KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről

2017. szeptember 16. - október 1.
Megnyitó esemény: 2017. szeptember 15. (péntek) 18.00

Köszöntőt mond: prof. Csanádi Judit rektor
Akció: Pneuma Szöv. / Mókusok
Magyar Képzőművészeti Egyetem | 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem – a korábbi hagyománynak megfelelően – kiállítási programjában törekszik a hallgatók által kezdeményezett tematikus kiállításoknak, eseménysorozatoknak is teret adni. Az idei szemeszter- és szezonnyitó kommunális tárlat kifejezetten olyan, az Egyetem diákja által felvetett témákra koncentrál, amelyek az oktatási intézmény önreprezentációival, elfeledett történeteivel foglalkoznak. Kihasználva az egyetemi tér, valamint a kiállítás publikus helyzetét, az egyes projektek agoraként igyekeznek lehetőséget adni a véleménycserére és -ütköztetésre, illetve a személyes narratívák megjelenésére. A múltból firtatja a jelent, és az intézmény 150 éves történelméből és tradíciójából szemezgetve reagál vagy elevenített fel újra aktuálisnak vélt vagy épp feldolgozásra váró történeteket, traumatizált eseményeket.
A hallgatói projektek közös nevezőjét épp ez a közös történethez való viszony adja. Ugyanakkor az egyetem jelenlegi és volt hallgatóiból összeálló szerzői csoportok megközelítése széles skálán: a vizuális oknyomozástól, az áldokumentációs médiumok modorában tárgyalt képzési rendszeren vagy az archívumok, gyűjtemények felépítést meghatározó hatalmi pozíciók, valamint tradíciók bemutatásán át a múlt század eleji, romantikus Stróbl-ünnepek megidézéséig terjed.

Hallgatói projektek:

***

UNIMAGINED IDENTITY

Koncepció és szervezés: MÁTÉ Dániel
Aula

A Magyar Képzőművészeti Egyetem fennállásának közel 150 éve alatt számos hatalomváltás mentén rendeződött újra és újra az intézmény felépítése, a váltások pedig felülírták, megszüntették a korábban létező struktúrákat és azok szimbolikáját. Az UNIMAGINED IDENTITY kiállítás mindezeket az egymásra rakódott és korábban egymást elfedő rétegeket egyetlen tér- és időbeli pillanatban mutatja be, feltárva ezzel, egy soha el nem képzelt identitást. A kiállítás olyan tárgykollázsok összessége, amelyek a különböző korok hatalom felől meghatározott szimbólumrendszerét eredeti kontextusuktól megfosztva, mesterséges társításokon keresztül új helyzetekbe hozza. Az így születő, új, hibrid identitások pedig a fikción keresztül betekintést engednek a mindenkori hatalom és a hivatalos vizualitás viszonyába.

***

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Kiállítók: BALLA Zoltán – MONHOR Viktória / BARNA Orsolya – PÁLINKÁS Bence György – RUDAS Klára, BÁNFI Brigitta, CSONKA Veronika, FUKUI Ryu, FUSZ Mátyás, GÓTH Martin, SZABÓ Menyhért, SZEKERES Alexandra, TEPLÁN Nóra
Koncepció és szervezés: BÁNFI Brigitta és SALAMON Júlia
Barcsay-terem, nagy kiállítórész

A KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK című kiállítás a szakok közti átjárhatóság kérdését veszi elő ismét a kalapból, amely az elmúlt közel harminc évben (1990-es „diákforradalom” óta) állandóan vissza-visszatérő téma, tapasztalatunk szerint a hallgatók egyéni, szakmai szocializációját (szakmai identitás kialakulását) is jellemzően érinti, meghatározza. Kiindulópontunk egy felsőoktatási intézményt meghatározó alapstruktúra (akkreditált szakok rendszere) tanulmányozása és a struktúra reprezentálása tett kísérleti forma kialakítása volt. Felvetésünk egy műfaji – konceptuális – kísérletre, közelebbről egy közös fikciós keret kialakításása, az áldokumentumokként is értelmezhető műtárgyak rendszerére épül. Akár valós történetekhez (kiemelve egy elfelejtett fejezetet, rávilágítva egy hiányosságra az intézmény múltjából), akár a jelen és a közelmúlt személyes tapasztalataihoz kapcsolódnak – s ezzel egy jövőbeli víziót mutatnak be a jelen részeként (ahogy tette például azt Orson Welles híres rádiójátékában, a Világok Harcában 1938-ban, kisebb morális pánik kíséretében).
Az áldokumentációs forma a játék szabadság foka, humora és a hack, a csali, az átverés lelepleződését követő felismerés súlya, ereje miatt alkalmas lehet arra, hogy előkészítse az művészeti oktatási rendszer alapstruktúrájához való reflexív, értelemző viszony, pozíció kialakítását. Úgy gondoljuk, hogy ennek a nyitott, kritikai attitűdnek, interdiszciplináris alkotói szemléletnek az elsajátítása az egyetemi közeg kell, hogy bázis biztosítson, felkészítve a hallgatókat a jövőbeli kulturális szerepekre. Továbbá ezért tűnik vonzó iránynak, hogy a Képzőművészeti Egyetem, néhai Főiskola és Mintarajztanoda korábbi fejezeteinek, az itt oktatott mesterségbeli tudásnak és a mára akkreditált szakok és kreditrendszerbe fordított alkotói megközelítésmódok – ezek merev vagy épp elfolyó határainak – kifejezetten eleven, ugyanakkor érzékeny témáját újból elvegyük, megpiszkáljuk, gondolkodásra, beszélgetésre invitáljuk az egyetem polgárságát, veletek közösen.

***

A FELEJTÉS ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE – Feldolgozatlan történetek a Képzőről

Kiállítók: JENESES Ádám, KOLLÁR Zsófia, KOVÁCS Máté, TAKÁCS Ádám
Koncepció és szervezés: MMSZK, Kísérleti Dokumentumfilm
Projektkoordinátor: Ács Bálint /KiDoli/
Barcsay-terem, belső kiállítórész

A FELEJTÉS ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE – Feldolgozatlan történetek a Képzőről című kiállítás különböző narratívákból, szemszögekből vizsgálja, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemen belül a hatalmi pozíciók valamint a kollektív emlékezet vagy éppen felejtés, miként befolyásolja saját, valamit az egyetemi polgárság által kezdeményezett archívumokat, gyűjteményeket. A kiállítótérben megvalósuló „ideiglenes”, efemer archívumban olyan, a közelmúltból származó dokumentumok, projektek, videók kerülnek bemutatásra, illetve válnak kutathatóvá, amelyek mai napig hatást gyakorolnak az egyetem életére, de mostanra már elfelejtődtek vagy egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra.
Új módszereket kínál a tárlat az archívumok olvasásához, miközben az alany is részévé válik az általunk objektivizálni szándékozott térnek és időszaknak. Az egész kiállítás során arra teszünk kísérletet, hogy az információ alanya maga is archiválás terévé váljon. A korábbi archívum-fogalom bürokratikus archaizmusát felszabadítva pedig, különböző személyes elbeszélések és forrás dokumentumok szabad mozgását tesszük lehetővé. Így az archiválisi folyamat nemcsak rögzíti, de legalább annyira elő is idézi az eseményeket.

***

STRÓBL-ÜNNEP

Koncepció és szervezés: Révész-osztály
performatív eseménysorozat

A STRÓBL-ÜNNEP, Stróbl Alajos legendáriumából merítkezve az újrajátszás eszközével hívja éltre a szobrászmester 19. évszázad fordulóján Műcsarnokban rendezett egyik különös eseményét. A karneváli hangulatot öltő kiállítóterekben, az odalátogatók pálmafákkal és faragott díszek között, maskarákba öltözve, állatokkal az oldalukon – akár egy historizáló, mitológiai témájú festmény díszes kísérőtársasága – egy extravagáns ünnepet tartottak, majd a díszleteket maguk mögött hagyva, a performatív showt kiállításként tálalták a szélesebb publikum előtt.
Az egyetem Révész-osztályának hallgatói archív anyagok, illetve a művészgenerációkon átöröklődő elbeszélések segítségével próbálják rekonstruálni és újra átélhetővé tenni ezt a különös mulatságot. A tanszékek közti együttműködés, valamint a kollektív kreativitásból eredő tudástranszfer a projekt egyik központi eleme. Ugyanakkor a Stróbl-ünnep nem csak egyszeri esemény szeretne lenne: a szeptemberi esemény célja egy olyan nyitott közösségi programsorozat elindítása, amely a hallgatók minél szélesebb körű bevonásával a későbbiekben egyfajta hagyományként az egyetemi élet részévé válhat.

www.mke.hu/kozos_tortenetunk/

Támogató

A Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása

Megnyitó: 2024.04.24. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.04.25. – 05.07.

A Székelyföldi Grafikai Biennálé különdíjasának kiállítása

Pigmentektől a pixelekig

Megnyitó: 2024.04.04. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.04.05–14.

Pigmentektől a pixelekig

TELTHÁZ

Megnyitó: 2024.03.12. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.03.13– 26.

TELTHÁZ

Figyeljük Sanyikát!

A Kósa osztály kiállítása
Megnyitó: 2024.02.21., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.02.22. – 03.06.

Figyeljük Sanyikát!

A bűnösök is isznak a borból

Megnyitó: 2024.02.05., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2024.02.06–14.

A bűnösök is isznak a borból

A hiány látszata

Horváth Rita képzőművész MA szakos hallgató kiállítása
Megnyitó: 2023. 12. 08., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
MEGTEKINTHETŐ: 2023. 12. 22-ig

A hiány látszata

In Movimento – Mozgásban

Megnyitó: 2023. 11. 23. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023. 11. 23. – 12. 06.

In Movimento – Mozgásban

Mikrotópiák és makrotópiák

Megnyitó: 2023.10.31, 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023.10.31. – 11.14.

Mikrotópiák és makrotópiák

Vallomások helyett: emlékezések?

Megnyitó: 2023.10.11., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023.10.12– 25.
Finisszázs: 2023.10.27., 15:00

Vallomások helyett: emlékezések?

echoes

Megnyitó: 2023. 09. 21. 18:00 
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023. 09. 22. – 10. 04.

echoes

BEST OF DIPLOMA 2023

Megnyitó: 2023.06.24., 18:00
Helyszín: MKE Főépület, Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2023.06.24. – 07.22.

BEST OF DIPLOMA 2023

JELEK ÉS TÖRTÉNETEK – Szabados Árpád végtelen története

Megnyitó: 2023.06.14. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023.06.14– 16.

JELEK ÉS TÖRTÉNETEK – Szabados Árpád végtelen története

EIDOLON

Megnyitó: 2023.04.11., 17:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető:2023.04.06– 19.

EIDOLON

I WANT TO MAKE LOVE TO A MANNEQUIN

Megnyitó: 2023.03.07., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023.03.08– 28.

I WANT TO MAKE LOVE TO A MANNEQUIN

„A diploma régen fontos volt”

Megnyitó: 2023.02.09., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023.02.10– 27.

„A diploma régen fontos volt”

BARCSAY PÁLYÁZAT JUTALMAZOTTJAINAK KIÁLLÍTÁSÁRA és DÍJÁTADÁSI ÜNNEPSÉGE

Megnyitó: 2023.01.10., 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2023.01.11– 02.02.

BARCSAY PÁLYÁZAT JUTALMAZOTTJAINAK KIÁLLÍTÁSÁRA és DÍJÁTADÁSI ÜNNEPSÉGE

Amit először mondtál, az volt az igaz! – Lélek és művészet szimbiózisa

Megnyitó: 2022.11.22. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Időpont: 2022.11.22. – 12.14.

Amit először mondtál, az volt az igaz! – Lélek és művészet szimbiózisa

Szimultán testképek

Megnyitó: 2022.10.18. 18:00
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2022.10.19. – 11.11.

Szimultán testképek

Young Voices of Uni of Arts Belgrade

Kiállítás a Belgrádi Művészeti Egyetem hallgatóinak munkáiból
Helyszín: MKE | AULA
Megtekinthető: 2022. 09. 20. – 10. 10.

Young Voices of Uni of Arts Belgrade

BEST OF DIPLOMA 2022

Megnyitó: 2022.06.25, 19:00
Helyszín: MKE Főépület, Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2022.06.24. – 07.22.

BEST OF DIPLOMA 2022

Diplomakiállítások 2022

Helyszín: MKE főépület és Epreskert
Megtekinthető: 2022.05.10. – 06.16.

Diplomakiállítások 2022

Kult-Tour

2022. 06. 03., 19:00 - 22:00
MKE épületei

Kult-Tour

Visible Times

Megtekinthető: 2022.04.11– 28.
Helyszín: MKE | AULA
Finisszázs: 2022.04.28. 18:00

Visible Times

Kutató - Művészet

Az Új Nemzeti Kiválóság program ösztöndíjasai a Képzőművészeti Egyetemen
Megnyitó: 2021.12.14.,17:30
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2021.12.15.– 2022.01.29.

Kutató - Művészet

XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále

Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2020.10.22. – 11.17.

XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennále

Mesék a Lapos-Földről / TALES FROM THE FLAT-EARTH

Megnyitó: online
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2020.09.10– 23.

Mesék a Lapos-Földről / TALES FROM THE FLAT-EARTH

Csendes pihenő

Online megnyitó: 2020.10.01. 18:00
Helyszín: Aula
Megtekinthető: 2020.10.01– 14.

Csendes pihenő

Marcin Bialas

Megnyitó: 2020.02.27., 18:00
Helyszín: MKE Aula
Megtekinthető: 2020.03.06-ig

Marcin Bialas

Párhuzamos Magyarország // Parallel Hungary

Megnyitó: 2020.01.30., 18.00
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2020.01.31. – 02.14.

Párhuzamos Magyarország // Parallel Hungary

Best of Diploma 2019

Megnyitó: 2019.07.02.,  18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető:  2019.07.03– 26.

Best of Diploma 2019

Diplomakiállítások és projektek 2019

Időpontok: 2019. május 13. és június 23. között

Diplomakiállítások és projektek 2019

Tekercs, kép – tekercskép és az Ikon a mobilon: Okostelefon, a digitális svájci bicska

Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2019. március 29- április 16.

Tekercs, kép – tekercskép és az Ikon a mobilon: Okostelefon, a digitális svájci bicska

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2018/2019-es tanév

A díjátadási ünnepség: 2019. január 10-én 17 óra
Megtekinthető 2019. január 24-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2018/2019-es tanév

oTHER sUBJECT

Megnyitó: 2018.12.05. 18:00
Helyszín: MKE / Aula
Megtekinthető: 2018.12.06. – 2018.12.21.

oTHER sUBJECT

static

Megnyitó: 2018. november 7., 18:00
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2018.november 8-23.

static

Műterem Gasztroblog

Megnyitó: 2018. október 3. 19:00
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2018. október 4 - 26.

Műterem Gasztroblog

Best of Diploma 2018

Megnyitó: 2018. július 3., 17:00
Helyszín: MKE Főépület Barcsay Terem
Megtekinthető: 2018. július 4-27

Best of Diploma 2018

Diplomakiállítások és projektek 2018

Időpont: 2018. május 16. – június 24.
Helyszínek: Barcsay Terem, Aula, Epreskert

Diplomakiállítások és projektek 2018

GRAFIKAI MÉDIUMOK

Helyszín: MKE Aula
Megtekinthető: 2018. április 12. - május 4.

GRAFIKAI MÉDIUMOK

A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2

Megnyitó: 2018. február 15. 18h
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2018. március 25-ig

A FELEJTÉS EMLÉKEI – FOTÓ / MODELL 2

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2017/2018-as tanév

Megnyitó és díjátadó: 2018. január 11. 17h
Helyszín: MKE Aula
Megtekinthető: 2018. január 21-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2017/2018-as tanév

ELMOZDULÁSOK

A ZimZum csoport kiállítása
Megnyitó: 2017. október 10. 18h
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2017. október 29-ig

ELMOZDULÁSOK

IDENTITY ‒ Christian OPRIŞ kolozsvári grafikus kiállítása

Megnyitó: 2017. december 7., 16h
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2017. 12. 08– 31.

IDENTITY ‒ Christian OPRIŞ kolozsvári grafikus kiállítása

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről
Megnyitó: 2017.09.15. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2017.09.16. ‒ 10.01.

KÖZÖS TÖRTÉNETÜNK

GRAFIKAI MÉDUMOK ‒ Antireklám & Monogram

Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2017. április 18-30.

GRAFIKAI MÉDUMOK ‒ Antireklám & Monogram

Best of Diploma 2017

Megnyitó: 2017. július 4., 19h
Helyszín: MKE Barcsay Terem és Aula
Megtekinthető: 2017. augusztus 20-ig

Best of Diploma 2017

Diplomakiállítások és projektek 2017

Időpont: 2017. május 16. – június 25.
Helyszínek: Barcsay Terem, Aula, Epreskert, Dávid tér, InGame, Horizont Galéria, Impostor Bár

Diplomakiállítások és projektek 2017

AHEAD

Megnyitó: 2017. márc. 22. 18h
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2017. márc. 23. - ápr. 5.

AHEAD

TEHER ALATT NŐ A PÁLMA

Megnyitó: 2017. február 22., 19h
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2017. február 23. ‒ március 12.

TEHER ALATT NŐ A PÁLMA

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2016/2017-es tanév

Kiállításmegnyitó és díjátadó: 2017. január 12. 17:00
Helyszín: MKE Aula
Megtekinthető: 2017. január 20-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2016/2017-es tanév

T-mínusz csoport

Megnyitó: 2017. január 26. 18h.
Helyszín: MKE, Aula.
Megtekinthető: 2017. január 27. – február 13.

T-mínusz csoport

GENIUS LOCI

Az MKE Festő Tanszék Erasmus hallgatóinak félévzáró kiállítása
End of semester exhibition of the Erasmus students from the Painting Department
2016. december 9- 21.
MKE, Aula

GENIUS LOCI

FORRADALOM ELŐTT

A Képzőművészeti Főiskola 1945‒1956 között
Megtekinthető: 2016.10.21. ‒ 12.04.
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula

FORRADALOM ELŐTT

Ludwig ösztöndíjasok 2016

Fodor Dániel János és Szabó Menyhért kiállítása
Megnyitó: 2016. szept. 20. 18h
Helyszín: MKE főépület Aula
Megtekinthető: 2016. okt. 13-ig

Ludwig ösztöndíjasok 2016

Best of Diploma 2016

A végzős hallgatók legszínvonalasabb diplomamunkáiból rendezett kiállítás 2016. július 5-től 26-ig látható a Barcsay Teremben és az Aulában.
Megnyitó: 2016. július 5-e, kedd 18.00

Best of Diploma 2016

Diplomakiállítások 2016

2016. május 17- június 26. MKE, Barcsay Terem + Aula

Diplomakiállítások 2016

Grafikai médiumok tantárgy bemutatója

2016. április 13- május 3. MKE, Aula

Grafikai médiumok tantárgy bemutatója

Nyolcvan perc alatt a Föld körül

Megnyitó: 2016. április 14., 12:00
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2016. ápr. 13- máj. 3.

Nyolcvan perc alatt a Föld körül

Székely Bertalan Ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása

Megnyitó: 2016. március 29., 18h. Helyszín: MKE, Aula. Megtekinthető: 2015.03.29. – 04.06.

Székely Bertalan Ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása

FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között

Megnyitó: 2016. február 9. kedd 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2016. február 9–március 15.

FOTÓ / MODELL. Képek a természet és művészet között

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2015/2016-os tanév

Megnyitó: 2016. január 13., 17h.  Megtekinthető: 2016. január 23-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2015/2016-os tanév

Műteremsarok

Csók István festészete kortársaink tükrében
Megnyitó: 2015.11.16. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.11.16 – 12.15.

Műteremsarok

Mi az ábra?

a Képgrafika Szakirányos hallgatók 2014/2015-ös tanév II. félévében a Grafikai médiumok tantárgyra beadott munkáiból
Megtekinthető: 2015. szept. 18- okt. 8.

Mi az ábra?

Sanzsános CD lemezek – Cangiante Compact Discs

Tanulmányi bemutató
Helyszín: Aula
Megtekinthető: 2015. február 4- 25.
 

Sanzsános CD lemezek – Cangiante Compact Discs

Möbion

Megnyitó: 2015.10.19. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.10.20–31.

Möbion

Best of diploma 2015

Megnyitó: 2015.07.07. 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2015.07.08–25.

Best of diploma 2015

Diplomakiállítások 2015

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2015. május 19 - június 27.

Diplomakiállítások 2015

2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Időpont: 2015. május 4., 18.30
MKE, Barcsay terem
Megtekinthető: 2015. április 27 –május 8.

2015. évi Fundamenta – Amadeus Alkotói Ösztöndíj Pályázat

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2014/2015-ös tanév

Megnyitó: 2015. január 13., 17h. Helyszín: Aula. Megtekinthető: 2015. január 24-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2014/2015-ös tanév

Brazil vendéghallgatók kiállítása

2014. december 8- 18., Aula

Brazil vendéghallgatók kiállítása

SVÁBY LAJOS

Megnyitó: 2014. szept. 12. 17h. Megtekinthető: 2014. okt. 11-ig

SVÁBY LAJOS

Best of Diploma 2014

Megnyitó: 2014. július 7., 18h. Megtekinthető: 2014. július 8-26.

Best of Diploma 2014

Diplomakiállítások 2014

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2014. május 19 - június 27.

Diplomakiállítások 2014

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2013/2014-es tanév

Megnyitó: 2014. január 14-én, 17 óra. Helyszín: MKE, Aula. Megtekinthető: 2014. január 25-ig.

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2013/2014-es tanév

A common cartography?

Megnyitó: 2013. december 11., 18.00
MKE, Aula

A common cartography?

Posterfortomorrow: GenderEqualityNow!

Megnyitó: 2013. november 19. 18h. Helyszín: MKE, Aula. Megtekinthető: 2013.11.20-12.04.

Posterfortomorrow: GenderEqualityNow!

Diplomakiállítások 2013

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2013. május 27 - június 21.

Diplomakiállítások 2013

Best of Diploma 2013

2013-as diplomamunkákból válogatott kiállítás
Megnyitó. 2013. július 9., 18.00
Megtekinthető: 2013. július 27-ig

Best of Diploma 2013

Best of Diploma 2012

Megnyitó: 2012. július 9. 18.00. Helyszín: MKE, Barcsay-terem, Aula.  Megtekinthető: 2012. július 10–július 25.

Best of Diploma 2012

Ludwig Pályázat 2013

Megtekinthető: 2013. február 18-tól 23-ig.
Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula.

Ludwig Pályázat 2013

Juric Duje kiállítása

Megnyitó: 2013. január 28. 18h Helyszín: Aula, Magyar Képzőművészeti Egyetem Megtekinthető: 2013. február 7-ig

Juric Duje kiállítása

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2012/2013-as tanév

Díjátadási ünnepség: 2013. január 10-én  17 óra. Megtekinthető: 2013. január 22-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2012/2013-as tanév

141 ÉV - 141 KÉP

Egynapos festészeti kiállítás és vásár az összefogás jegyében. A kiállítás megtekinthető 2012. december 7-én 10h-tól 20h-ig. Megnyitó: 2012. december 7-én 17h-kor.

141 ÉV - 141 KÉP

Pecséthengertől az úthengerig - tanulmányi bemutató

Helyszín: MKE: Aula. Megtekinthető: 2012. december 1-ig.

Pecséthengertől az úthengerig - tanulmányi bemutató

Diplomakiállítások 2012

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2012. május 21 - június 29.

Diplomakiállítások 2012

Az Intézményi Diákköri Konferencia 2011/2012

az országos versenyre továbbjutó hallgatók kiállítása. Megnyitó: 2012. március 1. 17h. Helyszín: Aula 

Az Intézményi Diákköri Konferencia 2011/2012

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2011/2012-es tanév

Díjátadási ünnepség: 2012. január 12-én  17 óra. Megtekinthető: 2012. január 20-ig

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2011/2012-es tanév

Reformok évtizede

A Képzőművészeti Főiskola 1920-1932 között
Megnyitó: 2011. november 22-én 18 óra
Megtekinthető 2012. január 21-ig

Reformok évtizede

MEZZO

Benkő Lilla kiállítása. Megnyitó: 2011. október 18. 18h. Megtekinthető : 2011. október 31-ig, 

MEZZO

Abaddon

Helyszín: Aula. Megtekinthető: 2011. október 12-ig

Abaddon

Best of Diploma 2011

Válogatás a MKE 2011-es diplomamunkákból.
Megnyitó: 2011. július 6. 18.00
Megtekinthető: 2011. július 7–július 26.

Best of Diploma 2011

Diplomakiállítások 2011

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése. Időpontok: 2011. május 17 - június 24.
A héten  az Intermédia Tanszék hallgatóinak diplomakiállítása látható!

Diplomakiállítások 2011

Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012

Megnyitó / Eredményhírdetés: 20110 május 5. (csütörtök), 18:30
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2011. május 2- 7.

Amadeus-Fundamenta Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2011/2012

A restaurálás hagyományai

A szentpétervári Repin Akadémia Festészeti Kar Restaurátor Műhelyének kiállítása. Megnyitó: 2011. április 4-én, 14 órakor. Megtekinthető: 2011. április 15-ig.

A restaurálás hagyományai

MobilNet III. kiállítás és díjátadó ünnepség

Megnyitó: 2011. március 18. (péntek), 14.00 óra Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula (1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)

MobilNet III. kiállítás és díjátadó ünnepség

Ludwig Pályázat 2011

A Kuratórium tagjai a kiemelkedően színvonalas pályázati anyagból Brückner János Özséb festő és Dér Adrienn grafikus hallgatóknak ítélte oda az ösztöndíjat.

Ludwig Pályázat 2011

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2010/2011-es tanév

Díjátadási ünnepség: 2011. január 13-án, 17 óra. Megtekinthető: 2011. január 21-ig.

Barcsay Jenő tanulmányi jutalom pályázat | 2010/2011-es tanév

Díszítmények és ideák vonzásában

Az egyetem könyvtárának díszítőművészeti könyvritkaságait bemutató annotált bibliográfiájának a bemutatója, és az ez alkalomból rendezett ornamentika kiállítása. Megnyitó: 2010. október 20. Helyszín: Aula, MKE (1062, Andrássy u. 69-71.)

Díszítmények és ideák vonzásában

Best of Diploma 2010

Megnyitó: 2010. június 19. 17 óra. Helyszín: MKE Barcsay terem, Aula. Megtekinthető: 2010. június 19 – július 21.

Best of Diploma 2010

Diplomakiállítások 2010

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: 2010. május 18 - június 17.

Diplomakiállítások 2010

Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011

A 2010. évi Amadeus pályázati kiállítás és a nyertesek névsora.

Fundamenta / Amadeus alkotói ösztöndíj 2010/2011

BARCSAY pályázat díjazottjainak kiállítása

Díjátadási ünnepség: 2007. január 15-én, hétfő 17 óra
Helyszín: az Egyetem Aulája.
A kiállítás megtekinthető: 2007. január 26-ig.

BARCSAY pályázat díjazottjainak kiállítása

Kiss Miklós és Szigeti Gábor

Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2003.11.11 - 11.21

Kiss Miklós és Szigeti Gábor

Barcsay pályázat díjazottjainak kiállítása

Díjátadási ünnepség: 2010. január 14-én, 17 óra. Megtekinthető: 2010. január 22-ig.

Barcsay pályázat díjazottjainak kiállítása

Diplomakiállítások 2009

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 9 - június 27

Diplomakiállítások 2009

Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010

Fundamenta / Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ 2009/2010

Kortárs horvát rajz

Megnyitó: 2009. március 16, 19 óra. Helyszín: MKE. Megtekinthető: 2009. április 4-ig.

Kortárs horvát rajz

Ludwig Pályázat 2009

Megtekinthető: 2009. február 2-től 13-ig.

Ludwig Pályázat 2009

Best of Diploma 2008

Válogatott Diploma Kiállítás.
Megnyitó: 2008. június 26-án 16 óra
Megtekinthető: 2008. június 26 - július 18.

Best of Diploma 2008

Diplomakiállítások 2008

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 20 - június 20

Diplomakiállítások 2008

ÄGESCHEGÄDRÄ

Nürnbergi Képzőművészeti Egyetem Angermann osztályának kiállítása. Megnyitó: 2008. április 15. -én, 18.00 órakor. Helyszín: MKE, Aula. Megtekinthető: 2008. április 15 - április 25

ÄGESCHEGÄDRÄ

Diplomakiállítások 2007

Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak kiállítása és diplomavédése.
Időpontok: május 15 - június 15

Diplomakiállítások 2007

AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008

Pályázati kiállítás 2007. április 28 - május 5. között.
Helyszín: MKE | Barcsay terem
A pályázat eredményhirdetésére és az azt követő állófogadásra 2007. május 2-án (szerdán)18 h.

AMADEUS Művészeti Alapítvány 2007/2008

Diplomakiállítások 2006

Végzősök kiállítása: 2006. május 16-tól június 24-ig

Diplomakiállítások 2006

Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása

Megtekinthető: 2006. május 2-6.között.
Eredményhírdetés, Caran d' Ache-Corwell Különdíj átadása és állófogadás: 2006. május 5. (péntek) 18.00 óra

Amadeus Alkotói Ösztöndíj pályázat kiállítása

Diplomakiállítások 2005

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2004/2005-es tanévben diplomázó hallgatóinak védése és kiállítása

Diplomakiállítások 2005

Diplomakiállítások 2003

Végzős hallgatók kiállítása. Megtekinthető: 2003.05.19 - 06.22

Diplomakiállítások 2003