő Tanszék Munkáiból
Megnyitó: 2014. 02. 10. 18h
A kiállítás nyitva tartása meghosszabbítva: 2014. február 20.-ig

Gender ecset III.

Mucha és társai

Szecessziós plakátok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Gyűjteményéből
A nagy sikerre való tekintettel a kiállítás nyitvatartását 2014. január 31-ig meghosszabítottuk...
Helyszín:MKE Barcsay terem

Mucha és társai

Prints / made in Leipzig

A Lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskola (HGB) 70 hallgatójának kiállítása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Megnyitó: 2013. október 7. 18h.
Megtekinthető: 2013. október 8- 26.

Prints / made in Leipzig

Diplomakiállítások 2013

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2013. május 27 - június 21.

Diplomakiállítások 2013

Best of Diploma 2013

2013-as diplomamunkákból válogatott kiállítás
Megnyitó. 2013. július 9., 18.00
Megtekinthető: 2013. július 27-ig

Best of Diploma 2013

Best of Diploma 2012

Megnyitó: 2012. július 9. 18.00. Helyszín: MKE, Barcsay-terem, Aula.  Megtekinthető: 2012. július 10–július 25.

Best of Diploma 2012

„A halottak élén” – Major János világa

Megtekinthető: 2013.03.13. – 2013.04.13.

„A halottak élén” – Major János világa

Ludwig Pályázat 2013

Megtekinthető: 2013. február 18-tól 23-ig.
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula.

Ludwig Pályázat 2013

A RAJZMŰVÉSZET MESTEREI 1896-1946

Megnyitó: 2012.12.13. 19:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2012.12.14. – 2013.02.09.

A RAJZMŰVÉSZET MESTEREI 1896-1946

141 ÉV - 141 KÉP

Egynapos festészeti kiállítás és vásár az összefogás jegyében. A kiállítás megtekinthető 2012. december 7-én 10h-tól 20h-ig. Megnyitó: 2012. december 7-én 17h-kor.

141 ÉV - 141 KÉP

ATÁDITÉL

Megnyitó: 2012. november 8-án 18 órakor Helyszín: Barcsay-terem Megtekinthető: 2012. december 1-ig

ATÁDITÉL

Halász András: Modellek és növendékek

Megnyitó: 2012. okt. 3. 18h. Helyszín: MKE, Barcsay Term. Megtekinthető: 2012. szept. 27- okt. 25.

Halász András: Modellek és növendékek

Diplomakiállítások 2012

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2012. május 21 - június 29.

Diplomakiállítások 2012

Graphics Open 2012

Megnyitó 2012. február 23. 17h
Helyszín: Barcsay-terem.
Megtekinthető: 2012. március 31-ig

Graphics Open 2012

Reformok évtizede

A Képzőművészeti Főiskola 1920-1932 között
Megnyitó: 2011. november 22-én 18 óra
Megtekinthető 2012. január 21-ig

Reformok évtizede

Román György: Betegségország vándora

Megnyitó: 2011. október 10-én 18 óra. Helyszín: MKE Barcsay terem. Megtekinthető: 2011. november 5-ig.

Román György: Betegségország vándora

Best of Diploma 2011

Válogatás a MKE 2011-es diplomamunkákból.
Megnyitó: 2011. július 6. 18.00
Megtekinthető: 2011. július 7–július 26.

Best of Diploma 2011

Diplomakiállítások 2011

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2011. május 17 - június 24.
A héten  az Intermédia Tanszék hallgatóinak diplomakiállítása látható!

Diplomakiállítások 2011

Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012

Megnyitó / Eredményhírdetés: 20110 május 5. (csütörtök), 18:30
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2011. május 2- 7.

Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012

Keresetlen csúf

Drezda-Budapest
Hochschule für Bildende Künste Dresden, Hans-Peter Adamski Klasse, Malerei
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Drozdik Orsolya Festő Osztálya

Keresetlen csúf

Horváth Gábor (1974 – 2008) festőművész emlékkiállítása

Megnyitó: 2011. március 4. 18 óra Megnyitja: Gaál József festőművész, egyetemi docens Helyszín: Barcsay-terem (MKE, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)
Megtekinthető: 2011. március 26-ig

Horváth Gábor (1974 – 2008) festőművész emlékkiállítása

Ludwig Pályázat 2011

A Kuratórium tagjai a kiemelkedően színvonalas pályázati anyagból Brückner János Özséb festő és Dér Adrienn grafikus hallgatóknak ítélte oda az ösztöndíjat.

Ludwig Pályázat 2011

Bús düledékeiden…

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás megtekinthetó 2011. január 3 - január 22-ig a nyitvatartási időben.

Bús düledékeiden…

Concepto Grosso

A Brnói Egyetem Művészeti Karának Intermédia szakos kiállítása / exhibition by the Intermedia Studio of Faculty of Fine Arts in Brno
Megnyitó / Opening: 2010. szeptember 28. Kedd, 17.00 / 28  September 2010, Thuesday 5 PM
 

Concepto Grosso

Best of Diploma 2010

Megnyitó: 2010. június 19. 17 óra. Helyszín: MKE Barcsay terem, Aula. Megtekinthető: 2010. június 19 – július 21.

Best of Diploma 2010

Diplomakiállítások 2010

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: 2010. május 18 - június 17.

Diplomakiállítások 2010

Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011

A 2010. évi Amadeus pályázati kiállítás és a nyertesek névsora.

Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011

néma jelek / mute signs

Az (in)tolerancia kortárs megközelítései / Contemporary Approaches to (In)toleranceHelyszín: Barcsay teremMegnyitó: 2010. március 19. 18 óraMegtekinthető: 2010. március 20-tól április 16-ig

néma jelek / mute signs

Ludwig Pályázat 2010

A Kuratórium tagjai a kiemelkedően színvonalas pályázati anyagból Jagicza Patrícia Linda festő és Molnár Dóra Eszter  grafikus hallgatónak ítélte oda az ösztöndíjat.

Ludwig Pályázat 2010

Párhuzamok

Festmények a Vysoká Škola Výtvarných Umení, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóitól

Párhuzamok

Textus - Kontextus

A Magyar Képzőművészeti Egyetem legújabb kortárs, indiai kiállítása 2009. december 10-én, 18 órakor nyílik Textus - Kontextus címmel.

Textus - Kontextus

XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále - 2009

Megnyitó: 2009. november 9., 17:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető 2009. november 28-ig

XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále - 2009

Virágszirmok Madárszárnyak

Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának tulajdonában lévő Meidzsi-korabeli japán fametszetekből és fametszetes könyvekből.

Virágszirmok Madárszárnyak

Best of Diploma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megnyitó: 2009. július 7. 19 óra. Helyszín: Barcsay terem. A tárlat július 7. és 24. között látogatható.

Best of Diploma a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Látványtervező Tanszék diplomakiállítása
2009. június 25. 18 óra

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Grafika Tanszék / Tervezőgrafika szakirány diplomakiállítása
2009. június 10-én, szerdán 18 órától

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Grafika Tanszék / Képgrafika szakirány diplomakiállítása
2009. június 4-én 18.00 órától

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Festő szakos diplomakiállítás II. csoport
2009. május 28. 18 óra

Tárlatvezetés a Barcsay teremben

Diplomakiállítások 2009

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 9 - június 27

Diplomakiállítások 2009

Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010

Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010

Kortárs horvát rajz

Megnyitó: 2009. március 16, 19 óra. Helyszín: MKE. Megtekinthető: 2009. április 4-ig.

Kortárs horvát rajz

Ludwig Pályázat 2009

Megtekinthető: 2009. február 2-től 13-ig.

Ludwig Pályázat 2009

Vonalművészet

Kiállítás Varga Nándor Lajos rajzaiból és grafikai gyűjteményéből.
Megnyitó: 2008.12.09. 17:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2008.12.09. – 2009.01.20.

Vonalművészet

2. Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia

Kiállítás megnyitó és a továbbjutott munkák kihirdetése 2008. nov. 24-én hétfőn 18 órakor. A kiállítás megtekinthető: 2008. nov. 28-ig hétköznap 10-18 óráig.

2. Intézményi Művészeti Diákköri Konferencia

Véletlen találkozások

A kiállítás megtekinthető
2008. október 17-ig.

Véletlen találkozások

Best of Diploma 2008

Válogatott Diploma Kiállítás.
Megnyitó: 2008. június 26-án 16 óra
Megtekinthető: 2008. június 26 - július 18.

Best of Diploma 2008

X. Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ és Képvásárlási Akció

A pályázat eredményhirdetésére és az azt követő állófogadásra 2008. május 9-én [pénteken] 18:30 órakor került sor.

X. Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ és Képvásárlási Akció

Diplomakiállítások 2008

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 20 - június 20

Diplomakiállítások 2008

CSUTOROS SÁNDOR kiállítása

Megnyitó: 2008.03.20. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2008.03.21. – 04.18.

CSUTOROS SÁNDOR kiállítása

FINISSZÁZS

Szeretettel meghívjuk 2008. március 13-án 19 órakor a Láthatósági Viszonyok / Visibility Works című kiállítás és workshop-sorozat záróeseményére.

FINISSZÁZS

Marjolijn Dijkman

Geography is a Flavour. 2008. március 10 - 13.
Helyszín: MKE | Barcsay terem és Budapest különböző helyszínei.

Marjolijn Dijkman

SURPLUS

az interdiszciplináris művészeti és design stratégiák felülvizsgálata. Időpont: Február 22., péntek 17-20h.
Helyszín: MKE | Barcsay terem

SURPLUS

Láthatósági viszonyok / Visibility Works

Kiállítás és workshop-sorozat. 2008. 02. 21. - 2008. 03. 13.
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem. A workshopokra legkésőbb 2008. február 18-ig lehet jelentkezni. (barcsay@mke.hu) A workshopok létszáma korlátozott. A munkanyelv angol.

Láthatósági viszonyok / Visibility Works

LUDWIG PÁLYÁZAT 2008

Megtekinthető: 2008. február 6-tól 13-ig.

LUDWIG PÁLYÁZAT 2008

Utódallamok

Művek a szovjet utódállamokból.
Megnyitó: 2008. január 10. 19.00.
Megtekinthető: 2008.01.10 - 2008 01.30.

Utódallamok

Ligeti Antal kiállítása

Megnyitó: 2007. november 8-án 18h.
A kiállítást megnyitja: Keserű Katalin.
A kiállítást megtekinthető: 2007. december 15-ig.
Helyszín: MKE

Ligeti Antal kiállítása

100 GRAFIKA - 100 KORTÁRS MŰVÉSZ

Megnyitó: 2007. október 3. 18.00h.
Megtekinthető: 2007. november 3-ig.
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem (1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)

100 GRAFIKA - 100 KORTÁRS MŰVÉSZ

Diplomakiállítások 2007

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 15 - június 15

Diplomakiállítások 2007

AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008

Pályázati kiállítás 2007. április 28 - május 5. között.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
A pályázat eredményhirdetésére és az azt követő állófogadásra 2007. május 2-án (szerdán)18 h.

AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008

VIGH TAMÁS

Megnyitó: 2007.03.20. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2007.03.21. – 04.21.

VIGH TAMÁS

LUDWIG PÁLYÁZAT 2007

Megtekinthető: 2007 február 19 - március 5

LUDWIG PÁLYÁZAT 2007

Black Snow & Paper / Fekete hó és Papír

An exhibition of seven artists from the Finnish Academy of Fine Arts, Helsinki / Kiállítás a Finn Képzőművészeti Egyetem (Helsinki) hét művészének munkáiból. Opening reception: 7-9 PM January 19 2007 / Megnyitó: 2007. január 19 19.00 - 21.00

Black Snow & Paper / Fekete hó és Papír

Elképzelések egy fiktív akadémiáról

Megnyitó: 2006. november 28-án, 19.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
A kiállítás megtekinthető: 2007. január 10-ig.

Elképzelések egy fiktív akadémiáról

Megsejtett múltak / Intimations of the Past

Megnyitó: 2006. október 27-én, 19.00h
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2006. november 18-ig

Megsejtett múltak / Intimations of the Past

Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola

Megnyitó: 2006. szeptember 18-án, 18 óra.
Megtkinthető: 2006. október 20-ig

Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola

Best of Diploma 2006

Megnyitó: 2006.07.14. 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2006.07.15 – 08.12.

Best of Diploma 2006

Diplomakiállítások 2006

Végzősök kiállítása: 2006. május 16-tól június 24-ig

Diplomakiállítások 2006

Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása

Megtekinthető: 2006. május 2-6.között.
Eredményhírdetés, Caran d' Ache-Corwell Különdíj átadása és állófogadás: 2006. május 5. (péntek) 18.00 óra

Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása

Pátkai Ervin kiállítása

Pátkai Ervin kiállításának megnyitója
2006 március 20-án, 18 óra, a MKE, Barcsay Terme,
Megtekinthető: 2006 ápr. 22.-ig

Pátkai Ervin kiállítása

PIRANESI

válogatás a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának grafikai gyűjteményéből, valamint hallgatói reflexiók Piranesi műveire
Helyszín: MKE
Megnyitó: 2005. július 25. 18.00
A kiállítás megtekinthető: 2005. szeptember 18-ig

PIRANESI

Diplomakiállítások 2005

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2004/2005-es tanévben diplomázó hallgatóinak védése és kiállítása

Diplomakiállítások 2005

EREDETI MÁSOLAT

Balló Ede és 19. századi magyar kortársainak művészi másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekművei után
Megnyitó: 2004. szept. 30. 18.00 óra
Megtekinthetõ: 2004. okt.1 - nov.20.

EREDETI MÁSOLAT

Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Az ünnepélyes megnyitón kihírdetett pályázati eredmény...

Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Diplomakiállítások 2003

Végzős hallgatók kiállítása. Megtekinthető: 2003.05.19 - 06.22

Diplomakiállítások 2003

Amadeus Alkotói Ösztöndíj

Amadeus Alkotói Ösztöndíjra jelentkezett pályázók csoportos kiállítása
Ünnepélyes eredményhirdetés: 2003. márc. 13., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2003. márc. 10- 15.

Amadeus Alkotói Ösztöndíj